Mindennapi kenyerünk

Nem hivalkodó, mégis vonzza a szemet. Ha semmit sem tudnék róla, akkor is a kezembe venném, mert finom, szép kiállítású, szinte kínálja magát, hogy az ember megtapintsa. Kíváncsivá tesz.

Nem hivalkodó, mégis vonzza a szemet. Ha semmit sem tudnék róla, akkor is a kezembe venném, mert finom, szép kiállítású, szinte kínálja magát, hogy az ember megtapintsa. Kíváncsivá tesz. Ilyen a Lilium Aurum Kiadó és a Petit Press gondozásában karácsony előtt megjelent Mindennapi kenyerünk című könyvecske, amelynek tartalma és szerzői sem ismeretlenek a Családi Kör olvasói számára. Ez pedig további ok arra, hogy az ember fellapozza. Teljesen mindegy, melyik végén, nincs esélye fordítva kinyitni a könyvet, mert – a szerkesztők leleményének jóvoltából – mindkét végén kezdődik. A címe is kifejező, a két cikkfüzér ugyanis bölcs rálátást kínál egy-egy olyan fonák élethelyzetre, kétes társadalmi jelenségre, amellyel naponta szembesülünk. A szerzők Édes Árpád és Haľko József, lévén felkészült, a különböző világnézetűek felé is nyitott, sokoldalú lelkészek, az egyházi év olvasmányrendje szerint az adott vasárnapra előírt bibliai (a református lelkész zömmel ószövetségi, a katolikus lelkipásztor újszövetségi) szövegekből vett idézeteket, példabeszédeket finom érzékkel állítják párhuzamba a modern ember életfölfogását tükröző jelenségekkel vagy a közvéleményt éppen foglalkoztató, időszerű eseményekkel. Az így feltárt összefüggések hitelét esetenként művelődéstörténetünk egy-egy közismert személyiségének élettanulsága, idevágó véleménye támasztja alá. Nem erőltetik rá senkire felfogásukat, de az olvasó előtt óhatatlanul kitágul a lét horizontja. Gondolkodásra készteti, esetleg fölkelti érdeklődését a könyvek könyve iránt, mert fölismeri, hogy a Biblia mint az emberi élet teljes foglalata az évezredek során semmit sem veszített aktualitásából. Önvizsgálatra indít többek között Jákob egy tál lencsén szerzett elsőszülöttségi jogának, illetve anyja, Rebeka ármánykodásának története, de a református lelkész intelme is, mely szerint: „... a győzelmét ünneplő ember nemcsak kakaskodni akar a maga kis szemétdombján, hanem előbb-utóbb zsarnokká válik. De a zsarnokoknak nem szoktak nyugodt éjszakáik lenni, s a béke is csupán látszat, amivel egyre szűkülő mozgásterüket leplezik.” A kilátástalannak tűnő, szorongatott helyzetben pedig vigaszt nyújt, adott esetben a zsoltár lírai soraival, Dávid király hálaénekével: „... az Úr az én vigaszom. Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.” (Zsolt 18, 19-20)

Haľko atya mint a 20. századi modern egyháztörténet kutatója elmélkedéseiben találó történetek, hasonlatok segítségével, jól vagy kevésbé jól álcázott hazugságok leleplezésével mutat rá a kommunizmus világnézeti és társadalomszemléleti torzulásaira és azoknak a mába nyúló erkölcsi következményeire. Rávezet a felismerésre: Isten léte nem az én tudatom függvénye. Fontos szempont nála az esetek és állítások hitele, nem sajnálja a fáradságot, hogy a legapróbb részleteknek is utánajárjon. Példának okáért: a mai negyvenesek-ötvenesek közt aligha akad valaki, aki gyerekkorában ne olvasta volna Karl May ifjúsági kalandregényét. De vajon feltűnt-e valakinek, hogy a regény hazai kiadásában a fordító vagy a rendszerhű cenzor arra irányuló tragikomikus igyekezetében, hogy Isten nevének még az említését is kizárja, olyan szavakat adott a haldokló főhős, Winnetou szájába, amelyeket a szerző soha le nem írt? Nos József atya vette a fáradságot, és bekopogtatott a pozsonyi Goethe Intézetbe, hogy leleplezze a csúsztatást... A történetről és annak tanulságairól a Mindennapi kenyerünk című könyv kereszttel jelzett felének 61. oldalán olvashatnak.

(Mindennapi kenyerünk, Lilium Aurum–Petit Press 2004)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?