Kultúra

Megújul a patinás fesztivál

Idén egyetlen veterán előadót sem láthatunk a Pozsonyi Dzsessznapokon, annál több fiatal üstökös és crossover kísérletező szerepel a programban. A dátum október 25–27., helyszín az Incheba.
Juhász Katalin

2019. október 21. 11:05

dd
A virtuóz zenészekből álló Ghost-Note                 (Fotó: BJD)

„Legtöbbjükről ugyanannyit tudok, mint önök, hiszen ugyanonnét tájékozódom: a YouTube-ról” – mondta a beharangozó sajtótájékoztatón Peter Lipa, aki hivatalosan a fesztivál fő szervezője, de a kiszemelt előadók menedzsmentjeit már nem ő bombázza e-mailekkel, hanem a lánya, aki szintén stábtag. Egy kicsit olyanok ők, mint a Glastonbury Fesztivál arcaként ismert Michael Eavis és lánya, Emily, aki mára mindent ellesett, megtanult. 
Ez lesz a 45. Pozsonyi Dzsessznapok (Bratislavské jazzové dni), ami már önmagában hatalmas dolog egy olyan országban, ahol kevés hosszú életű fesztivált tudnánk felsorolni, főleg rétegműfajban. Peter Lipa, hazánk első számú dzsesszénekese megtehette volna, hogy csak a művészetnek él, ehelyett az előző rendszerben kitartóan harcolt az elvtársakkal, hogy engedélyezzék nyugati muzsikusok fellépéseit Pozsonyban, a fordulat óta pedig cégeket ostromol, hogy megszerezze a szükséges szponzori támogatásokat. Régi harcostársa, Pavel Daňek segít neki ebben, aki „szintén zenész”, bár rég nem vett a kezébe basszusgitárt. 
Hadd ne soroljuk fel, ki mindenki játszott Pozsonyban nekik köszönhetően. Sokan sikereik csúcsán választották Bécs helyett ezt a fura nevű kelet-európai várost, másokat egy-két évvel a nemzetközi berobbanás előtt sikerült idecsábítani, jóval kisebb gázsiért. 
Az idei program két legismertebb neve Salvador Sobral, aki Portugália színeiben 2017-ben megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, valamint a Grammy-díjas brit dalszerző-énekes-nő, Corinne Bailey Rae. Egyikük sem tipikus dzsesszelőadó, ám mindketten kacsingatnak a műfaj felé, azaz ma már beférnek a Pozsonyi Dzsessznapok szélesebbre nyitott kapuján. 
Ez a kapunyitás fokozatosan ment végbe, mivel a szervezők úgy találták, nemcsak a közönség összetétele változott az évtizedek alatt, hanem maga a dzsessz is. Az „ortodox” nézők talán a Level 42 és a Matt Bianco szerepeltetésén akadtak ki először, jó tíz évvel ezelőtt, még a szép emlékű PKO-ban, ahol egyébként hatalmas buli kerekedett mindkét koncerten. De nézzünk a jövőbe, íme néhány tipp, kikre érdemes figyelni idén. 
Pénteken, október 24-én érkezik saját projektjével Jonah Nilsson billentyűs-énekes, őt a svéd Dirty Loops trióból ismerhetik azok, akik szeretik a  pop-funk-dzsessz fúziós alapú zenét. A zenekar változatlanul zakatol, idén új albumuk is kijött, Nilsson viszont annyi saját ötletet halmozott fel, hogy szüksége volt egy szólólemezre, valamint önálló fellépésekre. A lemezről annyit, hogy egyszerre funkos és simogató, még Richard Bona is basszusgitározik rajta, aki sajnos nem tagja a koncertező formációnak. 
Helyette kapunk egy másik basszusbetyárt, aki MonoNeon művésznéven fut, és szívesen szedi atomjaira, majd rakja össze saját ízlése szerint a hagyományos stílusok alkotóelemeit. Prince is felfedezte magának, utolsó éveiben sokat improvizáltak együtt a stúdióban, illetve bevette őt a turnézenekarába. Most a vagány, sokszínű Ghost-Note formációval érkezik hozzánk. 
A Ghost-Note szintén egy mellékprojekt: a többszörös Grammy-díjas amerikai Snarky Puppy két ütőhangszerese, Robert Searight és Nate Werth alapította olyan unatkozó haverokkal, akik fő állásban Erikah Badu, Justin Timberlake, Kendrick Lamar vagy Marcus Miller zenekaraiban játszanak. Tavalyi, funkalapú bemutatkozó albumuk, a Swagism elérhető a YouTube-on, úgyhogy további elemzés helyett inkább azt ajánlom, hallgassanak bele. 
A szombaton fellépő, mindössze 23 éves amerikai Connie Han egy kicsit hasonlít a világsztár Hiromihoz, amennyiben szintén ázsiai származású, szintén zongorázik, és szintén olyan a színpadon, mint egy tornádó. Aki most ismerkedik a hangszerrel, inkább ne is nézze meg őt, mert félő, hogy ijedtében otthagyja a zeneiskolát. 
A hétfőn korán kelőknek kedvezve vasárnap 19 helyett 18 órakor kezdődik a program, amit sokan hajlamosak elfelejteni. Ezért az aznap elsőként fellépők gyakran foghíjas nézőtér előtt játszanak. Arra kérjük mindazokat, akik Salvador Sobral vagy Corinne Bailey Rae kedvéért érkeznek vasárnap, hogy saját, jól felfogott érdekükben érjenek oda a kanadai Anomalie koncertjére. Ez egy élő hangszereket és elektronikus kütyüket felvonultató projekt, a klasszikus zongoristából lett producer, Nicolas Duouis vezetésével. 2017-ben jelent meg stílusteremtő első hanganyaguk, a Metropole, amelyet tavaly egy újabb EP követett. Már most sejthető, hogy ezen a koncerten ül majd a legtöbb fiatal hazai zenész a nézőtéren. 
Apropó: fiatalok. Idén is lesz a fesztiválon Ifjú tehetségek színpada, ami a bemutatkozási lehetőség mellett verseny is, hiszen a legtöbb közönségszavazatot begyűjtő elő-adó/formáció a következő évben a nagyszínpadon léphet fel. Idén a Tibor Feledi Kairos Quintetet érte ez a megtiszteltetés, ők indítják a háromnapos rendezvényt, amelyen összesen 19 koncertet láthatnak a nézők, két színpadon. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Rendszerváltás nálunk és más nemzeteknél

Hiába vezettek, végül simán kikaptak a szlovákok Horvátországban

Törésvonalak helyett cezúra

Frissítve

GALÉRIA: Több százezren tüntetnek Prágában a kormány ellen

KBS: a papok ne politizáljanak!

A kötelező óvodalátogatás célja 
a személyre szabott fejlesztés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!