Több száz tűzoltó már harmadik napja küzd egy nagy tűzzel a perui fővárosban, Limában. Áldozatokat, sérülteket még nem találtak.
Harmadik napja oltanak egy nagy épülettüzet a perui Limában

A hétfőn egy raktárként használt épületben kitört tűz szerdára több épületre is átterjedt Lima történelmi központjában. A tűzoltóság és a helyi média jelentése szerint négy épület összedőlt ennek következtében. A füstfelhő több kilométerre is látható.
A városi tanács szerint az épületet, amelyben a tűz kitört, engedély nélkül alakították át raktárrá, mint sok más épületet a környéken.
A tűz „akár vasárnapig is” tovább éghet – mondta Carlos Malpica tűzoltóparancsnok szerdán újságíróknak. Az égő épületek szomszédságában élőket evakuálták. Az oltási munkálatokat nehezíti, hogy a tűzoltóságnak nem áll rendelkezésére elegendő víz.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.