Miskin herceg utazása

2011-ben, Shakespeare Vízkeresztjében, a pozsonyi színművészeti harmadéves hallgatójaként lépett először színpadra Komáromban Szabó Viktor, majd az egyetem befejezése után a Jókai Színházhoz szerződött. „Iskolásként Komáromba jártunk színházba, emlékszem, mondtam is: tantóbácsi, én egyszer még itt fogok játszani. A színházat Komáromban szerettem meg, és bár mindig csatai maradok, most már, hogy a munka mellett a család is ide köt, egyre inkább otthonná válik a város. Persze, amikor a színházhoz kerültem, hihetetlen zavarban voltam – atya úr isten, én őket néztem, most meg együtt állunk a színpadon –, amit azzal kompenzáltam, hogy mindent banalizáltam. Két-három éve érzem azt, hogy megtaláltam a helyem a társulaton belül is, a színházon belül is. Ez egyfajta szabadságot ad az embernek: amikor már nem kompenzál, hanem mutatni, adni tud” – meséli a színművész.
Martin Hubával, A félkegyelmű rendezőjével az elmúlt években többször is dolgozott Komáromban: Trofimov volt a Cseresznyéskertben, Clarence a III. Richárdban, hősszerelmes az Álszentek összeesküvésében, Mercutio a múlt évadban bemutatott Rómeó is Júliában. Arról, hogy a szlovák színház élő legendája miként vezeti a színészeit, nem csak ezeknek az előadásoknak a kapcsán tud mesélni Szabó Viktor: miután végzett a zalaegerszegi színház színészképző stúdiójában, a pozsonyi Színművészeti Főiskolára felvételt nyerve Zuzana Krónerová és Martin Huba lett az osztályvezető tanára.
„Nagyon szeretem a módszereit. Nem a színészt keresi az emberben, hanem az embert. A színészet a rossz színészeknek van. A rossz színész játszik. A jó színész jelen van. Ember vagy, azt mutasd meg. Közbe a végleteget keresi, próbál belehajszolni, hogy a legszélsőségesebb határaidat érd el. Elsősök voltunk, amikor a kezembe adott egy cseh szöveget. Nem hogy csehül, szlovákul sem tudtam rendesen akkoriban. Azt mondta, az első négy mondatot tanuljam meg szóról szóra, Lucia Molnárovának, a csoporttársnőmnek meg az volt a feladata, hogy zavarjon közben. Én játszottam, hogy tanulok, ő játszotta, hogy zavar. Akkor Huba hirtelen váltott, és azt mondta: figyelj, Viki, téged kirúglak a főiskoláról, ha nem tanulod meg, Lucia, téged pedig akkor rúglak ki, ha megtanulja. Nem ismertük még, nem tudtuk, milyenek a technikái, mindketten halálra rémültünk. Akkor megértettük, milyen, amikor tényleg tétje van a dolognak. Arra tanított, hogy a színpadon nem lehet tét nélkül lenni. Olyan nincs, hogy az ember csak elvan: mindennek van célja, és mindent ezerrel kell csinálni. Az első két évben nagyon intenzíven dolgozott velünk, a vizsgaelőadásokat is vele készítettük. Aztán harmadiktól már egy kicsit szélnek lettünk eresztve, a vizsgákon a rendező szakosokkal dolgoztunk, de Huba mindvégig jelen volt, azonnal beavatkozott, ha úgy érezte, valami tévútra ment.”

Haver Spiró György Csirkefejében, Walter, a szökött rab a Börtönkarrierben, Mercutio a Rómeó és Júliában – néhány emlékezetes alakítás, szélsőséges indulatokat mutató, karakteres figura Szabó Viktor utóbbi két-három évadából. Miskin herceg is szélsőség, de máshogy. „Egy tökéletesen szép embert szeretnék ábrázolni” – írta annak idején Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij A félkegyelmű epilepsziás főhőséről, aki négyéves svájci gyógykezelés után tér vissza Oroszországba, és krisztusi tisztasággal és naivitással keresi a jót abban a világban, ahol pénzért minden eladó és megvehető, aki pedig nem játszik a szabályok szerint, az idióta vagy antiszociális.

„Szétszedtük minden szereplő motivációit, mi hajtja őket, hol vannak a töréspontjai. Miskin herceg semmiképpen sem hülye. Az ő »idiotizmusa« a tisztaságról szól – mondja Szabó Viktor. – A világ folyamatosan gyorsul, ezt minden kor így érzi, mindegy, hogy a máról vagy a 19. századról beszélünk. Ha valaki izolációban töltött négy évet – mint Miskin herceg a svájci szanatóriumban, ahol folyamatosan kisütötték az agyát –, és kikerül a világba, a közösség már nem ott tart, mint amit odahagyott. Miskin megfigyeli az embereket, az arcokból olvassa ki a jellemet, és pontos látleletet ad. A többiek pedig furcsállva nézik. A többiek játsszák az életüket, Miskin pedig éli. Nasztaszja Filipovnában, aki sok mindent tapasztalt, sok mindenen túlvan már, meglátja a tisztaságot. Valamiféle szerelem ez, de persze nem a szerelem kémiája, mert arra Miskin nem képes. Nasztaszja Filipovna csak azért nem fogadja el az ajánlatát, mert túl tisztának találja, nem akarja tönkretenni a lelkét. S noha nem érez szerelmet Rogozsin iránt, mégis őt választja – ez az ő nagy haláltánca, a kilépése az életből. Miskin szerepe nehéz feladat. Itt vannak a hosszú kezeim, lábaim, ösztönösen kalimpálok velük, mint egy madárijesztő. Most mindezt nagyon vissza kell fognom. Miskinnek a belső élete a fontos. Az idézőjelbe tett mássága miatt nem engedhetek meg magamnak nagy gesztusokat. Mert a nagy gesztus nem mindig igaz. Nagy kihívás, hogy megszelídítsem magamat, hogy ne vigyen el a hév, hanem a belsőmből mutassak valamit. Az embernek három énje van, a harmadikat csak önmaga ismeri. Elég nagy intimitásnak fogom föl – és adja isten, hogy sikerüljön –, hogy ebbe az énembe most bepillantást engedjek. Nehéz, de élvezem ezt az utazást.”