Mike józan elhatározása

A The Streets név mögé rejtőző Mike Skinner alaposan megosztja az angol társadalmat. Miközben a kritikusok korunk legkiválóbb szövegírójának tartják, a szülők feketelistára helyezték – megpróbálják megóvni gyermekeiket az alkoholista előadó zenéjétől.

Mike az alacsonyabb társadalmi osztályok fiataljainak életéről szóló szövegeivel és a hip-hop, a garage valamint a klasszikus britpop elemeit vegyítő zenéjével az egyik legnépszerűbb alakjává vált napjaink angol popzenéjének. Életében eddig rendkívül fontos szerepet játszott az alkohol – a szerencsejátékok és a bunyók mellett. Most sorsdöntő elhatározásra szánta rá magát. A The Sun újságírójának beszélt erről. Elmondta, hogy változtat az életvitelén. Állítólag eddig mindössze egy alkalommal lépett fel teljesen józanul, és az a koncert olyan jól sikerült, hogy a jövőben ezt az utat kívánja járni. „Kezdtem abszolút röhejessé válni a színpadon, és nagyon gorombán viselkedtem a rajongóimmal is. A közelmúltban saját lemezkiadót alapítottam The Beats néven, ahová elsőként ismerőseimet, a The Mitchell Brothers nevű formációt szerződtettem. Ez az első üzleti vállalkozásom. Korábban minden pénzemet szerencsejátékokra pazaroltam, így a kiadó alapítása részemről a megkomolyodás egyik jele” – nyilatkozta.

Már a bemutatkozó lemezével, a 2002-ben kiadott Original Pirate Material cíművel hatalmas szakmai és közönségsikert aratott. Pillanatok alatt Nagy-Britannia legmeghökkentőbb popsztárja lett. Tavaly jelent meg második korongja, az A Grand Don’t Come For Free, amely úgynevezett konceptalbum: egybefüggő történetfolyam egy örök vesztes szerencsétlenkedéseiről. Júliusban – életében először – a brit kislemezlista csúcsát is meghódította, a Dry Your Eyes című slágerével. (o, péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?