Megható pillanatok a moziban

<p>Bár nem A kategóriás fesztivál, mint a cannes-i, a berlini, a velencei vagy a Karlovy Vary-i mustra, a miskolci Jameson CineFest az elmúlt évek alatt Kelet-Európa egyik legrangosabb filmes fóruma lett.</p>

Nemzetközi elismertségét jelzi, hogy Európa legjelentősebb forgatókönyv-fejlesztő projektje, a TorinoFilmLab ezt a fesztivált választotta első magyarországi helyszíneként. A pénteken megkezdődött, kilencnapos rendezvény a világ idei filmtermésének legértékesebb darabjait kínálja. Köztük olyan alkotásokat, mint Luca Guadagnino Szólíts a neveden című munkáját, amely egy tizenhat éves olasz srác mindent felforgató nyári kapcsolatáról szól, vagy az orosz Borisz Hlebnyikov Karlovy Varyban már díjazott Szívritmuszavarok című drámáját, amelynek hősei, egy becsületes mentőorvos és kedvese, a sürgősségi osztály áldozatkész doktornője többet törődnek a betegeikkel, mint egymással. De eljutott Miskolcra a Francis Lee által megálmodott Isten országa, az Oscar-díjas Túl a barátságon angol „párja” is. Külön programban mutatkoznak be a hongkongi filmesek, valamint a magyar filmművészet nagyjai. AValahol Európában világhírű alkotója, Radványi Géza és a 90 évvel ezelőtt született zseniális rajzfilmes, Dargay Attila, a Vuk és a Ludas Matyi alkotója is külön szekciót kapott a rendezvényen.

A Midnight Screenings program, ahogy a neve is mondja, éjszakai vetítéseken kínál igazi csemegéket: klasszikus és kortárs horrorokat, hátborzongató thrillereket, a CineGenre fókuszában pedig idén a modern musicalek (köztük a Hair, a Kabaré, a Rochefort-i kisasszonyok) állnak. A Szabó István védnöksége alatt zajló CineClassics programjában Keleti Márton csodás örökzöldje, fergeteges történelmi szatírája, A tizedes meg a többiek került a műsorba, emlékeztetve a tíz éve elhunyt Darvas Ivánra is, aki sziporkázó humorával nyújtott fergeteges alakítást Sinkovits Imre és Major Tamás mellett.

Az idei CineFest nyitófilmje a Sörgyári capriccio volt, mégpedig abból az alkalomból, hogy Jiří Menzelt, a film rendezőjét életműdíjjal, a történet női főszereplőjét, a Bohumil Hrabal édesanyját alakító Magda Vášáryovát pedig Európa-díjjal jutalmazták a fesztivál szervezői.

Magda Vášáryová, aki huszonhat évet töltött el a színészi pályán, idén Kassán kapta meg első nagy, hazai filmes elismerését, A színész missziója díjat – huszonnyolc évvel az után, hogy a politika sűrűjébe lépve végérvényesen lezárta életének ezt a szakaszát. Miskolcon még ennél is rangosabb kitüntetésben részesült: az európai mozi nagykövete lett. Laudációt régi budapesti kollégája, barátja, Bálint András mondott a tiszteletére, akivel 1979-ben Otakar Vávra Krakatit – A sötét Nap című filmjében találkozott. „Életpályája első szakaszában gyönyörű, érzékeny, szenvedélyes, szubjektív színésznő volt – hangsúlyozta Bálint András –, később elegáns, intelligens, hűvös, objektív diplomata lett. Ma is aktív közéletet él, kultúra és politika kapcsolódik össze munkásságában. Egy igazi európai személyiség, tíz nyelvet beszélő, nagy színésznő és jeles diplomata kapott most Európa-díjat.”

Jiří Menzelt budapesti „ikertestvére”, Szabó István köszöntötte életműdíja átvételekor. Legendás barátság az övéké is. Pályakezdésük óta szoros kapcsolatban állnak, s nem pusztán azért, mert ugyanabban az évben, ugyanabban a hónapban, csak pár napos különbséggel születtek, hanem mert az életfelfogásuk, rendezői hitvallásuk is hasonló. „Tudjuk, a film ereje, energiája mindig a vásznon megjelenő arcokon múlik – kezdte Jiří Menzel munkásságának méltatását Szabó István. – Nincs olyan nagy műve a filmtörténetnek, amelynek a címét említve ne egy arc vagy arcok jutnának eszünkbe. A Rettegett Ivántól a Jeanne D’ Arcig, az Aranypolgártól a Biciklitolvajokig, a Szigorúan ellenőrzött vonatoktól a Sörgyári capriccióig. Lieber Herr Menzel, dear Jiří, chere ami Jirka! A filmjeidben megjelenő arcok Rudolf Hrušínskýtól Marián Labudáig, Magda Vášáryovától Julia Jentschig minket képviselő arcok, a mi arcaink, a mi mosolyunk, a mi zavarunk, a mi szégyenünk, a mi féltékenységünk, a mi örömünk. Esendő, szeretni való emberek élnek a filmjeidben, akiket nem kinevetünk, lenézve, hanem nevetünk, mert úgy érezzük, ezek mi vagyunk. A mi csetlés-botlásainkat, butaságainkat, a mi tulajdonságainkat, erkölcseinket látjuk, de hála istennek mégsem önmagunkat, hanem másvalakiket.”

Magda Vášáryová a mobiljából olvasta fel magyar nyelvű köszönetnyilvánítását, és ma is varázslatos nőiességével a miskolci közönség szeretetét ugyanúgy, pillanatok alatt kivívta, mint Maryškaként, a Hrabal-mű elévülhetetlen értékű filmváltozatában. Jiří Menzel, akitől a szerepet kapta, térdre borult Szabó István előtt a színpadon. Megható pillanatai voltak ezek az idei Jameson CineFestnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?