<p>A kettes sorszámot húzta keddről szerdára virradó éjszaka Walkó Csaba, a Compact Disco énekese Bakuban, vagyis a Magyarországot képviselő Sound of Our Hearts című dal másodikként fog elhangzani az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjében.</p>
Másodikként fog a döntőben játszani a Compact Disco
"A döntőbe jutás volt az elvárás felénk és ez sikerült, ami elsősorban azért fontos, mert Magyarországot képviseljük az Eurovíziós Dalfesztiválon. A mostani elődöntőben nyújtott előadáshoz legfeljebb már csak egy hajszálnyit lehet hozzátenni" - mondta Lotfi Begi groove- és effekt-felelős a helyi idő szerint szerdán éjszaka véget ért elődöntő után az MTI-nek.
A Compact Disco tagjai és a magyar delegáció óriási örömmel fogadták a csapat döntőbe jutását. Lotfi Begi szerint szombaton a fináléban felhőtlenül és energiával telve mennek ki a színpadra és nem foglalkoznak az esélylatolgatással.
Az elődöntőt követő sajtóértekezleten valamennyi döntőbe jutott előadó ott volt, a Compact Disco részéről Walkó Csaba és Pál Gábor billentyűs. A csapat énekese a nemzetközi sajtó előtt is megköszönte a produkció mögött állók segítségét, mint mondta, fő céljukat, a döntőbe jutást már teljesítették.
A keddi elődöntőt követően döntőbe jutott tíz produkció listája teljesen megegyezett a fogadóirodák többsége által a nap folyamán előzőleg favorizált tíz országgal. A Compact Disco mellett bekerült a fináléba az izlandi Gréta Salóme és Jónsi, a görög Elefteria Elefteriu, az albán Rona Nishliu, a kubai zenészekkel kiegészült román Mandinga, a ciprusi Ivi Adamu, a dán Soluna Samay, a legnagyobb közönségkedvencnek számító, Oroszoszág Udmurt Köztársaságából érkezett Buranovszkije Babuski (Buranovói nagyik), a moldovai Pasha Parfeny, valamint a dalfesztiválon tavaly is indult ír ikerpár, a Jedward.
A sajtóértekezleten Rona Nishliu, a csodálatos hangú albán énekesnő kiemelte: döntőbe jutását az albániai súlyos buszbaleset tizenegy áldozatának ajánlja
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.