Miért nyugszik Rilke a raroni hegytetőn?

Rilkét a világirodalom legnagyobbjai közt tartja számon az irodalomtörténet, közvetlen környezete azonban általában nehezen viselte el életmódját, szerelmi afférjait, ezért gyakran vándorolt Prága, Bécs, München és Párizs, valamint kisebb települések között.

1919-ben otthagyta Münchent, és Svájcban telepedett le, hogy az I. világháború okozta traumát kiheverje. Mivel tizenévesen Sankt Pöltenben járt katonai akadémiára, ahol sok negatív élményben volt része, a háborús események különösen megviselték lelkileg. Kétéves bolyongás után talált rá végül állandó lakhelyére, a Château de Muzot-ra, amely a Sierre melletti faluban, Veyrasban található.

Rilke itt fejezte be a Duinói elégiák című versciklusát (melyet Hamvas Béla a 20. század legnagyobb lírai műveként jellemzett). A háborús időszak után ismét termékeny alkotói periódus következett életében. Mivel azonban leukémiában szenvedett, melyet későn diagnosztizáltak, gyakran kellett különböző szanatóriumokban kezeltetnie magát.

Amikor elhunyt, nem Veyras temetőjébe temették, hanem a közeli Raron temploma mellé. Hogy miért, arra több magyarázat is van. Egyesek szerint a költő kívánsága volt, hogy Raronba temessék, míg mások szerint Veyras nem kívánta eltemetni, mert a falu lakosai kifogásolták léha életmódját.

Rilke nyughelye a középkori templom mellett, a hegytetőn található, s a sírfeliratát is maga a költő írta.

A hegy különlegessége, hogy a régi templom alá építettek egy modern sziklatemplomot, mely 1974-ben készült el. A sziklatemplom teljes egészében a hegy gyomrában van, ami világszerte ritkaságnak számít.

A tipikus wallisi falu a nagy költő emlékét a maga módján ápolja: a helyi turizmust szervező borász, Alfred Kalbermatter vörös- és fehérborai Rilkeweine néven ismertek. (Posta Ákos István)