Nagyida lesz az ország közepe

Nagyida. Jeles napra készül a kassai US Steel tőszomszédságában fekvő község. A hét végén, augusztus 9-én és 10-én rendezik meg a jubileumi, ötvenedik népművészeti találkozót, a járási Csemadok-napokat.

A Szőttes műsorát is láthatja a közönségAz ország legrégebbi magyar népművészeti fesztiválja idén rendhagyó módon kétnaposra duzzadt, és ismét festői környezetben, a kastély melletti szabadtéri színpadon kerül megrendezésre, a községi önkormányzat és a kulturális szervezet területi választmányának társrendezésében.

Az első este a népzene és a néptánc jegyében telik. Természetesen főszerepet kap a nagy múltú helyi Ilosvai Néptáncegyüttes, valamint annak juniorjai, illetve szeniorjai. Fellép még a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttes, a Kis-Balaton Néptáncegyüttes, a budapesti Bekecs Népzenei Együttes, valamint besztercebányai fujaristák és helyi hagyományőrzők.

Másnap a könnyűzene kedvelői kapják meg a magukét, többek között a rozsnyói Sexit zenekar, a Viktória zenekar, kassai countryzenészek és ír táncosok szórakoztatják a közönséget. A legkisebbek örömére fellép Badin Ádám bábos és mesemondó, valamint a Kelepelők gyermekcsoport Buzitáról. A kassai Pátria régizene- és táncegyüttes a reneszánsz világába röpíti a nagyérdeműt, az est zárásaként pedig ismét színpadra lép a Kis-Balaton, a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes és az Ilosvai Néptáncegyüttes.

A két nap alatt összesen mintegy kétszázötven szereplő fordul meg a nagyidai szabadtéri színpad deszkáin.

Demko András, a Csemadok helyi elnöke elmondta, hogy a jubileumra való tekintettel szélesítették a műfaji skálát, így a kínálatban valamennyi korosztály megtalálja a neki tetsző programot. A rendezvény fő szponzora a US Steel konszern, Demko András szerint a vállalat ötvenezer koronás támogatása nélkül nem lehetett volna megrendezni a kétnapos fesztivált. Az önkormányzat húszezer koronát szorított ki a költségvetésből a rendezvényre, az Illyés Alapítványtól, illetve a magyarországi kulturális tárcától pedig összesen huszonhatezer koronát kaptak. A járási Csemadok-nap eddig csupán egyetlen esztendőben, 1968-ban, a szovjet csapatok bevonulása miatt maradt el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?