Megjelent Elvis Presley debütáló dala!

Nincs változás az angol kislemezlista élén, második hete 2004 legnagyobb sztárja, Usher uralja az összesítést új lemezének második slágerével.

Nincs változás az angol kislemezlista élén, második hete 2004 legnagyobb sztárja, Usher uralja az összesítést új lemezének második slágerével. A tengerentúlon szintén a Burn vezeti a listát, viszont ott már a második helyen tanyázik, és komoly esélyekkel pályázik a listavezetésre az énekes harmadik slágere, a Confessions Part II, pedig a megjelenése nagy botrányt kavart. A számban ugyanis arra biztatja a férfiakat, hogy várandós barátnőjüket vegyék rá az előre nem tervezett gyermek elvetetésére. Usher közben már a következő lemezének részletein gondolkozik. Elmondta, hogy egy duettekkel teli anyagot tervez. „Sok olyan énekesnő van, akinek elvarázsol a hangja. Most szerencsére sokkal több a lehetőségem, mint korábban, hiszen jól alakulnak a Confessions eladási adatai. Minden bizonnyal kevesen utasítanák vissza az ajánlatomat” – nyilatkozta magabiztosan a sztár, aki most azoknak az énekesnőknek a nevét gyűjti össze, akikkel szívesen dolgozna együtt. „Brandy, Alicia Keys és Beyoncé Knowles mindenképpen a listám első helyein szerepelnek” – mondta.

Bármennyire is furcsán hangzik, a szigetországban csak most jelent meg hivatalosan Elvis Presley debütáló dala, a That’s All Right, amely azonban a várakozásokkal ellentétben nem a lista élén, hanem a harmadik helyen debütált. Július ötödikén volt 50 éve, hogy a sztár felvette a Memphis-i Sun Studio-ban a dalt, és ennek a tiszteletére adták ki. Presley karrierje ezt követően indult be, és rövid idő alatt elképesztő sikereket aratott a fiatal sztár. Az első kislemezét azonban érdekes módon hivatalosan nem hozták forgalomba Angliában, csak a feketepiacon lehetett hozzájutni.

A szakemberek listavezető-esélyesnek tartották Shaznay Lewis debütáló szólódalát is, ám a Never Felt Like This Before csak a nyolcadik helyre iratkozott fel. Az All Saints 2001-es feloszlása után sokan arra számítottak, hogy Shaznay fog először szólóalbumot kiadni, mivel ő már a kvartettben is kivette a részét a dalírásból, a hölgy volt a formáció motorja. Társai, az Appleton testvérek és Melanie Blatt azonban megelőzték, igaz, amíg a nővéreknek egy teljes albumuk, addig Blatt kisasszonynak csak egy maxi cédéje jelent meg. Munkáik azonban megbuktak. Shaznay a közelmúltban fejezte be a szólólemezének munkálatait, olyan nevek működnek közre rajta, mint a Primal Scream és a Basement Jaxx. Az Open című album rövidesen a boltokba kerül.

A nagylemezlistán nincs meglepetés, ahogy várható volt a McFly albuma nyitott az élen, leszorítva a második helyre az elmúlt hetek legkelendőbb lemezét, a Scissor Sisters korongját. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?