„Mi rockerek vagyunk, nekünk ez az életünk”

Mikor indult a Phoenix pályafutása?

Tamás: Zenekarunk 2001 nyarán alakult. Öcsém, Puss Krisztián ”Bufi” és Gábor alapította. Mindössze tizenkét-tizenhárom évesek voltak. Én később, 2003-ban csatlakoztam hozzájuk.

Gábor: Az első koncertünket 2002 augusztusában Gombán adtuk. Van róla egy VHS kazetta.

Érdekelne, hogy ilyen fiatalon, szinte gyerekként mi adott inspirációt az együttes létrehozására?

Gábor: A szüleink korábban együtt zenéltek a Pegazus nevű öttagú együttesben. Főleg esküvőkön, bálokban léptek fel. 2001-ben egy nosztalgiakoncert erejéig összeálltak. Mi, a gyerekek ott sürögtünk-forogtunk körülöttük a próbákon. A látottak adták meg a kezdő lökést, ekkor döntöttük el, hogy mi is hangszereket ragadunk.

Ti viszont rockot játszotok.

Gábor: A Pegazus is játszott rockot, és a szüleink otthon főleg rockzenét hallgattak. Az Edda Művek vagy a Bikini gyakran szólt a lejátszóban. A zene iránti szeretetük átragadt ránk, és természetesen évekig azt hallgattuk, amit ők. Később aztán keményebb vizekre eveztünk, felfedeztük többek közt az Ossian és a Tankcsapda repertoárját. A mi repertoárunkat egy ideig átvett slágerek képezték. Eleinte egy az egyben játszottuk a dalokat, idővel, ahogy fejlődött a zenei tudásunk, bele-belenyúltunk. De nem csak magyar zenekarok inspirálnak. Mindannyian mindenevők vagyunk, a jó rockzene határain belül.

Tamás: Való igaz, engem például a System of a Down zenéje mindig lázba hoz. Egyébként én álltam elő azzal, miután bekerültem az együttesbe, hogy most már ideje volna saját szerzeményeket komponálni. Belevetettük magunkat a munkába. A Barátok a sírig című demóanyagunkat 2004 nyarán rögzítettük, majd a következő évben egy koncertdemót készítettünk.

Hogyan lehetne behatárolni a Phoenix zenéjét? A sok kedvenc inspirálásából milyen stílus jön létre?

Gábor: Még mi sem tudjuk behatárolni. Azt szoktuk rá mondani, hogy rock-metál. A demóink felvételei a heavy metál stílusba sorolhatók be, az első stúdiólemezünk már rockosabb.

És slágeresebb?

Gábor: Inkább dallamosabb, lazább. A koncertjeinken azt tapasztaljuk, hogy az új felvételeinkkel nagyobb siker érhető el, pontosabban ezek szélesebb közönségréteget szólítanak meg. A megismertetésük viszont nehezebben megy. Az átvett slágerekkel értelemszerűen könnyebb volt a hangulatteremtés.

A Phoenix hobbizenekar, amely elsősorban saját maga szórakoztatására játszik azt, amit szeret, vagy a közönség igényeit tartja szem előtt?

Gábor: Szögezzünk le valamit: a váltásban, hogy lazább rockot kezdtünk el játszani, nincs szándékosság. Az évek során errefelé változott a zenei ízlésünk, erről van szó. Az mellékes, bár rendkívül örömteli egyben, hogy ez találkozik a közönség ízlésével. Persze minden együttes arra törekszik, ha bevallja, ha nem, hogy minél több emberhez jusson el a zenéje. Mi rockerek vagyunk, nekünk ez az életünk. Szerencsére a rockzene ismét az őt megillető helyen van, és évről évre egyre nagyobb tömeget mozgósít. Bár nekem nem tetszik, hogy sokan csak azért kezdenek el rockot játszani – mármint nemzetközi szinten –, mert ez trendi, s ezzel most sok pénz kaszálható. Ez a stílus felhígulását hozta magával.

Tamás: Szeretjük, amit csinálunk, de ugyanúgy fontos, hogy a zenénket megismerje a célközönségünk. Erős dopping, amikor látod a színpad előtt tomboló embereket. Az nem is annyira fontos, hányan vannak, ötvenen vagy kétszázan. Aki valaha állt színpadon, tudja, miről beszélek.

Hogyan születnek a dalok?

Tamás: Először a zene készül el. Valamelyikünk hoz egy ötletet, aztán együtt csiszoljuk: hozzáteszünk, elveszünk belőle. A szöveget én írom. Miután elkészül a zene, halandzsaszöveget mondok rá, aztán otthon, egyedül „megszülöm”. Valamikor nehezen, máskor könnyebben. Az inspiráció mindig kell. Csak úgy, hatások nélkül nem tudok fogalmazni. Az életemből, a környezetemből merítek. Az albumunk címadó dala, a Tisztán láss például egy rossz útra tévedt lányról szól. Egy bizonyos személyről.

Beszéljünk akkor az első stúdiólemezetekről!

Tamás: Sopronban rögzítettük, az MD Stúdióban. Az elmúlt év végén kaptunk egy elektronikus levelet a stúdió vezetőjétől, a Moby Dick énekesétől, Schmiedl Tamástól, Smicitől. Láttam, hogy csatolt levél volt, tehát nemcsak nekünk, hanem bizonyára még jó pár zenekarnak is elküldte. Azt írta benne, hogy felvidéki együtteseket is szívesen vár, tudja, hogy errefelé sok jó zenész tevékenykedik. Úgy döntöttünk, hogy nála rögzítjük az albumunkat. Nem a megkeresése, a levele, hanem a szakmai múltja miatt választottuk.Ez azt jelenti, hogy amikor megkeresett benneteket, még nem is hallotta a zenéteket?

Gábor: Igen, azt. Féltünk, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket. Smici azonban segítőkész, rendkívül közvetlen, őszinte ember. Április 5-én kezdtük rögzíteni a szerzeményeinket. Smici néhányba beleszólt. Átgondoltuk, és a legtöbb esetben megfogadtuk a tanácsait, így aztán pár felvételünk ott a stúdióban nyerte el a végső hangzását. A nagylemezt Sheer ”Max” Viktor keverte, vele dolgozik a Rómeó Vérzik is.

Ha egy év múlva ülünk le beszélgetni, mivel dicsekedtek majd?

Tamás: Hogy gyarapodott a rajongótáborunk... Most az a legfontosabb, hogy minél több helyen bemutathassuk az albumot. Idővel lehet, hogy Magyarországon is megjelenik. Ám csak akkor fogjuk kiadni, ha valamilyen szinten odaát is ismertek leszünk, azt nem szeretnénk, hogy a boltok polcain porosodjon. Tisztában vagyunk azzal, hogy nehéz hónapok előtt állunk. A mi zenénk nem űrkitöltő. A tankcsapdás vonalon halad, s majd eldől, hogy ez kell-e a közönségnek. Az biztos, hogy rajtunk nem múlik. Ahová csak lehet, elvisszük. Szeretnénk egy ismertebb magyarországi zenekarral turnézni, ami jelenleg tárgyalás alatt áll. Ez pénzkérdés, akárcsak a videoklip, amit a címadó dalhoz tervezünk leforgatni.

Gábor: Szeptember 29-én kereszteljük és mutatjuk be a leme-zünket a csallóközcsütörtöki kultúrházban. A Rómeó Vérzik tagjai lesznek a keresztszülők. Fellép a RAF-II, az Undermind és a Devil Street 13. Nagy örömünkre jön a Pokolgép is!