Nekem meg a konditeremben lenne a helyem

Budapest. Nekem meg a konditeremben lenne a helyem – antifittek címmel nyílt születésnapi kiállítása feLugossy László képzőművésznek tegnap Budapesten.
A tárlat a magyar kortárs művészet, képzőművészet egyik kiemelkedő alakjának számító feLugossy László hatvanadik születésnapja alkalmából látható.

Budapest. Nekem meg a konditeremben lenne a helyem – antifittek címmel nyílt születésnapi kiállítása feLugossy László képzőművésznek tegnap Budapesten.

A tárlat a magyar kortárs művészet, képzőművészet egyik kiemelkedő alakjának számító feLugossy László hatvanadik születésnapja alkalmából látható. feLugossy László az egykori legendás underground zenekar, az A. E. Bizottság (1978–1986) alapító tagja és frontembere volt.

A kiállítás, amely szorosan kapcsolódik a „Laca 60” című sorozat eseményeihez, október 2-ig tekinthető meg a K. Petrys Ház galériában.

Az autodidakta képzőművész 1947-ben született Kecskeméten. A középiskola befejezése után fotózást tanult. 1972 óta tagja a szentendrei Vajda Lajos Stúdiónak, 1982 óta a Művészeti Alapnak, 1989 óta pedig a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének is. 1990-ben Munkácsy-díjat, 1991-ben pedig a Neufeld Anna Alapítvány Hincz Gyula-díját kapta meg. A művész 1968 óta állít ki. Számtalan csoportos és több tucat egyéni tárlata volt Magyarországon és külföldön. Művei megtalálhatóak a nagyobb magyarországi köz- és magángyűjteményekben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?