Kultúra

Ne legyünk ennyire svédek

Azért (is) lehet örülni, hogy ez a film kapta idén Cannes-ban a fődíjat, mert elsősorban azt a réteget parodizálja, kritizálja, amely azért ül be a moziba, hogy lássa a cannes-i fődíjas alkotást. A kultúrsznobokat célozza meg. És remélhetőleg szíven is találja őket.
Juhász Katalin

2017. október 13. 18:29

Kedves nézők, nézzenek magukba, gondolkodjanak el az értékrendjükön, kapcsolataikon, vegyék észre az önöket körülvevő anomáliákat, és óvakodjanak az álszentségtől. Ilyesmiket kér tőlünk Ruben Östlund svéd rendező abban a videóüzenetben, amelyet A négyzet pozsonyi vetítése előtt adtak le. Elmondta még, hogy a plakáton is szereplő éttermi jelenetet kifejezetten a szmokingos-estélyis cannes-i közönségnek szánta, hogy szörnyülködjenek el, vagy pironkodva nevessenek önmagukon. 
A négyzet bátor film, több tabutémát is feszeget. A kortárs képzőművészetről például kevesen merik kimondani, mekkora blöfföknek ad teret. A film főszereplője, egy kortárs múzeum főkurátora (Claes Bang játssza remekül) igazi megélhetési blöffölő. Bármibe bele tudja magyarázni a művészi értéket, olyan elemzéseket rittyent néhány kupac földre szórt murváról, hogy a tanácstalan újságírók mind a tíz ujjukat megnyalják, aztán ha hónapok múlva valaki rákérdez, már ő maga sem emlékszik, miket hordott össze. A galéria a kultúrsznobokból él, és persze a gazdag öregasszonyokból, azaz a gáláns támogatókból. 

Christian, a kurátor egy nap váratlanul kapcsolatba kerül a való világgal: kizsebelik az utcán. Izgalmas kalandként éli meg, ahogy követi a mobilját online. Eljut a stockholmi „prolinegyedbe“, ahol fenyegető cetliket dobál be egy 13 emeletes bérház összes levélszekrényébe, mert így biztosan megkapja a tettes is. Nem érdekli, hogy ezáltal minden lakót rablással vádol. A nyomozósdi és annak furcsa folyományai jobban lekötik, mint a következő kiállítás előkészítése, látatlanban jóváhagyja a külsősök által készített beharangozó videót, amivel nagyot hibázik. 

Ez a bizonyos „kiállítás“ egy földre rajzolt négyzet, egy argentin művésznő „alkotása“. A szakmai maszlag szerint: „A négyzet a bizalom és a törődés szentélye. Benne mindenki ugyanazokkal a jogokkal és kötelezettségekkel bír“. És ez a marhaság nem Östlund fejéből pattant ki, a felirat pár éve tényleg szerepelt egy stockholmi múzeum egyik installációján. Esetünkben azért hamis és hazug, mert naná, hogy nincsenek egyforma jogaink, lehetőségeink. A múzeum buzgó dolgozói munkába menet koldusokat, hajléktalanok kerülgetnek, a segélyszervezetek szórólapjait bevágják a legközelebbi kukába. Ezek az utcai jelenetek kiválóak, és szinte csak aláfestésként funkcionálnak. Ahogyan aláfestések a túlzott tolerancia megnyilvánulásai is. Nem vezetik ki a pódiumbeszélgetésről a trágárságokat bekiabáló férfit, mert a felesége közli, hogy Tourette-szindrómában szenved szegény. Nem gond, ha az apuka beviszi az értekezletre a bőgő csecsemőt. És az sem gond, ha egy „művész“ durván molesztálja a nézőket, hiszen ez egy performansz. A filmnek ez az egyik kulcsjelenete, öt percben szavak nélkül többet mond el az emberi természetről és a mai nyugati társadalomról, mint egy vaskos szociálpszichológia tankönyv. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"290755","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

A film egyébként majdnem két és fél órás, én azonban meg nem tudnám mondani, mely jeleneteket kellett volna kivágni belőle a kényelmesebb hossz érdekében. Mert itt az idő nem úgy repül, mint egy ólomszárnyú betonbagoly - szinte fel sem tűnik, hogy egy extrém hosszú filmet néztünk meg. Ez elsősorban a remek vágásnak, a hirtelen irányváltásoknak, a meghökkentő képkompozícióknak köszönhető. Csakúgy, mint a Turist (Felsőbb hatalom) című előző Östlund-filmben, amely a családi kötelékek gyengülésének veszélyeire, az önzés kártékony hatásaira figyelmeztet. Ott például hosszú perceken át síelnek, utaznak, ébredeznek a szereplők, vagy csak néznek maguk elé, és mégsem tudjuk levenni róluk a szemünket. 

A színészeket ott is, itt is remekül választották ki. Olyan természetesek, hogy néha az az érzésünk, nem is tudták, mikor forog a kamera -mint a Ricky Gervais-féle The Office-sorozatban. 

„Ne legyél már ennyire svéd!“mondja a főhősnek egy sötétebb bőrű kollégája. A svéd jelző itt meglehetősen összetett mögöttes tartalommal bír. És bizony ránk is vonatkozik. 

Önnek ajánljuk

A nonprofit szervezet a magyar pártok kampányának átláthatóságát is értékelte

Antibiotikumból keveset, vitaminból sokat fogyasszunk!

Frissítve

GALÉRIA: Előzetes letartóztatásban a gázrobbanás ügyében gyanúsított munkások

Új burkolatot kap a rimaszombati múzeum udvara

Veszélyes lehet az energiaital-fogyasztás

Kozák, Hyballa és az okoskodás

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.