Negyvennapos betlehemi éjszaka

A világ első betlehemét 1223-ban állították, mégpedig assisi Szent Ferenc kezdeményezésére, aki mikor az olasz Greccio városkában ténykedett, fejezte ki abbéli vágyát, hogy mily felemelő volna újra átérezni a betlehemi történéseket. Újra meg újra eljátszani az egészet. ĺgy is történt – s megszületett az első élő betlehem. Szent Ferenc akkor még nem sejthette, hogy követői, a ferences rendiek néhány évszázaddal később a betlehemi istállóval kapcsolatban sokkal drámaibb feladatot kapnak, mint amilyen a grecciobeli romantikus karácsony volt. Az, amit ezeknek a szerzeteseknek ez év tavaszán ki kellett állniuk Betlehem városában, Jézus születésének valós helyeit érintette. Közvetlen életveszélybe kerültek, mikor áprilisban kétszáz palesztin rontott a bazilikába, hogy menedéket találjon az izraeli katonák elől. Nem engedték még a ferenceseknek sem, hogy távozhassanak, így ők amolyan túszfélévé váltak, akiket végül még személyes tárgyaiktól is megfosztottak.

Szerencsére, a templom magját – az Úr tulajdonképpeni születési barlangját – sikerült megóvni a megszentségtelenítéstől. Ez egy föld alatti térség, ahová valamikor szabad bejárás volt a környékről. Ma ugyanez egy néhány méter mélységben található zárt barlang, ahová szűk gótikus folyosó vezet az oltár jobb oldaláról. A 12 méter hoszszú, alig négy méter széles sziklás helyiség végén márványoltár áll egy csomó lámpával. Alattuk az az ezüstcsillag, mely Jézus születésének helyét pontosítja. Ha hátat fordítunk neki, bal kéz felől néhány lépcső elvezet bennünket a falba vájt vályú alakú jászolhoz, ahogy ez a környékbeli barlangokban is látható. A hagyomány szerint itt állt a klasszikus fajászol is, melynek későbbi ezüst díszítése Szent Jeromos és a történész Eusebius vitájának tárgyát képezte. Jeromos a díszítést kritizálta: nem, meg kell őrizni a szegénységet, amelyben Jézus született. Ám Eusebius szerint mégiscsak illő, ha a hely, ahol Isten Fia nyugodott, kellőképpen díszes. Mára ez a vita már felületesnek tűnik számunkra. Hisz – ahogy az az idei bazilikabeli drámából is adódik – fontos az, hogy Jézus történelmi bölcsője igazi-e vagy hamis? Díszes-e vagy egyszerű? A lényeg, hogy az emberiség engedi-e újra megszületni őt a szívek tiszta jászolában.

A megszállás ideje alatt a születési barlang érintetlen maradt. A bazilika főgondnokának, páter Ibrahim Faltasnak az egyik jelentése így hangzott: „A születési barlangba nem szállhatunk le. (...) Ezekben a nehéz pillanatokban is igyekszünk elmélyíteni párbeszédünket az Úrral.” ĺgy hát Jézus történelmi születésének helye közelében kétezer év elteltével – drámai események nyomására – kezd újra megszületni az élő Krisztus. „Nincs semmink. Ma senki nem evett. Segítségre van szükségünk – hangzott a következő, esengő jelentés –, már csak Istenben bízunk. Csak az Úr menthet meg minket.” És megmentette őket. Május 10-én, negyvennapi „pusztában kóborlás” után megszabadultak.

Az esemény rögtön megihlette a filmeseket. Umberto Marino olasz rendező Betlehemi gyermek címmel filmet forgatott, melynek főszereplője egy operatőr, aki véletlenül találja magát a bazilikában fogva tartottak közt. Szintén ott van egy palesztin kismama is, ott szüli meg gyermekét. Mikor a filmesnek sikerül kiszabadulnia, szállodai szobájában azon gondolkodik, hogy segíthetne az újszülöttön. A film legizgalmasabb pillanatai, amikor az operatőr megpróbálja a gyermeket egy kameratokban kicsempészni...

A film tartalmával meghaladja a kimondottan történelmi visszaemlékezést. A fogságból kiszabadítani egy gyermeket, ráadásul egy olyan gyermeket, aki nem messze a gyermek Jézus születési helyétől jött a világra, annak szükségét jelképezi, hogy meg kell menteni ennek a világnak Krisztust.

Amikor az újságírók rögtön a túszok távozása után bementek a bazilikába (ez már nem a film, hanem a valóság), a pusztítás volt, amit ott találtak. Felfordulást, bűzt, ürüléket. S mindezek alatt, valahol a mélyben, ott volt az érintetlen barlang – a szentély, mintegy szimbolizálva Jézus küldetésének érinthetetlenségét. Jézus azokra vár, akik „átcsempészik” őt – pontosan úgy, ahogy a filmben az operatőr – a modern társadalomba.