Nagy baklövés a válogatón

Nemcsak a végeredmény kapcsán lesz örökké emlékezetes az Eurovíziós Dalfesztivál idei angliai válogatója, hanem a körítés miatt is.

Nemcsak a végeredmény kapcsán lesz örökké emlékezetes az Eurovíziós Dalfesztivál idei angliai válogatója, hanem a körítés miatt is. Egyrészt nem a favorizált Justin Hawkins és Beverlei Brown duója jutott ki a Helsinkiben megrendezésre kerülő döntőre, másrészt az elsőként győztesnek kihirdetett Cindy Almouzni csak néhány pillanatig örülhetett. A műsorvezető, Terry Wogan ugyanis a telefonos szavazatok összeszámolása után először rossz győztest nevezett meg, név szerint az énekesnőt, majd korrigálta a hibát. A provokatív csipkelődéseiről ismert műsorvezető lángvörös arccal ismerte be a tévedést, és bejelentette, hogy a Scooch nevű együttes a valódi győztes. Egyelőre nem tudni, hogy Wogannek, vagy a szerkesztőknek a számlájára írható-e a nagy baklövés. A műsor után a válogatót szervező és sugárzó BBC mindenesetre azonnal bocsánatot kért az érintettektől és a nézőktől egyaránt. (pj, d)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?