Egybehangzó csütörtöki londoni médiaértesülések szerint a brit védelmi minisztérium fontolóra vette, hogy Nagy-Britannia ukrajnai területen nyújtson kiképzést az ukrán fegyveres erőknek. John Healey brit védelmi miniszter csütörtöki nyilatkozataiban nem zárta ki ezt a lehetőséget.
London nem zárja ki, hogy ukrán katonák Ukrajnában részesüljenek brit kiképzésben
Healey, aki előző nap Kijevben tett látogatást, a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva kijelentette: Nagy-Britannia az ukrán katonák kiképzésének minden szakaszát Ukrajnával és a szövetséges országokkal együtt dolgozza ki. Hozzátette: ez 2025-ben is folytatódik.
Healey a BBC kérdésére válaszolva nem cáfolta a londoni védelmi tárca illetékeseitől származó információt, amely szerint van olyan elképzelés, hogy brit katonák még a háború időtartama alatt Ukrajnában is kiképzésben részesíthetnék az ukrán fegyveres erők tagjait, de úgy fogalmazott: az ukrán katonák kiképzési programjának részleteit „nem szabad hozzáférhetővé tenni” Vlagyimir Putyin orosz elnök számára.
Hozzátette: Nagy-Britannia fokozza az Ukrajnának nyújtott támogatást és „a Putyinra gyakorolt nyomást”.
A The Times című konzervatív brit napilapnak szintén Kijevben nyilatkozva a brit védelmi miniszter azt mondta: Nagy-Britanniának úgy kell kialakítania a további kiképzési programot, hogy az még inkább megfeleljen Ukrajna igényeinek.
Arra a kérdésre, hogy ez jelentheti-e az ukrán katonák brit kiképzését Ukrajnában, John Healey kijelentette, hogy London minden lehetséges módon igyekszik reagálni Ukrajna igényeire.
Hozzátette: könnyebbé kell tenni az ukránok számára a hozzáférést a brit kiképzési programokhoz, és Londonnak Ukrajnával együttműködve hozzá kell járulnia még több katona toborzásához, ösztönzéséhez és mozgósításához.
A brit védelmi minisztérium már korábban bejelentette, hogy az eredeti tervekkel ellentétben jövőre is folytatódik az ukrán katonák brit kiképzése.
A korábbi menetrend alapján a kiképzések idén véget értek volna, de döntés született arról, hogy a program legalább 2025 végéig folytatódik.
Nagy-Britanniában a háború kezdete óta több mint 50 ezer ukrán katona részesült kiképzésben.
London eddig 13 milliárd font katonai, gazdasági és humanitárius támogatásra vállalt kötelezettséget Ukrajna számára, és ígéretet tett arra, hogy évente 3 milliárd font értékben támogatja az ukrán fegyveres erőket, amíg erre Ukrajnának szüksége van.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.