Láttuk a műfaj jövőjét

Kezdjük azzal, hogy a dzsessz mindig is a legszabadabb műfaj volt, ezért sokáig nem is tudott mit kezdeni vele a hatalom a szocialista táborban. Tiltani egy idő után nem lehetett, mert beszivárgott a réseken át, és mivel nagyrészt instrumentális zenéről volt szó, illetve a szövegírók nem direkt módon politizáltak, megtűrték, ha nem is támogatták. A legsötétebb években is olyan forradalmi nyugati előadókat engedtek koncertezni az elvtársak a Pozsonyi Dzsessznapokon, hogy utólag nyilván maguk is meglepődtek rajta. A rendszerváltás után pedig már „csak” a piac törvényeivel kellett megküzdeniük a szervezőknek. 
Hamar kiderült, hogy aki ért a műfajhoz, időben lecsap a jövő szupersztárjaira, az nyerő helyzetben van. Peter Lipáék szerencsére pont ilyenek. Az idei fellépők közül is sokan trendformálók, nagy jövő előtt álló fiatalok, akiket a szakma már most magasan jegyez. Tudja ezt a közönség is, a fesztivál stabilan telt házas, Ausztriából, Magyarországról is sokan átjárnak. Ráadásul ma már két kattintással minden információ rendelkezésre áll a zenészekről, felkészülhetünk belőlük, órákon át nézhetünk koncertvideókat a neten, és ismerősként üdvözölhetjük őket az Inchebában, ebben a lepukkant komplexumban, amely három napra dicséretre méltó módon átalakul – legalább is a belső tereket illetően. Textil-függönyök takarják a sok betont és üvegablakot, a nézőtér padlója leszőnyegezve, a hőmérséklet ideális, a hang- és fénytechnika párját ritkítja. Idén 19 koncertet láthattunk három nap alatt, két színpadon. Nézzük, melyek voltak a legérdekesebbek. 
Franciaország dzsesszversenyein nem aprózzák el a díjakat: a győztes felkérheti együttműködésre legnagyobb példaképeit, lemezt készíthet, koncertezhet velük. Paul Jarret gitáros az avangárd dzsessz legendás alakját, Jim Black dobost választotta, aki egyébként pár éve áttette a székhelyét Berlinbe, mert szerinte ma már nem New York a leginspiratívabb hely a zenészek számára. Kettejük produkciója nagyrészt improvizáció volt. Lemezt még nem csináltak, és ez volt a nyolcadik közös koncertjük másfél év alatt, szóval nem sietnek, még csak ismerkednek. Ennél is látványosabb ismerkedés zajlott szombat este az amerikai The Baylor Project koncertjén. A raszta frizurás bőgős lány konkrétan aznap reggel találkozott először a másik négy zenésszel. Endea Owens úgy simult bele a kvintettbe, mintha évek óta együtt játszanának, a zenekarvezető pedig fülig érő szájjal videózta őt a telefonjával, amikor szólózott. Ez egyébként egy házaspár, Jean és Marcus Baylor projektje, azelőtt külön-külön működtek, a dobos férj ötlete volt, hogy csináljanak valamit közösen. Legutóbbi albumuk két Grammy-jelölést kapott, Jean Baylor énekesnő pedig szintén nagy előszeretettel használja a telefonját a színpadon, csak ő a férjét szereti videózni. 
Apropó: család. Az örsújfalusi Hodek Áron, akit „aronthebassist” néven kell keresni a YouTube-on, ha így folytatja, tíz éves korára világsztár lehet, lekörözve Dávid bátyját, az egykori kis csodadobost. Tavaly mindketten szerepeltek a Pozsonyi Dzsessznapokon, ahová idén a zseniális Ghost-Note zenekar vendégeként perdült ki Áron, hogy jammeljen velük egy jót – ráadásul nem először (találtam róluk egy januárban készült videót.) Még mindig ő a fesztivál történetének legfiatalabb fellépője, de van egy kétéves tesója is, akit Peter Lipa szerint a zongora felé kellene terelgetni, és akkor megalakulhatna a családi dzsessztrió. 
A végére jöjjön egy szívszorító és egy szívderítő pillanat. A színpadon tornádóként végigsöprő Judi Jackson szombaton kifutott az időből (éjjel egyig tarthat hivatalosan a program), de hátraszólt a szervezőknek, hogy az Octobert még szívesen elénekelné. Tavaly októberben veszítette el szerelmét, az ő emlékére írta a dalt. Így vezette be: „Hamarosan óraátállítás, kapunk egy órát ajándékba. Bármit megadnék, ha ezt az órát vele tölthetném”. És a végén, a dörgő taps alatt elsírta magát. 
A portugál Salvador Sobral remélhetőleg több évtizedet kapott ajándékba 2017 decemberében, amikor szívátültetést hajtottak végre rajta. Mára megbocsátottuk neki, hogy anno megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, mert remek dzsessz-zenészekkel vette körül magát, és okosan gazdálkodik azzal az átlagosnál egy picivel jobb énekhanggal, amellyel diszponál. Ő a közönség szívére pályázik. Bohóckodik, gesztikulál, lesétál a nézőtérre, sok kifejezést megtanul a vendéglátó ország nyelvén. Vasárnap – Pavol Hammel nagy örömére – kifogástalan kiejtéssel énekelte el a Medulienkát, ami olyan a szlovákoknak, mint nekünk a Gyöngyhajú lány. És a koncert végén az emberek egymást taposták a CD-árusító pultnál a lemezéért. Szóval le a kalappal előtte!