Megváltás helyett hátborzongató üresség

Van valami hátborzongató ebben a könyvben. Hátborzongató ürességérzet. „A tényeknek még láncra fűzve sem volt igazi rendjük” – áll a regény mottójaként választott Tim O’Brien-idézetben, mintegy előrevetítve a regény alapmodalitását: a történetek hiányát.

Van valami hátborzongató ebben a könyvben. Hátborzongató ürességérzet. „A tényeknek még láncra fűzve sem volt igazi rendjük” – áll a regény mottójaként választott Tim O’Brien-idézetben, mintegy előrevetítve a regény alapmodalitását: a történetek hiányát.

Bret Easton Ellis (1964) már első könyvével, a kritikusok által kissé didaktikusan MTV-regénynek nevezett Less Than Zeróval (Nullánál is kevesebb) kultikus szerzővé vált; huszonegy éves volt, amikor könyve az Egyesült Államokban vezette az eladási listákat, huszonhét, amikor befejezte a regénypoétikában új fejezetet nyitó American Psychót (Amerikai psycho), az utóbbi évek legtöbbet vitatott, de vitathatatlanul legnagyobb hatású könyvét, amelynek a sikerét csak fokozta a megjelenése körüli botrány – több kiadó visszakozott, a militánsabb beállítottságú feminista szervezetek pedig legszívesebben felkoncolták volna a szerzőt.

A vonzás szabályai (The Rules of Attraction) Ellis második, viszonylag kisebb visszhangot kapó könyve. Az Amerikai psycho után olvasva egyesekben talán csalódást kelthet. Pedig a lidércnyomás itt is jelen van, ha nem is olyan expresszív formában. A regény a New Hampshire-i egyetem campusán játszódik, és három diák (Sean, Paul és Lauren) monológjaiból áll össze.

„Most Franklinnel járok. Judynak mindegy. Ő azzal az elsőssel jár, Steve-vel. Steve-nek mindegy. Judy aznap este dugott vele, amikor elment Williamstownba. Nekem mindegy” – mondja Lauren, de voltaképpen az is mindegy, hogy ki mondja: a regényben felbukkanó alakoknak nincs személyiségük, olykor „még arckifejezésük sincs”, állapítja meg Lauren egy fiúra nézve, akit ismer valahonnan, talán lefeküdt vele, de hogy mikor, vagy hogy mi a neve, arra már nem emlékszik. A szerepek felcserélhetők. Menekülésszerű szex, állandó alkoholmámor, kábítószeres kábulat – ez minden, ami eseménynek nevezhető, körkörösen ismétlődve, csak más és más szemszögből láttatva. De még annak sincs jelentősége, hogy a három kiemelt figura közül ki szólal meg: a nézőpontok összemosódnak.

A türelmes és elszánt olvasó eleinte még megpróbálhatja megfejteni, hogy ki kivel jár éppen, de mire kirajzolódnának a viszonyok, be kell látnia: felesleges igyekezet. Még a szereplők sem tudják, kivel hányadán állnak, beszélgetéseikből sem derül ki semmi, csak az, hogy nincs mondanivalójuk a másik számára. Semmitmondó, motiváció nélküli, banális párbeszédek. Ellis iróniájára jellemző, hogy az artikulációképtelen Sean talán csak egyszer érzi szükségét a megszólalásnak, s amikor Lauren arról mesél, hogy látott két kutyát szeretkezni a kolesz előtt, öntudatos indulattal közbeszól: „...nem szeretkeznek. A kutyák basznak.”

A fejezetek látszólag lineárisan haladnak előre, valójában azonban nincs se eleje, se vége a regénynek, amely egy mondat közepén kezdődik és félbeszakadt mondattal zárul. A minimalista próza hagyományainak megfelelően a szövegrészek inkább mellérendelő kapcsolódásként rendeződnek: minden egyenrangúvá válik, hiszen nincs cselekmény, nincs végkifejlet, nincs drámai hatás. Ahol lehetne (öngyilkosság és öngyilkossági kísérletek), a szereplők átsiklanak az esemény fölött.

Az már a játékos kedvű Ellis megszokott dekorációja, hogy regényfigurái, ha csak néhány oldal erejéig is, de egy másik könyvében is feltűnnek. ĺgy jelenik meg A vonzás szabályaiban Clay, a Nullánál is kevesebb elbeszélője, Sean Bate-man bátyjaként pedig Patrick, az Amerikai psycho főszereplője.

A szövegben előforduló filmcímek (Apokalipszis, most; Halottak hajnala) és falfirkák („vesztes vagy”, „nincs gravitáció”) poétikai funkciója pedig legalább annyira hangsúlyos, mint az üresen álló 345. oldalé, ahol Lauren monológjának kellene következnie. Néhány dőlt betűvel szedett oldal van csupán, amely eltér a többitől. Nem tudjuk meg, hogy kinek a hangja, csak azt, hogy egy lányé, aki szerelmes Seanba, és leveleket ír neki. Talán ez az egyetlen, bizonyos értelemben tiszta vágyakozás, s mint ilyen, beteljesületlen marad. „Istenem jézus krisztusunk én semmi megváltó –” Ezek a zagyva szavak jelentik az egyetlen emberi hangot a regényben. Egy lány utolsó szavai, aki zsilettpengével kezében ül a kádban, az egyre pirosabbá váló vízben.

(Bret Easton Ellis: A vonzás szabályai. Európa, 2002, 368 old., 1800 Ft)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?