Életműdíjat kap a Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon Tarr Béla

kép

Mintegy három évtizeddel ezelőtt itt is bemutatták a Sátántangót: a neves rendező, Tarr Béla az október 28-án megnyíló Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon kap életműdíjat.

Sozo Icsijama, a fesztivál programigazgatója Tarr pályafutását méltatva kiemelte, hogy „a hét és fél órás Sátántangó bemutatása az 1995-ös Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon filmtörténeti jelentőségű esemény volt.” A  programigazgató szerint a Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál a világ filmművészetéhez való jelentős hozzájárulása elismeréseként, filmrendezői és oktatói munkásságáért szeretné Tarr Bélának adományozni az életműdíjat. Az indoklásban megemlítik még a rendező Werckmeister harmóniák című filmjét, amelyet 2000-ben Cannes-ban a Rendezők Kéthetében vetítettek, valamint A torinói ló (2011) című alkotását, amely a Berlinalén elnyerte a zsűri Ezüst Medve Nagydíját és a FIPRESCI-díjat is.

Tarr Béla tavaly decemberben az Európai Filmdíjak átadásán megkapta az Európai Filmakadémia elnökének és igazgatótanácsának Tiszteletbeli díját. A torinói ló után bejelentette visszavonulását a filmkészítéstől, és azóta a következő filmes generációk nevelésével foglalkozik, mesterkurzusokat tart világszerte, és 2012-ben filmes iskolát is alapított Szarajevóban.

A tokiói filmmustrán bemutatják azokat a rövidfilmeket, amelyek Tarr vezetésével készültek a rendező Fukusima prefektúrában idén februárban tartott legutóbbi mesterkurzusán. A Tokiói Nemzetközi Filmfesztivált október 28. és november 6. között rendezik meg. (MTI, hk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?