Mit olvas L. Varga Péter irodalomtörténész?

Én éppen az erről a nevezetes pillantásról szóló Esterházy-regényt olvasom újra, „lefelé a Dunán”, haladok Esterházy „bérelt utazójával” a fekete-erdei forrástól egészen a torkolatig. Közép-Európa-regény, a köztesség regénye, rendszerváltás utáni, posztmonarchikus vízió, amelyben bár fölül az utazó (a történetnek), azért a víz az úr. A Duna Moebius-szalaga testesíti meg azt a talán létező, talán sosem létezett mesét, amely összeköti Európa különböző, nyugattól keletig ívelő térségeit, e térségek népeit, népeik történelmét, történelmük hol súlyos, hol könnyedebbnek bizonyuló terheit és mindazt a tapasztalatot, ami a történelmi események lefolyásának következményeképp keletkezik. 

Finoman sokrétű mű, az ezzel egy időben írt Hrabal könyvéhez képest azonban sokkalta olvashatóbb, ha tetszik, olvasmányosabb, befogadhatóbb – és nem utolsósorban rétegzettebb. 

„Ki vagyok én? – ez az a kérdés, amit Utazó nem tesz föl. Hová tartok?, ezt se.” Sőt azt sem, mi a Duna. Mégis, a Hahn-Hahn grófnő pillantása, ha a szóban forgó grófnő félszemű is, nem csupán feltár, de az örvények mélyére is lehatol.