Mindenkit vár a Versünnep

dd

A magyarországi Versünnep szervezői idén a járványhelyzet miatt március 20-ig meghosszabbították a jelentkezési határidőt és későbbre tették a versenyt. A 2005-ben indult esemény idén még nagyobb nyereményekkel várja a profi és amatőr előadókat, akik ezúttal Nemes Nagy Ágnes és Illyés Gyula műveiből választhatnak.

A Versünnep Alapítvány négy kategóriát hirdetett meg: vers- és prózamondás, énekelt vers, versmegzenésítés, képző- és/vagy filmművészeti alkotás, illetve táncművészeti alkotás. Határon túlról is várják a jelentkezőket. Az alapítvány elnöke, Kolti Helga szerint a pandémia miatt jelenleg még inkább szükség van arra, hogy a profi előadók kiemelkedő teljesítményeit megbecsüljék, az ifjú vagy eddig ismeretlen tehetségeket pedig megismerhesse a szakma és a közönség.

„Az elmúlt évekhez képest megdupláztuk a fődíj összegét. Idén 600 ezer forinttal jutalmazzuk a professzionális előadók versenyében legjobbnak ítélt produkciót. Kiemelt célunk, hogy az erkölcsi megbecsülés mellett anyagilag is tudjunk segíteni, hiszen a pandémia miatt sok bevételtől, fellépési lehetőségtől estek el a művészek. Ugyanez igaz az amatőr jelentkezőkre is, akiket szintén értékes nyereményekkel és a szakmai fejlődés lehetőségeivel igyekszünk támogatni” – mondta Kolti Helga.

Amióta a járvány az életünk részévé vált, még inkább felértékelődött a művészetek fontossága, különösképpen a költészet és a próza jelentősége. Kézenfekvő volt, hogy a szervezők idén is olyan életművekre hívják fel a figyelmet, amelyekben örök érvényű tartalmakkal azonosulhatnak és erőt meríthetnek az arra nyitott „keresők”. Így esett választásuk a száz éve született Nemes Nagy Ágnesre és a százhúsz éve született Illyés Gyulára.

„Viszonylag kevés nagyformátumú költőnő van a magyar irodalomban. Nemes Nagy Ágnest az egyik legcsillogóbbnak tartom. A kommunista diktatúra éveiben a polgári humanistának titulált művész számára elsősorban a gyermekirodalom jelentett publikálási terepet, zsenialitását bizonyítja, hogy ebben a műfajban is maradandót alkotott. Illyés Gyulával már hosszú évek óta szoros barátságban vagyok, csodás versei, mondhatnám szimfonikus költeményei sokszor szerepeltek repertoáromban. Büszke vagyok arra, hogy annak a meghatározó kultikus szentélynek, a Veszprémi Petőfi Színháznak lehettem művésze és igazgatója, amelynek sokak mellett fontos és kiemelt alakja Illyés Gyula volt” – mesélte Kolti Helga.

Mivel a koronavírus-járvány jelenleg is tombol, a szervezők nem akarták elhamarkodni az előkészületeket. „Megvárjuk, amíg kissé kiszámíthatóbb lesz újra az élet, és így a profi és amatőr versenyzők is nyugodtabban tudnak készülni az elődöntőkre. A korábban meghirdetett január 31-i dátum helyett a jelentkezéseket március 20-a éjfélig várjuk a Versünnep Alapítvány hivatalos oldalán található űrlap kitöltésével. Szeretnénk méltó módon, biztonságos körülmények mellett megtartani rendezvényeinket, hiszen ezek az alkalmak érlelik meg bennünk a felismerést, hogy a magyar nyelv páratlan érték, valóságos kincsesbánya, amelyre méltán lehetünk büszkék, ugyanakkor hatalmas felelősség is a képviselete és átörökítése. Boldogan konstatálom, hogy a vers és a versmondás egyre menőbb műfaj, és bízom abban, ezt egyre többen és többen veszik észre majd a jövőben” – mondta Kolti Helga.

Érdemes követni a Versünnep Facebook- és YouTube-csatornáját is, ahol folyamatosan friss tartalmakat találnak az érdeklődők, illetve olyan hírességek verses estjeit nézhetik meg, mint a Kossuth-díjas Hüvösvölgyi Ildikó vagy Takács Bence Ervin előadóművész.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?