Mindennapi fóliáink

dd

Ígértük, hogy visszatérünk a 28. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválhoz, mert a rendezvény egyik legizgalmasabb beszélgetését nem hagyhatjuk említés nélkül. Már a cím is sokat ígért: Látható és láthatatlan fóliáink.

Arról volt szó, mit tart érzékeny témának a közvélemény, a hatalom, illetve maguk a szerzők. Szlovák, magyar és szlovákiai magyar irodalmárokat ültetett egy asztalhoz a Bázis Egyesület és a budapesti Szlovák Intézet. A beszélgetést Forgács Miklós vezette, akit legtöbben a kassai Thália Színház dramaturgjaként ismernek, de több általa írt színdarab is bemutatásra került már, nemrég verskötete jelent meg, és egy ideig lapunk munkatársa is volt.

A budapesti Gerevich András kezdte az eszmecserét, nem is akárhogyan: „Van-e annál érzékenyebb téma, mint amikor valaki szerelmet vall egy másik embernek, és ezt versben teszi, amelyet publikálnak? Én most azért vagyok itt, mert férfiakhoz írok szerelmes, vagy vallomásos verseket. Úgy érzem, ugyanazt teszem, mint bárki más, de a társadalmi kontextust illetően egy sokkal érzékenyebb témát érintek. Sőt, mostanában teljes mértékben átpolitizálódik a tevékenységem. Ugyanazokat az érzéseket írom le, mint Ady Endre vagy József Attila, de mivel homoszexuális vagyok, sokkal érzékenyebbé vált minden, amit csinálok.” András elmondta, hogy egyik versét anno beválogatták egy gimis szöveggyűjteménybe, de nem tudni, meddig díszeleghet ott, hiszen a magyar állam fura gyermekvédelmi intézkedései miatt egy csapásra persona non grata lett, és nem tudni, mikor fóliázzák le a köteteit a boltokban.

Barbora Hrínová 2021-ben első elbeszéléskötetével (Jednorožce) elnyerte a legrangosabb szlovák irodalmi elismerést: Anasoft Litera díjas lett. Szereplői fiatalok, akik keresik helyüket az életben. Vannak köztük heterók, melegek, aszexuálisak, de nem ez a legfontosabb bennük, hanem a történeteik. „Nem szívesen használom a másság kifejezést, mert mindannyian mások vagyunk. Ezt a fogalmat kívülről konstruálják meg olyanok, akik egyformának szeretnének látni mindenkit” – véli Barbora, aki film-dramaturgnak tanult. Minimalista stílusú szövegei szinte kész filmek. Ezt már Mészáros Tünde műfordító állítja róla, aki mindig remek érzékkel válogat a fordítandó művek közül, és jelenleg ezt a kötetet fordítja.

Egy másik általa átültetett mű szerzője is ott ült az asztalnál, Nicol Hochholczerová, aki húszévesen robbant be a köztudatba első regényével (Ezt a szobát nem lehet megenni, Womanpress 2022), melyben egy tizenkét éves kislány és ötvenéves tanára szexuális viszonyáról ír, személyes tapasztalat alapján. A kritikusok imádták, a könyv felkerült az Anasoft Litera tízes listájára, és a végzős középiskolások számára ajánlott olvasmányok közé. Valaki azonban – egy szülő vagy egy tanár? – tiltakozott, kitört a hetedhét országra szóló botrány, aminek hatására a díj meghirdetője visszavonta az ajánlást. „Pedig itt lett volna az alkalom, hogy a tinilányok megtudják, mire kell vigyázniuk, ha egy idősebb, tapasztaltabb férfi megkörnyékezi őket” – mondta a rimaszombati származású szerző, aki egyébként magyarul is jól beszél. Szerinte a döntési helyzetben levők keveset tudnak a mai tizenévesekről. Azt hiszik, leginkább úgy védhetik meg őket az élet rossz dolgaitól – mint például a mérgező párkapcsolati viszony, a szexuális zaklatás –, hogy eltiltják őket az ezt taglaló szépirodalomtól. „Ha így áll a helyzet, egy biztos: a jövőben csak olyan könyveket szeretnék írni, amelyeket Magyarországon lefóliáznak” – jelentette ki Nicol Hochholczerová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?