Mindent átadott, amit akart

Gyöngyösi Zoltán: Makk Károly nyomában

Az utolsó könyv, amelyet olvasott. Reklámnak ennyi is elég Gyöngyösi Zoltán életrajzi munkájához, amelynek alanya a magyar filmgyártás legendás alakja: Makk Károly. Két évvel ezelőtt ugyanis úgy ment el, hogy kéziratban még át tudta lapozni gazdag élete írásos lenyomatát.

 

Utolsó interjúnk során, több hónappal a halála előtt Makk Károly lelkesen arról beszélt: új filmre készül, talán az utolsóra, de mivel a forgatókönyvvel már nincs semmi dolga, úgy jó, ahogy van, a saját életrajzával van elfoglalva. Azt írja, fogalmazza, diktálja, véglegesíti. A könyv – Makk Károly nyomában címen – azóta meg is jelent. A Ház a sziklák alatt, a Megszállottak, a Szerelem, az Egy erkölcsös éjszaka, az Egymásra nézve és más jeles alkotások világszerte elismert rendezője azonban már nem vehette a kezébe. Augusztus 30-án volt két éve, hogy elment.

Az első róla szóló kiadvány egy füzetecske volt, a hetvenes évek második felében. Aztán megjelent egy zsebkönyv is róla, de az első igazi képeskönyv, róla és a filmjeiről szóló interjúkkal az Egy filmrendező világa, amelynek megszületését felesége, Dömötör Hanna szorgalmazta. Tíz évvel később már maga Makk Károly vette kezébe a tollat, és írta meg Szeretni kell címmel önéletrajzi történetekkel dúsított szakmai önéletrajzát. A legteljesebb összegzés azonban ez a mostani lett, Gyöngyösi Zoltán átfogó munkája. „Én kivonatoltam az önéletrajzból a lényeges tényeket, s azokat időrendi sorrendbe raktam – írja a könyv előszavában a szerző. – Aztán feldolgoztam a rendezőről szóló összes fellelhető nyomtatott anyagot, rádió- és tévéinterjút… A műbírálatokat is elemeztem… Következett a legérdekesebb alkotói zárómozzanat. Makk megkérdezése a tisztázatlan részletekről, ami huszonkét órányi interjút jelentett 2017 tavaszán… Fontos tudni, hogy Makk áttanulmányozta a kéziratot, jegyzetekkel látta el, s jóváhagyta mind szerkezetében, mind adatait tekintve… Halála előtt egy héttel fejezte be a kézirat átvizsgálását.”

A kész mű tehát minden részletében hitelesnek tekinthető. Gyermekkor, Debrecen diákja, Irány: Budapest, Főiskolai évek, Vezeklés, A sematizmus foglya, Egy házasság és egy lakás története… – ezek a könyv első fejezetei. Gyöngyösi Zoltán nagyot merít Makk Károly életéből, ám ami ennél is értékesebb: nem folynak ki ujjai közül a lényeges történések. Mozaikszerűen áll össze a kép. A magánemberi portré a rendezői életmű egy-egy darabjával teljesedik ki. Nemzedékének (Bacsó Péter, Jancsó Miklós, Szabó István, Kovács András) meghatározó, eredeti látásmódú alkotója; ahogy a könyv szerzője írja: „A Szerelem sikere bebetonozta Makk pozícióját a magyar filmgyártásba.”

Filmekről, forgatásokról, szerelmekről, szakításokról, házasságokról, elválásokról, politikai pikantériákról és színészi magatartásformákról egyenlő arányban szól a könyv. Ezért is olyan jó olvasni. Hol az adott kor politikai elitjének kulisszái mögött járunk, hol a filmgyár díszéletelemei között, hol Makk Károly életében. Ott állunk mellette, amikor Bondarcsukkal vitázik Moszkvában, az 1973-as fesztiválon, ugyanott, amikor Lollobrigidát győzködi, hogy segítse őt a – „per pillanat nem aktuális” – magyar versenyfilm, Zolnay Pál Fotográfiája díjazásában. Beavat bennünket a Charta 77 aláírásának izgalmas történetébe, de az Egymásra nézve szereposztási nehézségeibe is, valamint dugába dőlt tervekbe, egy ellehetetlenült finanszírozási rendszerbe. A könyv 405. oldalán, az Epilógusban pedig Makk Károly életének utolsó napjai is megelevenednek. Combnyaktörés a fürdőszobában, kórház, fertőzések sorozata, hazaszállítás, az utolsó éjszaka otthon, másnap délután megáll a szíve. De még a halálát is „megrendezte”.

„Makk Károly boldog ember volt – írja Gyöngyösi Zoltán a könyv utolsó oldalán. – Talán a világ egyik legboldogabbja, mert nemcsak a simogatásait adhatta át a gyermekeinek, kézszorításait a barátainak, s öleléseit a nőknek. Hozott nekünk még egy egész különleges dolgot: megmutatta, hogyan feledkezzen bele mindig az ember egy-egy új, fontos, érzelmes mesébe.”
A belefeledkezést pedig épp az indította el, hogy tiszta szívvel tudott simogatni, kezet szorítani és ölelni. Minden alkotása erről szól. Nem csak a Szeretni kell.

Gyöngyösi Zoltán: Makk Károly nyomában. Unicus Műhely, 2017. 448 oldal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?