Neki most Kassa a világ közepe

Pozsony és Budapest után Kassán rendezte be az életét, munkáinak zöme azonban továbbra is a fővároshoz köti. Vissza-visszatérő vendége a kassai Thália Színháznak, ott volt a legutóbbi bemutatója is, a Noszty fiú esete Tóth Marival, Mikszáth Kálmán regényének színpadi változata, amelyben Málit alakítja. A premier február végén volt, a karantén minden további munkáját meghiúsította. Sok előadása lett volna, és filmszerepek is vártak rá. Szomorúságot mégsem érzek a hangjában. Van ennek az időszaknak nagyon sok pozitív hozadéka, vélekedik.

Kassán rekedt, vagy nem is akart visszajönni a pozsonyi lakásába?
Az elmúlt hónapokat, beleszámítva a Noszty fiú… próbaidőszakát, már Kassán töltöttem, a páromnál. Itt vagyok otthon. Vele, mellette. Az elmúlt öt évben folyamatosan, szinte megállás nélkül dolgoztam. Film, tévé, színház, volt minden. Csak nyári szünidő nem. Ennek az elmúlt két hónapnak különböző fázisai voltak. Eleinte úgy gondoltam, a karantén legfeljebb két hétig fog tartani, aztán vége, és mindent ott folytatunk, ahol abbahagytuk. Aztán rá kellett döbbennem, hogy nem lesz ez olyan gyors lejáratú. Akkor kezdtem el töprengeni azon, hogy miképpen tudnám hasznosan eltölteni ezt az időt. Nem mindennap a megváltásra várni, hogy holnaptól már minden jó lesz, visszaáll a régi rend, hanem elfogadni egy teljesen új helyzetet. Úgy tekintettem erre az időszakra, mint egy váratlanul jött nyári szünetre. Ezért kezdtem azzal, hogy öt éve nem éltem meg ilyet. Egyelőre tehát nagyon jól viselem a leállást. Lecsendesedett körülöttem sok minden. Rendet raktam magam körül, és magamban is. Mindazt, amit eddig halogattam, odébb toltam, azt most megpróbáltam rendszerezni. Egyszerű tennivalókra gondolok. Rendet tettem a szekrényekben, a ház körül, a kertben, a pincében. A karantént komolyan veszem. Minden szociális érintkezést megszüntettem. Otthon maradtam. Kiskálosán, a családi házunkban, egyedül él az édesanyám. Egészségesnek kellett maradnom, hogy vigyázhassak rá. Nem találkoztam senkivel. A bevásárlásokat is minimálisra csökkentettem. Mindent meg kellett tennem azért, hogy nyugodt szívvel mehessek el az anyukámhoz. Rajtam kívül senki nem látogatja őt, pszichikailag ő ezt nagyon nehezen viseli.

Szóval naphosszat tesz-vesz. Hol Kassán, hol Kiskálosán. Szinte látom, ahogy egy poros pincében feltűzött hajjal pakolászik, lomtalanít, takarít.
Kesztyűben és mackónadrágban. De még védőszemüvegem is van. A sok tennivaló közben rájöttem egy fontos dologra. Hogy én a színházat nem azért művelem, mert semmi mással nem tudnám igazán lekötni magam. Nem! Engem a kertészkedés vagy a fodrászkodás is rettenetesen lefoglal, sőt kikapcsol. A családban most többeknek én nyírtam meg és én festettem be a haját. És élvezettel csináltam. A színházat azért szeretem, mert fejleszti a látókörömet, tágítja a világomat. Számomra a színház lelki táplálék, ezért hiányzik olyan nagyon. De a fizikai munkát is szeretem. Édesanyámnál van egy elhanyagolt gyümölcsöskert, azt hoztuk rendbe a párommal, ketten. Elképesztő munka. Fát metszettem, de vágtam és aprítottam is. Régi, elkorhadt egyedektől kellett megszabadulni, a többit felfrissítettük, rendbe tettük. Nagy lelkesedéssel fogok neki olyan munkának, amelynek azonnal látom az eredményét. A várakozás idegőrlő. Egy színházi előadásnak bemutatója van, egy bizonyos időpontra el kell készülni vele. Engem visz, sodor, motivál, hogy tudom a premier napját. Nekem nagyon fontos a konkrét időpont. Ha nincs, elfolyik az energia. Cél nélkül mit ér az igyekezet? A sportolóknak is ezért lehet most olyan nehéz. Nincsenek versenyek, és mégis edzenek. Szörnyű lehet álmodni valamiről, készülni valamire, amiről nem tudod, hogy lesz-e egyáltalán.

A színházak táján is sok a bizonytalanság. Ennek az évadnak már vége, de mikor kezdődik a következő?
Kérdéses az is, hogy lesz-e közönség, s ha igen, maszkban ülnek majd az emberek a nézőtéren? És csak minden harmadik-negyedik széken? Idegölő ez a helyzet. Ezért is tesz boldoggá, ha fizikai tevékenységet végezhetek. Megkapálom a kertet, és azonnal látom, hogy ott valami történt. Nekem ez most nagyon sokat segít.

Még a pincében is lelkesen rendezget.
Közben ott is sok minden jár a fejemben. Van egy belső és egy külső rendrakás. Ahogy költöztem Pozsonyból Budapestre, majd vissza, aztán Pozsonyból Kassára, teltek a dobozok anélkül, hogy később bármelyikhez hozzányúltam volna. Könyvek, emlékek, tárgyak gyűltek össze, és most szortírozhatok. Van, amit megtartok, valamit továbbadok, másvalamit kidobok. Biztosan meglesz ennek is az eredménye. Hiszem, hogy gazdagabbá tesz majd ez az időszak is.
 

Az Ápolónők Táňájának köszönhetően, három évad felvételei után, a kórházi munkába is jelesül beletanult. Nem lepne meg, ha most azt mondaná…
… hogy beálltam önkéntes nővérnek? Kósza gondolat volt a részemről. Így vagy úgy az ember próbálja hasznossá tenni magát. Hogy mi tartott vissza? Ahogy mondtam, vigyáznom kell magamra. Az édesanyám miatt. Az óvintézkedésekben is ez a mérvadó. Hogy az ember ne csak magára, hanem másokra, a hozzá legközelebb állókra, a szűkebb családjára is vigyázzon. Ha bármi van, ott kell állnom az anyukám mellett. Nem engedném meg, hogy másokra legyen utalva. Egyébként pedig nem vagyok szakképzett nővér. Lelkes igen, segítőkész is, de az nem elég. Ilyen helyzetben a tudatlanságból eredő hiba akár végzetes is lehet. Sok bajt okozhatnék. Be kellett látnom, hogy jobban teszem, ha nem megyek oda kontárkodni, okoskodni. Megfontolatlanul ne cselekedjen az ember. Főleg, ha tudja, igazából hol a helye.

Táňának eddig is volt elég sok gondja-baja. A harmadik évadban pedig újabb izgalmak várnak rá.
Labilis embert játszani nagyon jó. Szurkolnak neki a nézők, hogy megússza az újabb lelki sérülést. Hogy rendeződjön végre az élete. Táňa mindent euforikusan él meg. A forgatókönyvírók érzelmi hullámvasútra ültették. Megéli a boldogság legmagasabb fokát, és onnan zuhan a mélybe. Igen, tartogat még jó pár meglepetést a történet. Táňa túlságosan érzékeny, mindent mélységesen átél. Nagyok az érzelmi kilengései, ezért jó ilyen szerepet megformálni. Van miben elmerülni. Mindent belecsepegtethetsz, amit tudsz az életről. A személyes fájdalmaidat ugyanúgy, mint a legnagyobb örömeidet.

Mi lesz az első darab, amelyet kezébe vesz a karantén után?
Ivan Viripajev Illúziók című alkotása.

Viripajev az orosz új dráma mozgalom egyik vezéregyénisége. Groteszk hangvételű alkotásait több nyelvre lefordították, és szerte a világon nagy sikerrel játsszák.
Az Angliában élő Lévay Adina rendezi majd az előadást. Vele vittük színre Háy János darabját, A halott-
embert. Viripajev műve reményeink szerint koprodukciós munka lesz, így Angliában és itthon is látni fogja a közönség. Az elemző próbákat online kezdjük el, de a nézőknek már abból is mutatni szeretnék valamit, hogy lássák a munkafolyamat első fázisát. Két házaspár évtizedeken átívelő, egymásba fonódó történetéről szól a darab, amelyben semmi sem az, aminek látszik. Adina már kapott pénzt az angoloktól az előadásra, mi itthon pályáztunk, egyelőre nem tudjuk, milyen eredménnyel.

A nyarat illetően vannak már konkrét elképzelései? Vagy az a típus, aki nem tervez, egyik napról a másikra dönti el, hogy hová utazik?
Nekem nagyon fontosak a célok. Különböző terveket állítok fel. Van A, B és C tervem. Ezek biztonságot adnak. Tudnom kell, hogyan fogok cselekedni, ha a helyzet így, úgy vagy amúgy alakul. Vannak hosszú távú terveim is, csak most nem azokra fókuszálok. Amíg nem látom át, milyen irányt vesznek a dolgok, addig a kisebb célok felé fordulok. Teljesen utópisztikus lenne azon töprengeni, hogy mi lesz négy hónap múlva. Remélem, rövidesen beindul az élet, és visszatalálunk a régi kerékvágásba. Ha nem, én is eltöprenghetek, hogy miből fogok megélni. Ezért nem gondolkodom annyira előre, inkább figyelem, mi zajlik körülöttem. Optimista vagyok. Bizakodó. Remélem, egyre kevesebb lesz a fertőzött, s ha még nem is lesz vakcina a vírusra, a járvány elcsitul. Az óvintézkedések megmaradnak. Gyakrabban fogunk kezet mosni, a szájmaszkot és a kesztyűt meg fogjuk tartani, és sokkal körültekintőbbek, tudatosabbak leszünk, mint régen. Rendszeresen hallgatom Krčméry professzort. Nagyon biztatóak a szavai. Az ő véleményében meg tudok kapaszkodni. Misztikusan hangzik, tudom, amit most mondok, de a helyzet arra int bennünket, hogy vannak magasabb erők, amelyek előtt fejet kell hajtanunk.

Lelke mélyén tehát lemondott a nyaralásról?
Szívesen napoznék valamelyik tenger partján, de idén még nem megyünk sehova. Ezt már megbeszéltük a párommal. Pedig jó lett volna. De majd az utazásnak is eljön az ideje.

Akkor marad Kassa?
Pozsonyban végeztem a színművészeti főiskolát, utána tizenhárom évig éltem Budapesten. Most Kassán érzem jól magam. Itt nincs nagyvárosi lüktetés, de nem is hiányzik. Budapest pörgését nagyon szeretem. Egy ideig még inspiráló is volt, később már inkább fárasztó. Mindazt, amit ott magamba szívtam, megtanultam, itthon akarom hasznosítani, hatékonyan felhasználni. Minden ottani szakmai tapasztalatom itteni projektekbe szeretném belevinni. Ehhez idő kell és megfelelő anyag. Nagyon jó időszaka ez az életemnek. Pozsony is fontos a munkák, a forgatások miatt, de Budapest jelenleg egyáltalán nem hiányzik. A régi kollégák, a színházi sokszínűség, a kulturális kínálat igen, de ha szabaddá válik az út, megnyílik a határ, megyünk, és mindenben megmerítkezünk. Nekem most Kassa a világ közepe. Tényleg itt vagyok otthon.

A szerző a Vasárnap munkatársa