Minden filmje állja az idő próbáját

Az Epeiosz-akció volt a címe, 1963-ban készült, az akkori honvédelmi miniszter utasítására még az ismétlését is betiltották. Szatíra volt. Sokak szemét csípte a magas rangú tisztek közül. „Annyi igaz, hogy aki akart, az nem csak a régi görögökön szórakozhatott” – állapította meg Zsurzs Éva, akinek ez volt a tizenharmadik tévéfilmrendezése. De már előtte is díjazták Monte-Carlóban. A Romain Gary ötlete nyomán, Palotai Boris tollából született Nő a barakkban című alkotásért, amelyről a zsűri tagjai nem akarták elhinni, hogy nő rendezte.

És még sokszor, sok mindent csodálkozva fogadtak vele kapcsolatosan. Azt viszont mindenki tudta róla a szakmában, hogy biztos ízléssel és egy igazi művészlélek maximalizmusával választotta ki tévéfilmjei irodalmi alapanyagát, és hogy mesterségbeli tudása rendkívüli műgonddal párosult.

Babiczky László, a rendezőnő egykori asszisztense és Zsurzs Katalin, a rendezőnő lánya Zsurzs címmel könyvet írtak e nagy tehetséggel megáldott, termékeny alkotóról, akinek munkái sorra-rendre visszajárnak a televízió képernyőjére. Gondoljunk csak A fekete városra vagy az Abigélre. Nincs olyan év, hogy valamelyik csatorna műsorára ne tűzné, a nézők pedig (már a ki tudja, hányadik generáció!) lenyűgözve követik nyomon Fabricius Antal vagy Vitay Georgina sorsát.
„Ezzel a könyvvel emlékeztetni és emlékezni szerettünk volna a Magyar Televízió egy letűnt, talán soha vissza nem térő korszakára, a fantasztikus színészekre, a remek szakemberekre és a kor egyik legnépszerűbb rendezőjére…” – írja Zsurzs Katalin, a könyv egyik megálmodója. Babiczky László rendező abban bízik, hogy visszaemlékezéseivel a könyv meg tudja idézni ezt a szeretnivaló, bölcs asszonyt, ezt a jelentős művészt, ahogy a háta mögött emlegették: Zsurzsanyót. Azt a végtelenül tiszta egyéniséget, fogalmaz, aki minden hókuszpókusz nélkül reagált a világra, és hitt abban, hogy jobbá teheti. A legfeszültebb munkatempóban sem feledkezett meg arról, hogy emberekkel dolgozik, akiknek vágyai, művészi elképzelései vannak. És sorsuk is, gondjuk-bajuk. Zsurzs Éva sosem akarta a színészt baltával faragni a figurájához. Lehetővé tette számára, hogy a lehető legtöbbet adjon az egyéniségéből a szerephez. „Ez az, amitől évtizedek múltán is élnek a figurái – állapítja meg Babiczky László –, és ez az, amiért a színészei szerették, és tették a művet életszerűvé, élvezhetővé, a közönség számára befogadhatóvá, szórakoztatóvá.”

De milyen úton jutott el az általa kitűzött célba ez a csodás asszony, páratlan tehetségű filmrendező?

Eredetileg színésznek készült. Tizennégy éves korában Kispesten kezdett el dolgozni, egy játékárugyárban. Ólomkatonákat festett nem sok pénzért. A kétéves kereskedelmi tanfolyamot esti iskolában végezte el. A felszabadulás után a Csepeli Vasmű gépmunkásnője lett, majd ugyanott, 1948-tól a kulturális osztály előadója. Akkor már közigazgatási szakérettségije volt. A színművészeti főiskolára munkásszínjátszóként vették fel. Mellette, levelező tagozaton, az ELTE bölcsészkarán a magyar szakot is elvégezte. 1949-től már rendezőasszisztensként dolgozott a rádióban, és ugyanebben a minőségben Várkonyi Zoltán, Major Tamás és Gellért Endre mellett a Nemzeti Színházban. Nagy mesterektől tanulta meg a színészvezetés egyszeregyét. Hangjátékokat készített, Juhász Ferenccel rádiós folyóiratot szerkesztett. 1957-ben, amikor beindult a televíziózás Magyarországon, megkérdezték tőle, volna-e kedve egy egészen új műfajhoz. Lelkesen mondta ki az igent. Mihályfi Imrével, Szőnyi G. Sándorral és Horváth Ádámmal együtt ők négyen voltak az első magyar televíziós rendezők. Petőfi Sándor, Eötvös József, Móricz Zsigmond mellett Déry Tibor, Örkény István, Karinthy Ferenc, Sütő András műveit alkalmazta képernyőre. Legnagyobb sikereit Jókai Mór, Mikszáth Kálmán, Fekete István és Szabó Magda munkáinak mozgóképes változatával aratta.

Nemcsak önmagához, a munkatársaihoz, stábtagjaihoz, színészeihez is hűséges volt.

„Ez meglátszott az alkotásaiban is, mert egységes stílusjegyek kialakulását eredményezte” – vélekedik Babiczky László.

Amikor egy rendezői sorozatban neki kellett kiválasztania a szívének legkedvesebb tizenkét filmjét, szenvedett, mert ennél sokkal több tartozott a kedvencei közé. A válogatásba végül A fekete városon és az Abigélen kívül olyan munkái kerültek be, mint az Otelló Gyulaházán, a Felelet, a Glória. Egy interjúban azt is megkérdezték tőle, mi az, ami kimaradt az életéből, amit még szívesen filmre vitt volna. Két regényről beszélt. Móricz Zsigmond Erdélyéről és Fejes Endre Rozsdatemetőjéről. Egyikre sem volt már lehetősége. 1997 őszén ment el, hetvenegy évesen. Utolsó rendezése A csikós volt, Szigligeti Ede írása alapján. Csaknem kilencven tévéfilmet hagyott ránk, köztük A névtelen várat, amelyet a dél-csehországi Červená Lhota rózsaszín vízi kastélyában forgatott, a Rómeó, Júlia és a sötétséget, amelyet Prágában vettek filmszalagra. Csehországi és szlovákiai helyszínekben bővelkedik A fekete város is. Forgatott a stáb Telčen, Lőcsén, Szepesváralján, Pozsonyban, Besztercebányán és Tapolcsányban is.

A képanyaggal gazdagon ellátott könyvben Zsurzs Éva több alkotótársa megszólal. Nagy Gábor, akit főiskolásként talált meg Fabricius Antal szerepére A fekete városban, azt meséli: Zsurzs Évát a fodrásztól a világosítóig mindenki szerette. Olyan hangulatot tudott teremteni, amelyben mindenki a képességei legjavát adta. Lukács Sándor, aki a Zrínyiben, a Beszterce ostromában és a Kreutzer szonátában kapott főszerepet nála, azt hangsúlyozza, nő létére „drága Éva” többrészes, nagy létszámú és nagy költségvetésű produkciókat tudott kézben tartani és irányítani. Nyugalma, bölcsessége és humora legendássá tette. Venczel Vera, A fekete város bájos Rozálija ma is megilletődötten emlegeti: „Szeretetet kaptam tőle és bizalmat, nem agresszíven, csöndesen, emberileg.”

Ez sugárzik a rendezéseiből, a ránk hagyott munkáiból is, amelyek minden alkalommal önfeledt szórakozást nyújtanak, és tanítanak is – nem középiskolás fokon. Nem mellesleg még a múló időt is túlélik, hiszen felbecsülhetetlen értékek hordozói, és egytől egyig hozzátartoznak a magyar filmtörténet, a magyar kultúra kincsestárához.