Megtalálták a kortárs drámák

Cárkisasszonyból Halál, Halálból Juliette lett. Drámából komédiába, stúdióból nagyszínpadra, onnan szabadtérre került Komáromban. Nyikolaj Koljada és García Lorca darabjaiban, Czajlik József és Görög László kedvéért eddig többet mutatott fájdalomból. Szoták Andrea most nevettetni készül. Moliére hősnője lesz a Gömböc úr című vígjátékban, Csiszár Imre komáromi rendezésében.

A Vérnászban Manases IstvánnalDömötör Ede felvételeDebrecen, Tatabánya, Sopron, Pécs után vendégként érkezett a Komáromi Jókai Színházba. Rimmát alakította Nyikolaj Koljada Mese a halott cárkisasszonyról című darabjában. Rövid idő alatt kellett megtanulnia a szerepet. Nagy munka volt. Nagy siker koronázta.

Hogyan tudta olyan rövid idő alatt megtalálni a figurát?

Czajlik József rendező és a csapat addigi munkája biztos alapot adott. Megágyazták a környezetet, amibe Rimmaként bele lehetett helyezkedni. A következő kapaszkodó az a fajta munkamódszer volt, amivel hozzányúltak ehhez az anyaghoz, és fontos volt a velem szemben tanúsított türelem is. Amikor elvállaltam a szerepet, nem tudtam, mi előtt állok. Három hetem volt a negyven oldalra és a helyzetek megélésére. Nem gondolkodtam, meg lehet-e csinálni, csak mentem előre. A színházban laktam. Reggeltől estig az előadáson dolgoztam.

A stúdiótér nem zavarta?

Az elmúlt években megtaláltak a kortárs drámák, leginkább stúdiókban dolgoztam. Stúdióban dolgozni izgalmas helyzet. Sok mindenre lehetőséget ad. Egészen pici rezdülésekre, finom mozdulatokra. Szerintem a nézőnek is nagyon izgalmas, hogy ennyire közelről lát egy sorsot, egy életet, egy helyzetet. Szinte hétköznapi távolságból szemlélheti a történetet.

Rimma után a Halál szerepe várta a Vérnászban.

Görög László úgy gondolta, a Halál egy fiatal lány, akiből sugárzik az erő, és képes több alakban megjelenni. Sok ötlet, gondolat, küzdelem veszett el és jött elő a próbafolyamat során.

Szarka Tamással duettet énekel a darabban.

Inkább küzdök a dallal. Tamás énekbe írta a Halál és a Hold prózai szövegeit. Ő zenész, én prózai színésznő vagyok, még mindig fejlődik a közös jelenetünk.

Izgalmas nőket alakított eddig a színpadon. Vizike volt Háy János Géza gyerek című darabjában, amit otthon, Debrecenben játszott. Vizike, aki nem lett az, aki lehetett volna.

Háy János darabjaiban kisebb lehetőséget kapnak a nők. János azt mondta nekem, azért, mert nem tud jó női szerepeket írni. Persze ez nem igaz. Vizike a kocsma tündére. Egész nap iszik. És száz forintért mindent ad. Kihasználják, de már túl van azon a nő, hogy ezzel foglalkozzon. Pinczés István rendezésében négy jelenet alatt kellett megmutatni, miképp foszlanak szét az álmai a pénztelenségbe, a munkanélküliségbe egy szociálisan hátrányos helyzetű közegben.

Csodálatos vadállatokban, Garaczi László darabjában, már egy egész értelmiségi család megy tönkre.

Magyar történet ez. Az anya kimegy Amerikába, és otthon hagyja két gyermekét, Andrást és Zoét. Zsámbékon Tóth József alakította Andrást. Rajta keresztül látjuk ezt a történetet, melyben szépen, lassan mindenki egyedül marad. Jámbor József rendezte az előadást.

A Pécsi Nemzeti Színházban Andicsek volt Rosanna Clarteda Albérleti színjáték című darabjában, melyet Szabó Máté rendezett.

Andicsek egyszerű lélek. A külsejével, a pénzzel törődik. Igazi szingli.

Ön is szingli. Olyan, mint Andicsek?

Nem szeretem ezt a szót! Szerintem inkább társadalmi betegség, hogy sok egyedülálló huszonéves vagy harminchoz közeli nő egyedül kallódik.

Az eddigi szerepei közül melyik áll a legközelebb a szívéhez?

A Mese a halott cárkisasszonyról Rimmája rengeteg mindent előhozott belőlem. Sok ajtót megnyitott a lelkemben. Főleg a második felvonás. Édesanyám elég korán meghalt. Abban a felvonásban az jutott eszembe, ahogy az anyukám életének utolsó napjaiban a betegágyon feküdt, mint Rimma, és hogy milyen tisztán tudott elmenni. Ennek kapcsán eléggé sokat foglalkozom a halállal, és azt gondolom, hogy a kultúránkban nincs jelen egészségesen az elmúlás ténye. Szorongunk tőle. Nyikolaj Koljada darabja segít közelebb kerülni ehhez a gondolathoz, és egészségesen felfogni a halálközelséget. Az előadás után többször megkérdezték tőlem: most az a megoldás, hogy legyünk öngyilkosok ebben a világban? Azt válaszoltam, jussunk el odáig, hogy a gondolataink ne errefelé terelődjenek. Az életben teremtsük meg azt a tisztaságot és az egyensúlyt, hogy szeretetben is tudjunk létezni.

Megszerette Komáromot? Marad a következő évadra is?

Remélem, az új évadban is jut nekem szerep. A közelmúltban kezdtük próbálni Csiszár Imrével Moliére Gömböc úr című darabját. Juliette szerepe volt a legbiztosabb, amikor tavaly Komáromba szerződtem. Juliette úrilány, aki a szerelmével megvicceli Gömböc urat. Végre egy vidám, nem halálközeli szerep, amely más színek megmutatására ad lehetőséget.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?