Mesét hallgatni, vagy mesét nézni?

Mint hivatásomat gyakorló óvónő, tapasztalt szülő és nagyszülő, szeretném megosztani aggályaimat, észrevételeimet az óvodáskorú gyermekeket ért káros hatásokról.

Sajnos, a technika fejlődésével (itt a televízióra és a videóra gondolok) az emberek érzelmileg egyre jobban távolodnak el egymástól. A legtöbb felnőttnek nincs türelme és ideje saját gyermekére, ezért választják az egyszerűbb megoldást – bekapcsolják a televíziót vagy a videót (addig sem kell beszélgetni a gyerekkel, mesélni meg végképp nem). Jó lenne, ha a szülők és a pedagógusok is tudatosítanák, hogy a gyermekek érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődését, pozitív személyiségjegyeik megalapozását legjobban a csodákkal teli meseélmények segítségével tudják elérni. A következőkben a neves gyermekpszichológus, Vekerdy Tamás néhány megszívlelendő tanácsát szeretném ajánlani.

A kisgyermek játék és mesehallgatás közben belső képeket hoz létre magában, és ez a lelki tevékenység újra és újra értelmezi számára a külső és belső világból nyert tapasztalatait, levezeti indulatait, feszültségeit, szorongásait. Nagyon nagy a képéhsége – sok a feldolgoznivalója –, ezért minden kép lenyűgözi. Nem tud különbséget tenni külső és belső képek között. A külső kép azonban – és különösen, ha mozog – nem segíti ezt a feldolgozó, értelmező munkát, ellenkezőleg: megbénítja. Ha mesélünk a gyereknek, ha játszunk vele, akkor fejlesztjük, segítjük őt útján, belső képek teremtésére adunk lehetőséget. A mindennapi mesélés szókincsnövelő. A mesehallgatás gyógyító, rendező hatását éppen az adja, hogy belső képeket készítünk a hallottakhoz, saját igényeink, belső világunk szerint. (Míg a képernyő mások képvilágát sugározza belénk.)

A gyermeki agressziót növeli a televízióban megjelenített agresszivitás. Az agresszivitást csak a saját aktivitás lehetőségei tudják feloldani és levezetni, értve ezen a testi és a lelki tevékenységet is. A televízió mindkettőt megbénítja. Német vizsgálatokból tudjuk, hogy a gyógyszer-, az alkohol- és a drogfüggőséghez hasonlóan kialakulhat a tévéfüggőség is, és a tőle való megszabadulás esetén ugyanúgy elvonási tünetek léphetnek fel.

A legújabb vizsgálatok azt mutatták, hogy a sokat televíziózó kisgyermek „laza”, tartalommal kellőképpen ki nem töltött szókincse nagyobb lehet hatéves korára, mint nem televíziózó kortársainak, de ez a különbség egy-két év alatt eltűnik, majd a további fejlődés során „megfordul”. A nem televíziózó gyerekek szókincse egyenletesen – és erőteljesen – tovább növekszik, míg a túl korai, éretlen vagy csak félig érett szavakkal megtömött gyerekek a „kifáradás” tüneteit mutatják, szókincsük növekedése lelassul, elmaradnak kortársaiktól. Nem szabad tehát a televíziót afféle „elektromos pásztorként” alkalmaznunk. A szülőnek okosan korlátoznia kellene a külső képek gyermekeinkre zúduló áradatát, és gondoskodnia kellene arról – játékkal, mesével, felolvasással, kedélyes anekdotázó beszélgetésekkel –, hogy belsőkép-készítő tehetségük ne sorvadjon el, hanem erősödjék.

Mindent összevetve: olvasni kell a gyerekeknek és mesélni – személyesen.