Virtuális séta Psota Irénnel

ff

Psota Irén (1929–2016) Kossuth-díjas színész pályafutását idézi fel az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet honlapján látható virtuális kiállítás. A tárlat 2016-ban, a művész halálának évében készült.

Most, hogy a járvány miatt házi karanténba kényszerülve körbebástyáztuk magunkat infokommunikációs eszközökkel, és a digitális platformon debütáló filmek, a csak okostelefonra szánt új streamingszolgáltatás kínálta produkciók, online koncertek és online kiállítások jelentik a szabadidős foglalkozást, talán szabad egy kicsit a múltba is révedni, és virtuális, nosztalgiázó múzeumsétával felidézni azt a csodálatos kort, amelyet Psota Irén képvisel(t) a magyar film- és színjátszásban. 

Amikor a 2000-es évek elején a Pozsonyi Magyar Intézet Kulisszák mögött című rendezvénysorozatának vendége volt Psota Irén, a Nemzet Színésze, elmeséltem neki, hogyan lépett be az életembe és maradt ott mindvégig a Ház a sziklák alatt című Makk Károly-film egyik jelenetével. Annyira valóságosnak éltem meg az alakítását, amikor még gyerekként először láttam – mondtam –, hogy nem bírtam abbahagyni a zokogást. Miután Ferenc a púpos Terát lelökte a szikláról, és a mélyben szörnyethalt, azt hittem, hogy valóban meghalt. Azóta sem úszom meg Tera halálát könnyek nélkül – tettem hozzá. „Drága – reagált ő nevetve –, maga olyan beleélős, mint az anyukám volt. A film premierjén annál a jelenetnél, amikor a tragédia előszele már benne van a levegőben, a sötét moziban felkiáltott, hogy jaj, az Irént lelökik.”

dd

Ha mást nem láttunk volna Psota Irén filmjei közül, csak amelyeket Makk Károllyal forgatott, már akkor is a legnagyobb Psotát láthattuk. A legszínesebb jellemformáló lehetőségeket kapta Makk Károlytól a Ház a sziklák alatt púpos Terájaként, majd később az Egy erkölcsös éjszaka Muttereként. Mindkettő nagy ívű psotás szárnyalás. Az Egy erkölcsös éjszakában lobogó energiákkal játszotta el a piros lámpás ház menetét erős kézzel irányító Muttert, aki a nemzeti ünnepen beültette a lányokat az Operába. Az egyik pillanatban uralkodó tigris, akitől a pénzes férfi vendégek is visszahőkölnek, a másikban riadt őzike: döbbenetes átváltozással mutatta meg a Mutter másik arcát, az álmából felriasztott, életunt, pőre asszonyt. Drámaiból tragikába, komikába és groteszkbe mesteri fokon lényegült át. A legemlékezetesebb groteszk arcát Sándor Pál Szabadíts meg a gonosztól című mozijában mutatta meg a tánciskola ruhatárát vezető Mamaként. A ruhatárából, melyet egy összetartó csapat tart fenn, eltűnik egy kabát. Ez elindít egy végtelen üldözést, és széthullik a csapat.

Színpadon először a nyolcvanas évek egyik legsikeresebb monodrámájában láttam Psota Irént, és meghajlottam a parancsa előtt. „Álljatok fel!” – mondta, miután minimalista szabású kiskosztümjében megállt a budapesti Várszínház tanteremnek berendezett színpadán a Margarida asszonyban. Abban az előadásban, amelyikben lelket csupaszra vetkőztető kegyetlen játékot játszott. Tanárnőként megállt a színpad elején, és szúrós tekintettel várta, hogy az órán megjelent diákok felálljanak a nézőtéren. „Ha nem álltok fel, nem kezdem el az órát!” – jelentette ki. Az egész osztály-nézőtér felállt a tanárnőnek, Margarida asszonynak. A Psotának. A nézőtéri lámpák kihunytak, megkezdődött az óra. „Az nagy halál volt, felülről láttam magam, ahogy feküdtem az ágyban” – mondta el Pozsonyban is a jelenetről, amelyikben a tanárnő szívrohamot kap. 

Érdekes

TOP PSOTA

Játékfilmek

Ház a sziklák alatt (1958)
Szent Péter esernyője (1958)
Egy erkölcsös éjszaka (1977)
Szabadíts meg a gonosztól (1979)

Könyve

Szerelmeim, szerepeim és a szemtanúk, Bp., 1988

Könyv róla

Irén, te édes! In memoriam Psota Irén. Keleti Éva fotóival, Bp., 2018

Lemezek

Psota (1983)
Akarsz-e játszani? (1986)
Roncsderby (1990)

Válogatáslemez

Psota, te édes – dalok, sanzonok , musicalrészletek (1999)

Rajzfilm, mese 

Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki 
Kukori és Kotkoda 

A Várszínházban két előadását láttam még: a Sarah, avagy a languszta sikolya című darab az egyik, ebben Sinkovits Imre volt a partnere. A másik a Csütörtöki hölgyek, melyben három idős, párizsi hölgy – Psota Irén, Törőcsik Mari, Váradi Hédi – csütörtök délutánonként együtt teázik. Mindkét szerepéből felkerült egy-egy részlet az Akarsz-e játszani című nagylemezére. A Macskajáték  Orbánnéjaként a Játékszínben láthattam, ebben Tolnay Klári és Törőcsik Mari voltak a partnerek. 

Felejthetetlen volt filmen, színpadon, rajzfilmen, mesében, énekben, táncban. Egyik utolsó nagy lángolásához a Madách Színház-beli Roncsderbyhez (szintén megjelent nagylemezen) készült műsorfüzetben olvasható méltatás is ezt állítja: „…bármilyen szerepet játszik is, mindegyiken átüt valami utánozhatatlan, egyéni vonás, amit egyetlen mondatban így jellemezhetünk: Ő A PSOTA.” 

Mindaz, ami ebből a páratlan életműből itt nem jelenítődött meg, az ott van a magyar Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet honlapján. Érdemes bebarangolni!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?