Mit olvas Korpa Tamás, költő?

Arno Geiger kisregénye August Geiger, az apa Alzheimerkórját, egy pusztuló, széteső, ugyanakkor briliáns villanásokra, képzettársításokra képes tudat(?) és nyelv(?) anamnézisét adja. Fellelhetetlenné, megkereshetetlenné válik a „hol” és a „mikor”, mindenben csak az elerőtlenedés (lelki, testi, érzelmi, értelmi) tapasztalható meg August számára (már ameddig képes felfogni állapotát), és benne is csak ezt érzékeli a környezete, a családi kör. Családon belüli házi őrizet, az apa állagmegóvása, száműzetés a saját – ám már fel nem ismert – lakásban. 

Növényivé neheztelődés. August tudatában az életkorok, tapasztalatok és a hozzájuk kapcsolódó életesemények (századfordulós osztrák falusi iskola, paraszti világ, második világháborús hadifogság, félévszázados mély magány Bregenz környékén, a 20. századot átívelő gyerekkor, ifj úkor, férfi kor és időskor) keveredés-gazdagok, Arno prózája igyekszik analizálni (legalábbis diagnosztizálni) e rétegeket. August urnájában ott a visszahozhatatlan, általa is megtestesülő 20. század. A regény világában a két Geiger teret enged egymásnak, sőt egy harmadik nemzedéknek is. A könyv első sora: „Hatéves lehettem, amikor a nagyapám már nem ismert meg”.