Meghalt Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze

Máthé Erzsi

Kilencvenöt éves korában elhunyt Máthé Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze – írta a család egyik barátjára hivatkozva kedden az Index.

Máthé Erzsi évek óta visszavonultan élt. Színésztársai, egykori kollégái mindvégig tartották vele a kapcsolatot, barátai látogatták, telefonon beszéltek vele. Május 8-án este csendben elaludt – olvasható a portálon.

Máthé Erzsi, aki május 16-án lett volna 96 éves, három évtizeden át játszott a Nemzeti Színházban, és alapító tagja volt a Katona József Színháznak, amely a Facebookon búcsúzik tőle.

„Tehetségével, temperamentumával, humorával, szakmai alázatával, és maximalizmusával minden színészgenerációnak példát mutatott. Összetéveszthetetlen orgánuma, alakításai felejthetetlenül égtek a közönség és a színházi világ emlékezetébe” – írják, hozzátéve, hogy utoljára 2012-ben lépett színpadra, de a színház, a társulat munkáját később is aktívan figyelemmel kísérte.

Máthé Erzsi Mertz Erzsébet néven Budafokon született 1927-ben. Gyermekkorában szüleivel nagy szegénységben élt, a családot a második világháború után sváb származásuk miatt kitelepítették. A kereskedelmi iskola után egy faárudában helyezkedett el, titkárnőnek készült. 1945-ben a május 1-jei műsorban a Sasfiók egyik monológját adta elő, ami után a főnöke rábeszélte, hogy próbálkozzon meg a színészettel. A Színművészeti Főiskolára nem vették fel, így az Országos Színészegyesület Színiiskolájának hallgatója lett, mestere volt többek között Rátkai Márton, Ascher Oszkár, Lázár Mária, Várkonyi Zoltán és Gobbi Hilda.

1948-ban friss diplomásként rövid ideig a Vígszínházhoz szerződött, akkoriban változtatta nevét Máthé Erzsire. A színházak államosítása után Pécsre ment, ahová későbbi férje, Szendrő József rendező hívta. 1952-től a Nemzeti Színháznak a tagja volt, majd 1983-ban alapító tagként szerződött a budapesti Katona József Színházhoz.

Máthé Erzsi rendkívül sokoldalú művész volt, zengő, tiszta hangjával gyönyörűen beszélte a magyar nyelvet. Alkati adottságai miatt pályája kezdetétől fogva sok klasszikus hősnő és kemény, nagyszájú, olykor kegyetlen nőalak megformálását bízták rá. Fenséges volt mint Klütaimnésztra (Aiszkhülosz: Oreszteia), Margit királyné (Shakespeare: III. Richárd), Xiména (Corneille: Cid), Gertrudis (Katona: Bánk bán), Rhédey Eszter (Móricz: Úri muri), Goneril (Shakespeare: Lear király).

A Katona József Színházban eltöltött csaknem harminc év sokféle szerep eljátszására adott számára lehetőséget, volt Philaminte (Moliere: Tudós nők), Volumnia (Shakespeare: Coriolanus), Klumpetné (Parti Nagy Lajos: Mauzóleum), Brigitta asszony (Heinrich von Kleist: Az eltört korsó), Maria Josefa (Lorca: Bernarda Alba háza), az öregasszony (Spiró: Koccanás) és Madame Gatteau (Goldoni: A karnevál utolsó éjszakája).

Kiváló humorérzéke, karikírozó képessége vígjátékokban is kitűnően érvényesült, Kamillaként (Szigligeti: Liliomfi) és Kukuskinaként (Osztrovszkij: Jövedelmező állás) is sziporkázott. Televíziós kívánságműsorokban ma is rendszeresen kérik egyik emlékezetes sikerét, a fergeteges humorú kabaréjelenetet, amelyben egy írástudatlan, idős parasztasszonyt alakított, partnere Balázs Péter volt. A televízióban Tábori Nórával együtt évekig ők voltak a Szeszélyes évszakok Juliska-Mariska párosa.
 

Máthé Erzsi több filmben és számos tévéjátékban szerepelt: Gázolás, Külvárosi legenda, Ház a sziklák alatt, Égrenyíló ablak, A hamis Izabella, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, A szeleburdi család, Mielőtt befejezi röptét a denevér. Ő játszotta Marjáknét, a házvezetőnőt a Fekete város című Mikszáth-regény nagy sikerű, Zsurzs Éva rendezte televíziós változatában.

A Katona József Színházban jó szerepeket kapott, szeretetteljes légkör vette körül. Hivatásáról egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy mindig csak és kizárólag a színészetnek élt, együtt akart élni a szerepekkel, a külvilág nem létezett számára. Magánéleti kudarcait, tragédiáit is csak a pálya tudta feledtetni. 2003-ban díjat alapított, amelyet a Katona évadzáró társulati ülésén adnak át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó társulati tagnak. 2006-ban alapítványt hozott létre, melynek célja a Pécsi Nemzeti Színház, a kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a határon túli magyar nyelvű színházak tagjainak, továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak segítése.

Egész pályafutása során lámpaláz nehezítette életét. Még kislányként egyszer azt mondták neki, hogy sohasem lesz színésznő belőle, azután mindvégig ezzel küzdött, de a szövegébe csak egyetlenegyszer sült bele színpadon.

A színésznő, aki egyetlen gyermekét kiskorában veszítette el, 2002-ben alapítványt hozott létre a kora- és újszülöttek intézményen belüli és otthoni ellátásának támogatása érdekében.

Máthé Erzsi hét évtizeden át szolgálta Tháliát, és mindent megkapott, amit ezen a pályán csak kapni lehet. Kétszeres Jászai Mari-díjas (1956, 1971), érdemes művész (1976), kiváló művész (1981), Kossuth-díjas (1985), a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja (1998) volt. 1997-ben átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2000 óta a Nemzet Színésze volt. 2004-ben a legjobb női mellékszereplőnek járó Vastaps díjat, 2007-ben a Magyar Filmszemle életműdíját vehette át. 2012-ben Hazám-díjjal, 2013-ban Kállai Ferenc-életműdíjjal tüntették ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?