Mi is válaszút előtt állhatunk

Tóth Rita (Martha) és Olasz István (Nick) Stefankovics József felvételeA karrier természetesen csupán átvitt értelemben kaszabol le bennünket, a lelkünkre éhes. Ám ha azt megkaparintotta magának, nincs menekvés. Egyéniségünket, szellemünket, házasságunkat, családunkat, szívünket alávetjük akaratának.

Vagy magányos óráinkban, amikor rádöbbenünk, hogy már csak a ranglétra magasodik mellettünk, elveszítettük barátainkat, hitünket, elveinket, mégis magunkba szállunk? Mint Martha egy whiskyvel átitatott éjszaka után. Amikor a tükör előtt lelkiismeret-vizsgálatot tart, s részegen dadogva-zokogva legalább önmagának bevallja, csődtömeg az élete. Ez a felismerés azért is rettenetesen fájó, mert Nick, az ifjú titánjelölt akkor mond csődöt, amikor – természetesen karrierje építése érdekében – vele szerelmeskedne. Bár mi, nők tudjuk, hogy a férfiúi hiúság felülmúlhatatlan, azt is tudatosítjuk, hogy magunk is nehezen viseljük az egymásra rakódó évek súlyát – amit egyébként egyszerűen csak öregedésnek nevezünk.

Edward Albee eredetileg nem nekünk, nem rólunk, kelet-közép-euróapiakról írta a Nem félünk a farkastól című drámáját, hiszen a darab megszületésének idején nemcsak az óceán, hanem rendszerek is elválasztottak bennünket az új világtól. (Bár karrieristák, egoisták, individualisták – abból a rosszabb, nehezen elviselhető fajtából itt is akadtak minden korban, de globálisan egyenesélyesek voltunk.) S íme, ránk köszöntött az kor, amelyben mi is válaszút előtt állhatunk: család vagy karrier; érzések, érzelmek vagy kemény könyökcsata, áldozatot hozunk vagy feláldozunk másokat. Sőt, karrierünk, előbbre jutásunk érdekében még szerelmet is képesek vagyunk hazudni – bár a tettek mezején ebben nincs sok köszönet.

Szóval, van a karrier és adott a hivatás. A kettőt igazság szerint nem lenne szabad egy napon és egy lapon említeni. Itt és most is csak azért, mivel jövendő hivatásukért rajongó fiatal emberek a karrierről is szóló Albee-darabot választották nyári kikapcsolódásként. Tóth Rita magyarországi vendégszínész, Gál Tamás, Kiss Szilvia és Olasz István főiskolai hallgató, Gágyor Péter rendező bizonyára nem fél a farkastól (ha ez esetben a farkas például a közönséggel is helyettesíthető, márpedig miért ne, hiszen a színész közönség nélkül rosszabb helyzetben van, mint az orvos beteg nélkül, az orvostudományban a megelőzés is folyik). Olyan körülmények közt vállalta az edzést, amilyenek közt egykoron amatőr színjátszók dolgoztak; alapítványi támogatás, gázsi, útiköltség, napidíj reménye nélkül is belevágtak. Ráadásul nem olyan darabot választottak, amelyre a fáma szerint tódul a közönség – cseppnyi operett sem, annál keményebb férfi– nő-, ember–lelkiismeret-csata.

Folyik mindez egy szenespincéből előléptetett Magyar Kultúra Házában, a komáromi RÉV-ben. Nálunk szokatlan körülmények között. Hiszen a vendéglőt és a színházat egy ajtó választja el egymástól, mondhatnánk egy kocsmaajtó. De meg is fordíthatjuk: a színház és a kocsma közt kinyílik az ajtó. Két sör közt bárki betérhet egy kis színházi kultúrára, két felvonás közt bárki átülhet egy sörre, az előadás után pedig egy kis tereferére az előadókkal, a rendezővel. Hogy Gál Tamás elsőszülött ötletének – ő kereste föl Gágyort, akivel a Jókai Színházban dolgoztak együtt, hogy egy kis színházi életet kellene vinni a nagy nyári dagonyázásba – lesz-e folytatása, milyen lesz a visszhangja, újkori szóval élve a nézettségi indexe, rövidesen kiderül. Albee Nem félünk a farkastól című darabját a nyárra verbuválódott társulat szombaton, vasárnap és hétfőn mutatja be 19.30-tól.