Nem csupán magyar, hanem egyetemes kultúrkincs – a Rajkó Zenekar

Idén ünnepli fennállásának 55. évfordulóját a budapesti Rajkó Zenekar. A hétfőn a pozsonyi Istropolisban fellépő világjáró együttes múltjáról és jelenéről Raduly József menedzserrel beszélgettünk.
– 1952-ben jött létre, a világon egyedülállóként. A neve cigány nyelven kisfiút jelent.

Idén ünnepli fennállásának 55. évfordulóját a budapesti Rajkó Zenekar. A hétfőn a pozsonyi Istropolisban fellépő világjáró együttes múltjáról és jelenéről Raduly József menedzserrel beszélgettünk.

– 1952-ben jött létre, a világon egyedülállóként. A neve cigány nyelven kisfiút jelent. A kis rajkóból úgy lesz világhírű cigányprímás, hogy beül a zenekarba, és pár éves együttmuzsikálás után ott teljesedik ki. Közben nemcsak magyar nótákat és operettmelódiákat tanul, hanem a klasszikus zene irányában is el kell, hogy mozduljon. Ezért a mai muzsikusok már zeneiskolai tanulmányokat folytatnak, elvégzik a konzervatóriumot, sokan a Zeneakadémiát is, és utána önálló művészként koncerteznek szerte a világban.

Vagy a Rajkó Zenekar tagjaiként keresik a kenyerüket.

Természetesen, de a zenekarba is csak felvételi árán lehet bejutni, mert megfelelő adottsággal kell rendelkezni. A cigánymuzsika apáról fiúra száll, a benne rejlő szépség, az az ellenállhatatlan parázs, virtuozitás mind olyan valami, amit örökölni kell. Hegedülni meg lehet tanulni a zeneiskolában és a zeneakadémián, de muzsikálni – és itt a muzsikálni szó minőséget jelent – csak úgy lehet megtanulni, hogy az ifjú muzsikus ott ül a zenekarban, együtt játszik a többivel, és érzi az együttmuzsikálás örömét.

A Rajkó Zenekarnak van egy utánpótlást nevelő iskolája.

Amikor a Rajkó 1952-ben létrejött, még szocializmust írtunk. 1957 után alakult meg a KISZ, azaz a Kommunista Ifjúsági Szövetség, és a zenekar a KISZ Központi Bizottságának Művészegyüttese néven szerepelt, és a KISZ KB költségvetéséből gazdálkodott. A Rajkó azért is egyedülálló a világon, mert nemcsak összegyűjtötte és felkarolta a hátrányos helyzetű, de rendkívül tehetséges cigánygyerekeket, hanem le is érettségiztette őket. Tehát a művészi munka mellett ezek a fiatalok mint cigány értelmiségiek hatottak, és tudjuk, hogy az értelmiségnek rendkívül jelentős szerepe van a cigányság körében: életmintát tud adni, pozitív hatással van a tágabb környezetére, és segít a cigányságról alkotott negatív képet némileg halványítani, megváltoztatni.

Több mint fél évszázad alatt hány tehetséges gyereket nevelt fel a Rajkó?

Körülbelül háromezerre tehető a számuk, és mindnyájan körbeutazták a világot. A legkiválóbb cigány muzsikusok zöme, a Száz Tagú Cigányzenekar mintegy 70-75 százaléka is a Rajkóban nőtt fel. Ott a fiatalok megtanulják a művészetet, ráadásul nagyon magas szinten, és elsajátítják a színpadi jelenlétet is. A cigány muzsikára mindig az volt a jellemző, hogy a tömegszórakoztatást szolgálta, és napjainkban a tömegszórakoztatás az éttermekből, szállodákból átkerült a színpadra. Tehát teljesen színházi keretek között, mintegy emancipálódva koncertezik a cigány zenekar.

A repertoárjukon számos klasszikus mű szerepel.

Az együttes a zeneirodalom minden stílusát és vonulatát ismerő, rendkívül felkészült művészekből áll, akik klasszikus magyar és külföldi mesterek műveit egyaránt játsszák. A magyarok közül Liszt, Bartók és Kodály elmaradhatatlan, de a két híres hegedűművész, Reményi Ede és Hubay Miklós szerzeményei is állandóan műsoron szerepelnek, a külföldiek közül Brahmsot, Sarasatét, Straussot, Hacsaturjánt említeném.

Hány tagja van a zenekarnak?

1989-ben megszűnt a KISZ, így megszűnt a Rajkó állami támogatása is. Tulajdonképpen ebek harmincadjára jutott az együttes. De megmaradtak a kitűnő, élethivatásuknak élő művészek, tanáremberek. Ennek a gárdának utolsó, ma még aktív vezető személyisége Gerendási István, akinek kezdeményezésére Talentum Kulturális Fórum néven létrejött egy olyan jogi forma, amelynek segítségével a Rajkót tovább lehet működtetni. Tehát ennek a Talentum Kulturális Fórumnak van egy Rajkó Zenekara, de van tánckara, énekkara, sőt iskolája is, amely művészi képzést és diplomát ad a fiatal tehetségeknek. Közismert, hogy Magyarországon a muzsikusok mintegy 80 százaléka munkanélküli. Ezek életük teljében lévő emberek, akiknek nagyon nehéz elviselni ezt a helyzetet. Ezért nagy szerencse, hogy Gerendási István igazgató úrnak köszönhetően megtalálták azt a formációt, amely életben tudja tartani azt a hallatlan értéket, melyet a Rajkó képvisel. Ez egy egyetemes kincs, nemcsak a magyar kultúra kincse.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?