München Spielberg szemszögéből

Előre bocsátom: nincs jó film nagy sztori nélkül. A müncheni olimpiát követő zavaros időszak, gondolom, a forgatókönyvíró szempontjából jónak nevezhető történetek egész sorát szolgáltatta. A Pullitzer-díjas Tony Kushner az izraeli titkosszolgálat által kiszivárogtatott információk alapján írta meg saját verzióját, mely Spielberg tálalásában eléggé nyers és durva maradt ahhoz, hogy hiteles legyen.

Maga a cselekmény banális: az izraeli sportolók meggyilkolását követően természetesen leszámolásnak kell következnie. Ha boszszú, legyen még brutálisabb, kegyetlenebb, mint az azt kiváltó esemény volt – már ha lehet a kegyetlenséget egyáltalán fokozni. Izrael miniszterelnök-asszonya tehát rövid vívódást követően („Döntöttem, és elveimmel ellentétben cselekszem...”) kiadja a parancsot a titkosszolgálat, azaz a Mosad vezetésének: likvidálják a merénylet kitervelőit, a Fekete Szeptember vezérkarát. A golyó nem jó, olyan eszközt kell alkalmazni, amely hangosan, látványosan öl. Hogy a világ megtudja: a palesztinok túl messzire mentek.

A tizenkét célpont likvidálására a Mosad egyik fiatal tisztjét, Avnert szemelik ki, akit Eric Bana személyesít meg. Négy segítőt kap maga mellé – négy hétköznapi embert, akik Az Ügyre teszik fel az életüket. Egy sofőr, egy okirat-hamisító, egy „műkedvelő” bombaszakértő és egy nyomeltüntető alkotja a nagy csapatot, melynek az a feladata, hogy a világ különböző sarkaiban felkutassa és „felszámolja” a célpontokat.

Profibb allűrökkel, trükkökkel is megoldhatta volna a rendező a cselekményt, de – szerencsére – a hangsúly a karakterek kidomborítása felé tolódott el. Nem a jó és a rossz harcát mutatja be (az abszolút jó és rossz olcsóbb produkcióba illő fogalmak), hanem a feje tetejére állt világban a maga kis egyszemélyes igazát hajszoló ember esendőségét. Bármelyik oldalán álljanak is a képzelt – vagy a politika érdekei alapján hasított – szakadéknak, az önmagukkal, illetve elveikkel való meghasonlást nem kerülhetik el. Honnan tudjuk, hogy a célpont valóban ellenség? Megbocsátható-e a gyilkosság bűne, ha a haza, a család védelme érdekében követi el az ember? Gátat vethet a terrorszervezet felszámolása a további terrornak? – teszik fel sorra a kérdéseket, ám a sors fintora, hogy erőszakos halált halnak, mielőtt megválaszolhatnák.

Avner mindent túlél – nem azért, hogy az amerikai típusú, hazájukért halni kész hősök sorát gyarapítsa, hanem mert a feladatát nem teljesítette maradéktalanul. Míg az ellentét örök és felszámolhatatlan, mindig kell maradnia egy hősnek, aki élteti az eszmét – és a kétséget. „Ezért a maroknyi terméketlen sivatagért gyilkolod a zsidókat? Ezt szánod a gyerekeidnek?” – teszi fel Avner a kérdést a film egyik jelenetében a palesztin harcosnak. „Igen – hangzik a válasz –, de ezt te nem értheted, mert neked van hazád. Nekünk a haza minden.”

Hogy a történet folytonossága megmaradjon, a film záró képkockáiba az alkotók becsempészték a rejtett üzenetet – a New York panorámájából kimagasló WTC-tornyok képét. Hogy ne maradjanak kétségeink: folytatása következik!