Filmmúzeum - Ház a sziklák alatt

A háború utáni magyar filmtermés első olyan darabjai közé sorolható, amely nem a nagy horderejű társadalmi történéseket, hanem az azok árnyékéban vergődő kisembert mutatja be, aki élni próbál a boldogulás lehetőségeivel. 
„Mindegyik dolgozatom nyom engem – mondta Makk Károly egy pozsonyi beszélgetés során. – Az egyik azért, mert nem sikerült elég jól, a másik azért, mert olyan jól sikerült, hogy nem tudok még egy olyat csinálni. A Ház a sziklák alatt tevékenységemnek valóban olyan darabja, amelyet mindig emleget az, aki foglalkozik a dolgozataimmal.”
Nem lehet nem emlegetni, irányzat- és stílushonosító volta miatt sem. Illés György, a film operatőre értékelte úgy ezt a Makk-opust – a bennfentes meglátásával –, hogy „megelőzte a neorealizmust, a történet szempontjából is és formai megoldásainak oldaláról is”. A Ház a sziklák alatt nagyon erős (neo)realista töltetét – amivel hat és beleég a tudatba – a megrázó, szikár és egyszerű emberi történetén túl egyrészt az adja, hogy a paraszti sorsok alakulásának folyama beépül a tájba, abból a talajból hajt ki és hullámzik tovább, amelyben hiteles. Másrészt, hogy a pontosan megrajzolt karakterek életszerű dialógusait a nagyon realista paraszti környezetben élni tudó színészek tolmácsolják. 
Amiben benne élnek, vagyis maga a háború utáni újrakezdés valóságából fakadó történet nagyon egyszerű és kerek. Amíg Ferenc odavolt a háborúban, felesége meghalt, kisfiát pedig a sógornője, a púpos Tera (Psota Irén) nevelte a sziklák alatti egyetlen szűk helyiségből álló házban. Mikor a férfi hazaérkezik, a sógornő gondjaiba veszi, mosdatja, borotválja, ápolja az elsötétített házban, eldugva a napfény és a világ elől. Természetesnek veszi, hogy az elhunyt testvére után a gyerekkel és a házzal együtt a megözvegyült férj is rá marad, az övé lesz. A reménytől kivirágzik: púpjára emelve a permetezőt, férfit megszégyenítő módon szórja a gálicot a tőkékre. Vállán átdobott zsákban cipeli a röfögő kismalacot, hogy legyen levágnivaló télre. A gyöngysorát is felteszi, készül a nászra. De Ferenc anyja letépi a nyakából, varjúként károgva, hogy „mit akarsz a fiamtól, te görcs”. A gyöngyök pedig szétgurulnak a porban… és oda a vágyott boldogság. Ferencet összeházasítják egy megesett nővel, Zsuzsával (Bara Margit), akinél korábban Füredi úr és az erdész is vigaszt talált. Érkezik a borozgató násznép, hogy beköltözzön a házba, a szekérre pakolt Terát pedig viszik be a faluba ütött-kopott cókmókjával együtt. Tera nem békél meg a sorsával. Szítja az indulatokat, és keveri a bajt. Visszatér a házba, ahol nincs hely hármuknak. „Ki kell bírni, az ember sok mindent kibír” – mondja Ferenc 
a feleségének. Mégis ő lesz az, aki 
a két asszony gyűlölködésének satujában nem bírja tovább... és megtörténik a tragédia. 
 

Ház a sziklák alatt. Fekete-fehér magyar filmdráma, 1958. Rendezte: Makk Károly. Fényképezte: Illés György. Szereplők: Görbe János, Psota Irén, Bara Margit, Szirtes Ádám, Bárdy György.