Meghódította a Maszat-hegyet

„Szeretem a szilvesztert, de nem tudnék kivetkőzni magamból...”Kleb Attila felvételeTúl a Maszat-hegyen. Ez a címe az új kötetnek, amely a mindennapi élet apró történéseit emeli át egy másik világba, ahol Lecsöppenő Kecsöp Benő, Szösz néne, Paca cár, Morzsányi Géza és sok más, vicces figura az „úr” Muhi Andris és Maszat Johanna kalandos útjain. Hogy kik, illetve mik ihlették a költőt verses meseregénye megírásában? A pormacskák és a morzsamanók. „Ragaszkodó” otthoni „társai”. Szívem szerint oldalszám idéznék a könyvből, de mert egy izgalmas, fordulatokban gazdag meséből nem illik kiragadni részleteket, inkább az ajánlót, Parti Nagy Lajost idézem, aki ezt írja a fülszövegben: „Varázslatos könyv, akárha Petőfit, Weörest és Kormost gyúrta volna össze egy tündéri kéz.”

Eleinte különálló versbetéteket írt, meséli Varró Dániel, és jó ideig nem is gondolt arra, hogy ezek majd összefüggő történetet alkotnak.

„Amikor kitaláltam ezt a verses regényformát és elkezdtem írni, még nem tudtam, hogy miről fog szólni. Elég lassan indult el a cselekmény. Valahogy nem siettem vele. Mindig az történt, hogy amikor egy kitűzött időpontra be akartam fejezni a történetet, akkor nem sikerült. Tavaly nyáron aztán sokat írtam, ez év nyarán pedig a végére értem. Az utolsó négy fejezettel úgy készültem el, hogy naponta négy-öt-hat strófát írtam. Termeltem. Amikor már megvan a forma, és tudom, miről fog szólni, sokkal könnyebben megy az írás.”

Parti Nagy Lajos minden körülöttünk és bennünk élő gyereknek (3-tól 99 évesig) ajánlja a könyvet, egészen pontosan: lelkesen buzdít mindenkit, hogy „olvassák, gyönyörködve, ízlelgetve és hangosan”. (Én a Bögre azúrt is így olvastam.) De hogy mi hívta elő e verses meseregény megszületését?

„Még meg sem jelent az első verseskötetem, közvetlenül a leadás után jelezte a kiadó, hogy van pénz gyerekkönyvre. Tudták ugyanis, hogy szeretem az irodalmat, mert ajánlottam mesefordításokat is. A felkérés így aztán kapóra jött. Akkor kértek fel erre a könyvre, amikor épp azon töprengtem, hogyan tovább? Nem éreztem, hogy bele tudnék fogni egy másik verseskötetbe, nem tudtam, milyen irányba kellene mennem költőként. Azt gondoltam, ez olyan jó kis pihenés lesz gyerekeknek írni. S amíg a végére jutok, addig súlyosodnak, kialakulnak bennem a dolgok. Igazából aztán sok mindent beleírtam, amit fontosnak tartottam. Bizonyos részét talán csak a felnőttek értik meg a könyvnek, de próbáltam úgy megírni, hogy végig ritmusos, dallamos, cselekményes legyen, amit a gyerekek szeretnek, és az idősebbek is élveznek. Vonzó lehetőség volt ez számomra, szívesen csinálok ilyesmit. Dolgoztam én már – örömmel! – bábszínházban is. Gyerekoperához írtam librettót. A kiadónak pedig azért jutottam eszébe, mert a Bögre azúrban gyerekversek is vannak.”

Kiskorából két mesére emlékszik pontosan Varró Dániel. Mindkettőt nagyon szerette, ezért sokszor kérte. Az egyik A kis fazék, amely a nemzetek népmesegyűjteményében szerepel Ottlik Géza átírásában, a másik pedig a Pályó bácsi, aki csalafintább, mint Csalóka Péter. A Gyűrűk urát, hétévesen, már maga olvasta. De a csehszlovák meseirodalom sem maradt ki az életéből.

„A Gömböc Miska volt a közös kedvencünk. A nővérem mutogatta-magyarázta a képeket, hogy mi micsoda benne. Van is egy fotónk, ahogy egymás mellett ülünk, én kétéves vagyok, a nővérem négy, az ő kezében a könyv. Magyar szakon végzett, antropológiát tanul, angolból és németből fordít, és ő maga is ír. Meséket. Illusztrátorként most dolgozott először. Bár, ha belegondolok... a családon belüli ajándékaink mindig közösek voltak. Én írtam valami kis verset vagy mesét, ő meg rajzolt hozzá. Képregényt, ál-újságot csináltunk együtt. Szerencsére jól egymáshoz vagyunk hangolva, így ritkán fordult elő, hogy rajzol valamit, és én azt mondtam volna: ez lehetne más, helyesebb. Egyszer egy naptárt ajándékoztunk az édesanyánknak. Én írtam a hónapokat, Zsuzsa pedig a rajzokat készítette. A hónapokat most átírtam és beletettem a Maszat-hegyi mesébe, s szerintem olyan pihentetőek a könyvben. Bár volt, aki azt mondta, hogy ez a rész olyan musicalszerűvé teszi az írást, ami nem biztos, hogy jó. Erre én azt válaszolom: ez így rendben van, hiszen kiemelt helyet kapott a 12 hónap, a könyv közepén, piros színű betűkkel szedték.”

A kötet felelős szerkesztője Parti Nagy Lajos.

„Faludy Gyuri bácsival Vámos Miklós műsorában kerültem össze, de nem vagyunk szoros kapcsolatban. Parti Nagy Lajost személyesen és a művein keresztül is jobban ismerem, így őt érzem közelebb magamhoz. Nekem az is sokat jelentett volna, ha csak elolvassa a könyvemet, és mond valamit, mert nagyon sokra tartom őt, de nagy boldogságomra elvállalta, hogy megszerkeszti. Nagyon sok finom javaslata volt. A tizenkettedik fejezetben láthatóan ott a kéznyoma. »...hullámzik a tenger, melyben a léha turista naná, sőt dafke lubickol...« - írom. Eredetileg az állt ott, hogy » juszt is azért még lubickol «, de elfogadtam az ötletét, mert tetszett és azt akartam, hogy ilyen formában is jelen legyen a szövegben.”

Kádbörtön azonban, ahogy a fülszövegben írja, nincs a könyvben. Kád és börtön igen, de csak így, külön-külön. Maszat Jankát ugyanis, akarata ellenére, nagy habos fürdőben akarják megmosni, Paca cár pedig, aki börtönbe veti hőseinket, az egész világot el akarja pacásítani. Parti Nagy Lajos, költői sűrítéssel, összehozta a kádat és a börtönt.

Hogy mivel töltötte az elmúlt négy évet Varró Dániel? A két könyv közti időszakban szinte folyamatosan drámákat fordított. Huszonhat évesen elmondhatja: tíz drámát ültetett át magyarra. Miközben egyetemista. Az ő megfogalmazásában: „túlfutó” egyetemista. 2004-ben fog végezni. Legalábbis úgy tervezi.

Edward Albee Szilvia, a k. című színművét fordította, amelyet Gothár Péter rendezésében Udvaros Dorottya, Szervét Tibor, Csányi Sándor és Lengyel Tamás játszik a Radnóti Színházban.

„Nehéz volt. Őszintén szólva olyan nagyon közel nem állt a szívemhez. Martin, a főhős beleszerelmesedik egy kecskébe. De annyira, hogy... nekem ez idegen. Ráadásul annyira köznapian beszélnek a darabban, hogy az ilyen szöveg fordítása nem könnyű feladat számomra, én a klasszikusokhoz jobban vonzódom. De Tom Stoppard Travesztiák című darabja is tetszett, ott különböző stílusrétegek olvadnak össze, s ez nagyon izgalmassá teszi a munkát. A Szilviától nagyon féltem. Azt hittem, kínos lesz a szövege miatt. Gothár Péter rendezésében azonban inkább vicces lett. A közönség nagyon sokat nevet, és mosolyogva hagyja el a nézőteret. Nyilván nem a fordító felelőssége a legnagyobb, de azért érzem, hogy rajtam is múlik valami. A Radnóti Színházban szerencsére megnyugodhattam a bemutatón. Most A kripli szerzője, Martin McDonagh friss darabját, a Magányos Nyugatot fordítom, amelyet ugyancsak Gothár Péter rendez majd a Pesti Színházban. Más persze úgy fordítani egy színdarabot, hogy tudom, nem könyvbe, hanem színháznak dolgozom. Ilyenkor több szabadságot megenged magának az ember, hiszen a hű fordítás mellett az is fontos szempont, hogy mennyire érvényes magyar közegben, amit az író mond. Ha nem működnek a mondatai, meghúzza a rendező, és helyenként – bár erről nem illő beszélni – hozzáírnak. Egy drámaíró máshogy viszonyul ehhez, mint egy regényíró, kevésbé veszi zokon, ha hozzátesznek valamit a művéhez. A harmadik kötetemet illetően többféle tervem van. Angol nonszensz verseket ültetek át magyarra, lehet, hogy ezekből adok ki válogatást. Vagy a saját paródiáimból. Még nem tudom.”

A szilvesztert baráti társaságban tölti. Duhajkodni azonban soha nem szokott. Még gimnazista korában sem. Akkor ugyanis elcsendesedett ott legbelül. Halk szavú, visszahúzódó, ahogy ő mondja: nyuszi természetű lett.

„Különböző társasjátékokkal szórakozunk, beszélgetünk a magunk módján, csendesen vigadunk. Szeretem a szilvesztert, de nem tudnék kivetkőzni magamból. Még táncolni sem szoktam. Finoman szólva: nem az erősségem. Pezsgőből is csak annyit iszom, hogy öt-hat óráig azért bírjam. Maffiázni szeretek, az egy kellemes játék. Vannak benne jók és rosszak, gyilkosok és ártatlanok. Mint a mesében...”