Most már jó zenélni...

A Big Man Band tízéves lett, akárcsak törzshelyük, az általuk létrehozott Pub Rock Nagymegyeren. A ’97 tavaszán megalakult öttagú zenekar a közelmúltban adta ki Pub Rock című albumát. Ennek kapcsán beszélgettünk Big-mannel, Bandival és Gyulával.

Viszonylag gyorsan előrukkoltatok a második nagylemezetekkel a 2005-ös Lazára vedd! után.

Bigman: Való igaz, a kettő kiadása között tizenöt hónap telt el. Ez persze nem azt jelenti, hogy ennyi idő alatt készült.

Bandi: A dalok egy része régóta érlelődött bennünk. Közülük néhány többé-kevésbé már a Lazára vedd! megjelenése előtt kész volt. Mostanra értek be.

Gyula: Úgy érezzük, az album zenéje és szövege egyaránt érettebb, mint az előzőé.

Az első lemezeteken több kritikus szövegű felvétel is szerepelt. Emlékszem, az akkori beszélgetésünk során arra jutottunk, hogy nem vagytok kibékülve a körülöttünk zajló eseményekkel. Ilyen tekintetben a Pub Rock folytatása az előzőnek?

Bandi: Ahogy öregszünk, úgy nyugszunk le. Nem hiszem, hogy kritikus hangvételű a megfogalmazás. Aztán ki tudja, mi mindig is szerettünk odamondogatni, és az ember nem tud teljesen kivetkőzni önmagából. Van rajta egy olyan témájú szerzemény, amelybe korábban nem akartunk belenyúlni. A Minoritas című. A kisebbségi sorsunkat fogalmazza meg.

Ezek szerint, ha valaki a nagyvilágban meghallgatja a Big Man Band új albumát, kiderül róla, hogy az együttes szlovákiai magyar.

Bigman: Egyértelműen. A Minoritas több kisebbségi sors között von párhuzamot, és a végén elénekeljük a saját sorsunkat. Nincs minden rendben a mi kisebbségi létünkkel. A dal arról szól, hogy nem jó kisebbségnek lenni. A másik, amelyben tükröződik a sorsunk, A Tátrába’ című. Mindkettő valós életmozaik rólunk. A Minoritas negatív, A Tátrába’ pozitív kicsengésű. Az utóbbi könnyed, countrys dalocska, „a Tátrába’ jaj de jó” refrénnel.

Bandi: A lemez zeneileg sokrétű: klasszikus rock and rollra és bluesra épül. A szövegvilág életérzéseket, életpillanatokat örökít meg. Egy szerelmi vallomással zárul, és hallható rajta két régi blues-sláger átdolgozása.

Hogyan készültek a felvételek? Mindenki hozta a saját ötleteit, és a próbateremben álltak össze?

Gyula: Az album körülbelül hetven százaléka Bigman alapötleteire épül, de együtt öntöttük őket végső formába. A fennmaradó harminc százalékot pedig közösen írtuk.

Tehát belenyúltatok Bigman ötleteibe…

Bandi: Ő egy zseniális szerző, de azért igen, mindig belenyúlkálunk a munkájába. Megmutatja, mit alkotott, és mindenki előáll a saját elképzeléseivel. Aztán Öreg rácsap az asztalra, és azt mondja, hogy nem, most már elég. A lemez teljes mértékben közös munka eredménye.

Említettétek, hogy a korong nem csak az elmúlt tizenöt hónapban készült. Ebből eredően bizonyára tele van a fiókotok dalszövegekkel.

Bigman: Az én fiókomban nincs semmi, esetleg csak pókháló vagy szemét. A dalszövegeim az agyamban vannak. Kétféleképp jönnek elő: amikor nagyon dühös vagyok, vagy amikor kikapcsolódik az idegrendszerem – az utóbbi a jobb, ilyenkor megfontoltabb, érettebb szövegeket írok. A hajnali órákban, miután lecsendesül a kinti világ, én felpörgök. Kettőtől ötig tudok legjobban alkotni. Van egy frappáns ötlet, azt szépen felépítem, mint gyöngyöt a kagyló, mindig valamit hozzáteszek.

Bandi: Mindannyian mások vagyunk, másképp dolgozunk. Nekem a fiókomban sok szöveg lapul, most is legalább harminc, amelyekre azt mondtam, hogy ezek még nem igaziak. Én önmagammal sosem vagyok elégedett.

Mi a baj velük? Meg tudod fogalmazni?

Bandi: Nálam külső hatások kellenek a szövegíráshoz. Ha ingerszegény a környezet, nem tudok jókat írni. Azt sem állítom, hogy tudok jókat írni. Ha most előszednék közülük párat a fiókból, nem tudnám megfogalmazni, mi hiányzik belőlük, erre csak idővel jövök rá.

Gyula: Én Bandihoz hasonlítanám magamat, én is fokozatosan írok, és raktározok. A Süket a világ című szerzemény zenéje egy régi gitárötletemen alapul, ami még valamikor a katonaságnál született.

Először jön a szöveg, utána a zene? Vagy fordítva?

Bigman: Ha rendezett a gondolatvilágom, rendbe szedtem a soraimat, akkor jön a szöveg, s azt meg kell spékelni a zenével. Előfordul, hogy egy dögös zenei ötlet születik meg előbb, s ahhoz feelinget, életérzést kell szerkeszteni, be kell burkolni mondanivalóval. A zenében nincsenek szabályok. Nálunk meg főleg! Úgy jön, ahogy a múzsa homlokon csapkod. Minket csapkodni szokott, nem csókolni…

Kikből áll a Big Man Band rajongótábora?

Bandi: Nehéz megmondani. Felmerül: egyáltalán létezik-e rajongótáborunk? Én remélem, hogy igen. Van pár ember a környezetünkben, akikkel szellemileg egy húron pendülünk. Tizennégy éves kortól a velünk korabeliekig.

Ennyi év zenélés után mi az, ami inspirál benneteket?

Bandi: Kimondtad, benne van a kérdésben: a zene inspirál. Ez egyfajta drog, amiről nem lehet leszokni. A zenén túl a barátság tart össze minket.

Ti már az előző rendszerben is zenéltetek.

Bigman: Akkor szeméten játszottunk, most, az úgynevezett demokráciában mindenhez hozzájutunk, csak pénzünk legyen. Sok víz lefolyt azóta a Dunán. Rengeteg kiváló rockzenekar alakul napjainkban, de vannak papírsárkányok is, a média által eladható rockzenébe tartozók. A valódi rock sosem fog felülkerekedni a popzenén. Magyarországon az utóbbi években csak a Tankcsapda tudott kitörni, és népes rajongótábort verbuválni, meg most a Hooligans, vannak menőmanó dalai. Az internet a negatívumai ellenére csodadolog, általa sok együttes mutathatja meg magát a nagyvilágnak. Most, 2007-ben jó zenélni. Most már jól érezzük magunkat a bőrünkben.

Idén tízéves a Big Man Band. Akárcsak a pubotok.

Bandi: A pubbal egy űrt akartunk betölteni. Azt hiszem, ez sikerült. A kínos technokorszak után hoztuk létre. Eleinte főként mi játszottunk, az anyagi vetület miatt. Belépőmentes bulikat rendezünk, a zenekarok honoráriumát ki kell gazdálkodnunk, és ez az első években nem igazán ment. Volt idő, amikor már-már azt hittük, a rock-mozgalom befullad, annyira silány volt a felhozatal, de ezen szerencsére túljutottunk. Ez olyan, mint a termés. Egyik évben jó, a következőben kevésbé. Mostanában – ahogy Bigman is említette – sok jó amatőr együttesünk van, tehetséges fiatalokból nincs hiány. Bízunk abban, hogy még mi is labdába tudunk rúgni mellettük. Szerintünk a Pub Rock című albumunk a szlovákiai magyar zenei élet jó terméke. Ha nem hinnénk benne, akkor nem adtuk volna ki.

Big Man Band

Michnya ”Bigman” Róbert – gitár, szájharmonika, ének

Katona ”Bandi” András – billentyű, ének

Ollé Gyula – gitár

Kosár ”Öreg” Dezső – baszszusgitár, vokál

Kovács Vince – dob