„Nem a történet a lényeg a moziban, hanem az állapot”

Cannes. Óriási érdeklődés mellett vegyesen fogadták az újságírók kedd este a premier előtti sajtóvetítésen Tarr Béla A londoni férfi című filmjét a 60. Cannes-i Fesztiválon.

Cannes. Óriási érdeklődés mellett vegyesen fogadták az újságírók kedd este a premier előtti sajtóvetítésen Tarr Béla A londoni férfi című filmjét a 60. Cannes-i Fesztiválon.

Nagy várakozás előzte meg a francia tengerparton a magyar versenyfilm bemutatóját: a nemzetközi sajtó képviselői zsúfolásig megtöltötték a cannes-i Fesztiválpalota közel kétezer fős Debussy-termét Tarr Béla francia–német–magyar koprodukcióban készült alkotásának első nyilvános vetítésén. A 2 óra 12 perces fekete-fehér alkotás bemutatója alatt megközelítőleg kétszázan hagyták el a termet, a végén ketten-hárman fütyültek, ugyanennyien bravóztak, a többség udvarias tapssal és visszafogottan fogadta a magyar filmet.

A film után az MTI kérdésére válaszoló francia újságíróknak elsősorban a rendezés kapcsán volt megosztott véleményük: volt, aki szerint túlságosan esztétizált, plasztikus és nem valóságos a rendezés, mások viszont annak mélységét és kidolgozottságát hangsúlyozták.

A Georges Simenon azonos című bűnügyi regényéből Krasznahorkai László forgatókönyve alapján Magyarországon és a franciaországi Korzika szigetén forgatott koprodukciót magyar nyelven francia és angol felirattal láthatta a cannes-i sajtóközönség. Az angol és a francia szinkronizált változat még készül. „Nincs a filmcsinálásnál optimistább dolog a világon” – mondta tegnap Tarr Béla a 60. cannes-i filmfesztiválon tartott sajtótájékoztatóján. Georges Simenon azonos című regényében elsősorban nem a bűnügyi szál, hanem a létezés alapkérdései, az emberi méltóság és a magány problémája izgatta, filmje alapvetően erről szól. A rendező úgy véli, hogy A londoni férfi része annak az alkotói folyamatnak, amelynek során fekete-fehér filmjeivel egyre közelebb ér a letisztult mozihoz. „Nem a történet a lényeg a moziban, hanem az állapot, a hangulat, a szereplők, a tekintet” – tette hozzá.

A film főhősét, Maloint, egy kikötői pályaudvaron dolgozó magányos váltóőrt – aki egy gyilkosság véletlen szemtanújaként morális problémákkal szembesül – Miroslav Krobot cseh színész-rendező, feleségét a brit Tilda Swinton alakítja.

Hetvenedik születésnapját ünnepelte a Cinecitta olasz filmstúdió a cannes-i filmfesztivál keretében megrendezett keddi gálaesttel. Az eseményen háromszáz meghívott vett részt, főként a francia és az olasz filmélet nagyságai, köztük olyan rendezőóriások, mint Paolo és Vittorio Taviani vagy Ermanno Olmi. A Cinecitta, a moziváros egykor a világ vezető filmgyártói közé tartozott, az ötvenes években olyan nagy filmklasszikusokat forgattak az olasz filmstúdióban, mint a Ben Hur vagy a Kleopátra. Manapság azonban már nem könnyű az élvonalban maradnia – írta szerdai összefoglalójában a Hollywood Reporter. A nagy múltú filmstúdió rajongói azt hangsúlyozzák, hogy nincs még egy olyan hely a világon, amely akkora filmtörténeti háttérrel és hagyománnyal rendelkezne, mint a Cinecitta. Ez a tény azonban úgy tűnik egyre kevesebbet nyom a latban: mind több korszerűen felszerelt filmstúdió épül, ahol jóval olcsóbb a forgatás, mint a Cinecittában. Természetesen a fejlesztések sem maradtak el: mint Lamberto Mancini, a stúdió vezetője elmondta, a Cinecitta „költ arra, hogy bevételeit növelje”. Az elmúlt években a Róma melletti stúdió három további forgatási helyszínnel bővült: ezek közük kettő Olaszországban, a harmadik Marokkóban épült. A Cinecitta egyúttal egyike a kevés vezető filmstúdiónak, amely a teljes produkciós utómunkálatot is biztosítani tudja. Az évforduló kapcsán a stúdió több olyan változatást is bejelentett, amelyekkel fel akarja hívni magára a figyelmet, vonzóvá akarja tenni magát a produkciók számára: például nagyobb teret ad a fiatal rendezők munkáinak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?