Telekommunikáció, introvertált időhurok, majdnem halál

dd
Komárom |

Június 14-én, pénteken, az 59. Jókai Napok utolsó versenynapján délelőtt a dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad vitaszínházi előadást mutatott be, Kuklis Katalin rendező irányításával, „Rajta vagyok” címmel.

 Történelmi korszakokon keresztül mutatták be, hogyan fejlődött az emberek közötti telekommunikáció, azután minden egyes helyzetet megbeszéltek a nézőkkel. 

Tegnap délután a pozsonyi PoSzaTa csoport „Ma, holnap, tegnap” címmel diákdrámát játszott nem csak diákoknak, Szénási Levente és Kulich Tibor rendezésében. Balázs, a főszereplő, mindig ugyanazt az unalmas szerdai napot éli meg, mígnem találkozik Flórával, az introvertált lánnyal. Együtt megtörik az időhurkot, aztán csütörtök lesz. Ez előadásuk rövidtörténete.

Komárom országos színjátszó fesztiválja versenyelőadásainak sorát a komáromi Selye János Gimnázium és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ GIMISz Diákszínpada zárta John Cariani Almost, Maine című drámája alapján készített „Majdnem” című színpadi játékával, Bajkai Csengel Mónika és Hostomský Fanni rendezésében, a majdnem szeretetről, a majdnem szerelemről, a majdnem életről és a majdnem halálról.

Ma este fél nyolckor kezdődik az ünnepélyes díjkiosztás. Addig remek vendégelőadások szórakoztatják a fesztivállakókat és a közönséget a VMK-ban. Jókai Mór szobrának megkoszorúzása, a Duna Menti Múzeumban zajló építési munkálatok miatt, az idén elmarad.

Az 59. Jókai Napokat a Kultminor Kisebbségi Kulturális Alap, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – Budapest, Komárom Város, Nyitra Megye Önkormányzata. (JN)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?