Nem gyakori az ilyen jelölés

Oscar-díjra nevezik az 56 csepp vér című rockmusicalt az alkotók – jelentette be Bokor Attila, a film rendezője szerdán Budapesten, mielőtt átvette a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál ez évi közönségdíját, a Michael Curtiz-elismerést.

Oscar-díjra nevezik az 56 csepp vér című rockmusicalt az alkotók – jelentette be Bokor Attila, a film rendezője szerdán Budapesten, mielőtt átvette a Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál ez évi közönségdíját, a Michael Curtiz-elismerést. Vajda Katalin, a Magyar Filmunió fesztiválmenedzsere elmondta: korábban is előfordult már, hogy az alkotók neveztek egy-egy művet.

Bokor Attila a sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepségen közölte: bár Magyarország hivatalos nevezése az idén Pálfi György Taxidermia című munkája, a szabályok szerint az a film, amelyet egy héten át vetítenek az Egyesült Államokban, jogosult az Oscar-nevezésre (a rockmusical október 26-tól volt látható).

Az 56 csepp vér című filmet valószínűleg a musical kategóriában indítják, de a legjobb külföldi munkák között és az alkotói kategóriák mindegyikében nevezhetik – tette hozzá.

A rockmusical ősbemutatója április 12-én volt Budapesten. A Rómeó és Júlia-történet az 1956-os forradalom idején játszódik. A forgatókönyvet Pintér Tamás ötlete, Horváth Péter színműve alapján Bokor Attila és Réz András írta. A zene Mihály Tamás, az Omega együttes tagjának munkája, a filmet Szalai András fényképezte. A főszerepet az azóta elhunyt Kaszás Attila, valamint Palcsó Tamás, Veres Mónika és Alföldi Róbert alakítja.

Vajda Katalin, a Magyar Filmunió fesztiválmenedzsere elmondta: nem gyakori az alkotók általi jelölés, a feltételek teljesítése ugyanis költséges. Egyebek mellett fizetniük kell a moziteremért, ahol a filmet vetítik hét napon át, ezt pedig az újságokban is meg kell hirdetniük, hogy igazolhassák a játszás tényét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?