Meghökkentő huszadik századi mesék

Történt egy napon, hogy a napfogyatkozás tiszteletére Csongrádipak önkormányzata irodalmi pályázatot írt ki, amelyet egy Donászi Etele nevű újságíró nyert meg.

Történt egy napon, hogy a napfogyatkozás tiszteletére Csongrádipak önkormányzata irodalmi pályázatot írt ki, amelyet egy Donászi Etele nevű újságíró nyert meg. Mivel az önkormányzat bürokratáinak hanyagsága miatt hősünk nem kapta meg a nyertes pályázónak járó pénzt, elemelte azt a helyi bank épületéből, s most Brazíliában élvezi jól megérdemelt jutalmát. De hogy ígéretét beváltsa, megbízza Haklik Norbert huszonéves írópalántát, hogy a Magyar planetárium címmel beterjesztett pályázatát valósítsa meg tisztes jutalék fejében. Akár ez is lehetne a kerettörténete Haklik Norbert immár második prózakötetének, amely a Magyar Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

Mintha régi-új tendenciák jelei mutatkoznának irodalmunkban. A nyolcvanas-kilencvenes évek posztmodern hulláma után ismét központi szerepet harcol ki magának az elbeszélés, a mese. „Történeteket írok, mert lehet” – jelenti ki merészen Haklik Norbert már az első, 1998-ban megjelent Mennybemeneteli Iroda és más történetek című kötetének hátlapján, s ehhez szigorúan tartja is magát. Míg első könyvében a mesék és mítoszok sokszor hihetetlennek tűnő világából merít, addig második kötetének tizenkét elbeszélése a múlt század egy-egy vérgőzös eseményét dolgozza fel. A századelőn egy, a két világháború között négy, az 1950-es években három, 1977-ben egy, az ezredvégen három történet játszódik. Bár néhány elbeszélésében az író több idősíkot is egymásra vetít, műveinek cselekménye az időkezelés szempontjából általában lineárisan bomlik ki. A történetek nagyrészt világvégi kis falvakban játszódnak, amelyek nevei igencsak valóságosnak tűnnek. A leírások alapján könnyen felrémlenek képzeletünkben, de a térképen hiába is keresnénk őket. (Gömörlúc, Mátrazádor, Tornabérc, Bükkszakácsi, Tarnavelezd, Csongrádipak stb.) Többségüket Trianon vágta el a külvilágtól, Gömörlúcot például három oldalról is hegyek övezik, egyetlen úton juthatunk oda, a szlovák határ felől. Abszurd világban abszurd történeteknek lehetünk tanúi, ahol az emberek úgy hullanak, mint a legyek. Bükkszakácsiban a háborúból hazatért, megnyomorított férjeket teszik el láb alól az asszonyok, Tornabércen magyarok és cigányok ölik egymást veszettül, míg az isteni bosszú el nem érkezik özönvíz formájában. Az otthon nevelt vérfácán az 1956-ban Egyiptomba induló, de Magyarhonba tévedt szovjet katonákat öldökli. Olvashatunk Hitler hírhedt jósáról, Hanussenről is, aki azért bukott el, mert túl pontosan jósolt, de nem maradhat ki a történelmi képek sorából a balkáni háború sem. Hét egykori fociőrült találkozik, hogy felelevenítse a régi emlékeket, végül egymást gyilkolják meg a fronton. Mónos Ferenc abból próbál hasznot húzni, hogy a második világháború poklából hazatérve eltűnt katonákról hoz híreket. A sok év után, egy csoda folytán hazatérő Kelemen Demeter épp akkor leplezi le, amikor Rákosi jelenlétében szobrot avatnak a hős katona tiszteletére. Gömörlúcon a gróf 1925-ben egy detektoros rádió segítségével isteni üzeneteket közvetít a falu parasztjainak, akik miután hosszú idő elteltével rájönnek a turpisságra, arra ítélik a grófot és szolgáját, hogy ezentúl ők dolgozzanak a földeken. Az egyetlen pozitív (?) vég a sok kegyetlen történet között. Haklik könyve amolyan huszadik századi magyar történelemkönyvként is felfogható. A minden hónapra egy-egy elbeszélést tartogató kötetet nem ajánlatos egyszerre elolvasni, mert könnyen elronthatja a giccsekhez és szappanoperákhoz szokott gyomrokat. (Haklik Norbert: Világvége Gömörlúcon – Magyar kalendárium. Magyar Könyvklub, Budapest, 2001.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?