Kultúra

Nánára került a Jókai Napok fődíja

Komárom | Stílusteremtő, originális, olyasmi, amit senki más nem tud - így értékelte a zsűri a Nánai Színjátszócsoport produkcióját, a Gyárfás Miklós Játék a csillagokkal című színművéből készült előadást, amely elnyerte az 56. Jókai Napok fődíját.
ÚJ SZÓ ONLINE

2019. június 16. 19:00

Jókai Napok

A nánaiak két további elismeréssel térhettek haza: Piski Erik és Góra Róbert megosztva kapta a legjobb férfialakítás díját a felnőtt színjátszók mezőnyében, bár utóbbi szereplő a legjobb női alakítás díját is megérdemelte volna, hiszen többszörös szoknya-, pontosabban khitonszerepben lépett színpadra a fergeteges komédiában.

Az amatőr színjátszók idei fesztiválján összesen három felnőtt csoportot láthattunk; ebben a kategóriában nívódíjat nem ítélt oda a zsűri. Hizsnyan Géza színházi szakember, Naszlady Éva színművész, drámatanár, Perényi Balázs drámapedagógus, kritikus, Michač Gábor látvány- és bábtervező, valamint Matusek Attila színművész szakmai döntése alapján a diákszínjátszók nívódíját a Fókusz Diákszínpad kapta; a dunaszerdahelyi csoport Janne Teller Semmi című regényéből készített színpadi játékot. A legjobb rendezésért járó elismerést Tóth Gábor vehette át a vasárnapi eredményhirdetésen (a komáromi Marianum MEG+növünk csoportja egy Fehérlófia-átirattal szerepelt a Jókai Napokon).

Három díjat gyűjtött be a komáromi ipari VISZTA csoportja: diákszínjátszó kategóriában a Fekete tej című előadásuk két főszereplője, Bereck Dóra és Nagy Ákos kapta az alakításdíjakat; Kossárová Eva, a középiskola szlováktanára munkáját, aki a tavaly ősszel elhunyt Kiss Péntek József örökébe lépve kísérte el a bemutatóig a produkciót, a legjobb pályakezdő rendezőnek járó Gergely József-díjjal ismerte el a zsűri.

A legígéretesebb fiatal tehetségnek odaítélt Ferenczy Anna-díjat Bondor Jusztina kapta (Fókusz). Különdíjat ítélt oda a zsűri Gál Dávidnak az igényes bábmozgatásért (a galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportjának produkciójában), és különdíjat vehetett át a komáromi Gimisz Diákszínjátszó Csoport a közösségi alkotásért. (as)

 

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Ötven mintát teszteltek, egy új fertőzöttet találtak Szlovákiában

kártyák

Európai roham a Visa és Mastercard ellen

Norbert Bödör

Bödör szabadlábon

Ennio Morricone
Frissítve

Meghalt Ennio Morricone olasz zeneszerző

HDZ

Horvátországi választások – Csaknem végleges adatok szerint a konzervatívok nyertek

matovic100

Téma a VASÁRNAPBAN: Száz nap Matovičcsal

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.