Nem akar visszatérni a politikai életbe Mario Vargas Llosa

Lima |

<p>Soha többé nem kíván visszatérni a politikai életbe az irodalmi Nobel-díj idei kitüntetettje, a perui Mario Vargas Llosa.</p>

A világhírű író, akinek Magyarországon legtöbb regénye megjelent, egy helyi idő szerint vasárnap sugárzott televíziós interjúban a leghatározottabban cáfolta azokat a feltételezéseket, amelyek szerint politikai visszatérésre készül, és a jövő évben esedékes perui elnökválasztáson ismét jelöltként száll harcba.
A korábban a szocializmus eszméiért lelkesedett, később azonban szelídebb, liberális nézetekre "váltott" 74 éves, jelenleg New Yorkban élő szerző 1990-ben már indult egy elnökválasztáson, akkor azonban alulmaradt az államfővé választott, de abban az időben szinte alig ismert Alberto Fujimorival szemben. Mélységes csalódottságát, keserű tapasztalatait Vargas Llosa a Hal a vízben című memoárkötetben írta meg.
"Nem leszek politikus" - nyilatkozta most a Nobel-díjjal kitüntetett író, hozzáfűzve ugyanakkor: ez azonban nem jelenti azt, hogy ne avatkozna be a politikai életbe. Szavai szerint ez ugyanis minden állampolgár kötelessége.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?