Mészöly Miklós csendjeiről

Görözdi Judit és Grendel LajosSomogyi Tibor felvételeNem véletlen a méltató személye. Kossuth-díjas írónkhoz közel áll a téma, hiszen A tények mágiája címmel 2002-ben ugyancsak a Kalligram Kiadónál jelent meg Mészöly idős kori prózáját elemző, értelmező tanulmánykötete. Görözdi Judit – aki a Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézetének munkatársa – kötete kapcsán Grendel Lajos megjegyezte: „Elég nehéz a bevezető méltatáshoz hozzákezdeni, mert Mészöly Miklós nálunk még nem tartozik azok közé a 20. századi magyar klasszikusok közé, akiket szélesebb körben ismernének. Holott Magyarországon ma már szinte közhelyszámba megy, hogy ő a 20. század második felének egyik legjelentősebb magyar írója.” A szélesebb olvasóközönség hiányát abban látja, hogy Mészöly „egy kicsit az írók írója”, vagyis „nem az az író, aki az olvasó fülének behízelgő szöveget ír, hanem akinek a szövegeivel egy kicsit meg kell küzdeni”. Görözdi Judit könyve pedig „egyfajta kalauzt ad ahhoz, hogy hogyan közelítsünk a Mészöly-szövegekhez”.

Grendel Kosztolányit idézte, aki Móricz Barbárok című novellájának titkát kutatva arra a felismerésre jutott, hogy egy irodalmi mű művészi értéke az optimális „adagoláson” múlik, vagyis hogy se túl kevés, se túl sok információt ne kapjon egyszerre az olvasó. És ehhez a művészi „adagoláshoz” az elhallgatás, a csend is hozzátartozik, amikor az olvasó hozzáolvashatja a műhöz azt, amit az író konkrétan nem mond ki. „A magyar irodalomban az elhallgatásos prózának nincs túl nagy hagyománya – mondta Grendel –, de azért találhatunk olyan 20. századi magyar költőket és írókat, akik számára éppen ez a bizonyos sorok közötti ki nem mondott mondanivaló adja meg a szövegnek a súlyát.” Pilinszky költészetét hozta fel példaként, amely „szinte a végletekig tömörített, s ahol sokszor két egymást követő sor között akkora távolság van, hogy hihetetlen feszültséget teremt a szövegben. Valami ehhez hasonló Mészöly prózaírói stratégiája is. A csöndnek és az elhallgatásnak nála is legalább olyan fontos funkciója van, mint a szövegnek.”

Görözdi Judot Hangyasírás, csillagmorajlás című tanulmánykötetében Mészöly két művét, a Saulus című regényt és a Megbocsátás című kisregényt elemzi. „Mind a kettő Mészöly Miklós legfontosabb művei közé tartozik – folytatta Grendel Lajos. – Ez az a két mű, ahol a mészölyi prózaírói stratégia talán a legtisztábban jelenik meg. Mészöly kísérletező író volt, nagyon sokféleképpen próbálta meg lebontani a magyar próza erősen anekdotikus hagyományait. Ha elolvassuk a négy Mészöly-regényt, Az atléta halálát, a Saulust, a Pontos történetek, útközben címűt és a Filmet, azt látjuk, hogy négy nagyon különböző írói stratégiával dolgozik, és négy nagyon különféle lehetőségét teremti meg a korszerű regényírásnak. Ennek a stratégiának a működési különbözőségét is feltárja Görözdi Judit dolgozata. Hogy miben van ez a különbözőség, ez a kötet lezáró paszszusában fogalmazódik meg: »Míg az irodalmi elhallgatás alakzatai a Saulusban elsősorban valamiféle teljes világ nyelven keresztüli elérhetetlenségére hívják fel a figyelmet, a Megbocsátásban a nyelviség kérdése háttérbe szorul. Sokkal hangsúlyosabb az elérhetőség lehetetlensége, a valóság hiteles technikai megjelenítésének eleve korlátozottsága.« Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy talán Mészöly Miklós az első író a magyar irodalomban, akinél a valóság kifejezhetősége problémaként jelenik még. Olyan író ő, aki a nyelvhez nem úgy viszonyul, hogy az csupán egy eszköz, amely által a világ totalitását meg tudjuk ragadni, hanem azt mondja, hogy nagyon is problematikus. Tehát éppen a nyelvi ambivalenciák, a nyelvnek egy bizonyos határon túl az alkalmatlansága arra, hogy a létezést a maga totalitásában meg tudja ragadni, válik Mészölynél témává, illetve témáinak egyikévé. Épp ez a nyelvi probléma, nyelvi kétely az, ami Mészölyt az Esterházy Péter-féle nemzedék legfontosabb elődjévé avatja.”

Görözdi Judit ugyancsak azt hangsúlyozta az író művei kapcsán, hogy „aki a hagyományos irodalomhoz szokott olvasóként közelít hozzájuk, akkor lehet, hogy hamar leteszi a könyveit. Ezeket sokkal nehezebb olvasni, mert másképpen kell olvasni őket. Rá kell jönnünk az ízére, hogy igazán élvezni tudjuk. Aki azonban rákap, az többé nem tud szabadulni tőle.”

Mészöly Miklós, aki idén januárban lett volna 85 éves, hangfelvétel révén szólalt meg az esten, Anno című elbeszélésének szemelvényeit pedig Vallai Péter szuggesztív előadásában hallhatta a közönség, szintén hangfelvételről.