Márquez 3 millió dolláros igenje

Javier Bardem az egyik főszereplő ČTK/AP-felvétel „Mi történhetett?” – ámuldoztak a Los Angeles-i stúdiók vezetői. Márquez ugyanis két évtizeddel ezelőtt, az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája bemutatója után világgá kürtölte: ez volt az utolsó (második!) regénye, amelyet filmesek kezére bocsátott. Még egyszer ugyanezt a hibát nem követi el. Milan Kundera, a Párizsban élő cseh író is ugyanígy döntött, amikor Philip Kaufman rendezésében látta 1985-ben írt nagy sikerű regénye, A lét elviselhetetlen könnyűsége filmváltozatát. „Soha többé!” – mondta tömören, minden filmrendező előtt végérvényesen elzárva a hozzá vezető utat. S tartja is a szavát rendületlenül. Kundera-mű alapján nem forgathat filmet senki. Nem kap rá engedélyt a szerzőtől. Korunk két másik író fenoménja, Umberto Eco és Bohumil Hrabal másképp gondolkodott. A rózsa nevéből (Sean Connery és Christian Slater főszereplésével) remek film született, Hrabal írásait pedig több cseh rendező fordította le a mozi nyelvére, köztük a legtöbbször (hat alkalommal) Jiří Menzel.

A mágikus realizmus legkiválóbb írója, Gabriel García Márquez szövevényes novelláinak megfilmesítéséhez kezdetben csupán a latin-amerikai tévéfilmrendezők merítettek bátorságot, mozivászonra először a zsarnoki nagyanyja és – testi örömszerzés céljából – kíméletlenül megdolgoztatott, gyönyörű unokájának a története került Erendira címmel. A francia-brazil koprodukcióban készült filmet Ruy Guerra rendezte Irene Papas és Claudia Ohana főszereplésével még 1983-ban. Erendira, a fiatal lány rideg szívű nagyanyjával él, aki keményen dolgoztatja. Amikor a holtfáradt lány egy éjszaka elfelejti elfújni a gyertyát, és leég fényűző házuk, nagyanyja, hogy az anyagi veszteséget pótolja, férfiak karjaiba lökve árusítja unokáját. A lány gyötrelmes életén egy fiatal fiú próbál meg változtatni, aki mindent elkövet, hogy megszabadítsa őt kiszolgáltatott helyzetéből.

Négy évvel a film bemutatója után a jeles olasz filmrendező, Francesco Rosi is Márquez-regényt vett a kezébe. Az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája azonban nem lett világraszóló siker. Az olasz-francia-kolumbiai koprodukcióban forgatott filmdrámát még a neves szereplőgárda, Rupert Everett, Ornella Muti, Anthony Delon, Gian Maria Volonté és Irene Papas sem tudta megmenteni a gyors feledéstől, így a becsületbeli testvérbosszúval megölt Santiago Nazar története továbbra is a könyv lapjain nyújt páratlan élményt az író híveinek. Köszönhető ez bizonyára annak is, hogy e két film forgatókönyvét nem Márquez, hanem Pierre Cadiou, illetve Tonino Guerra és Francesco Rosi írta. Mellesleg Kundera sem vállalkozott forgatókönyvírásra. Azt meghagyta Philip Kaufmannak és Jean-Claude Carrier-nek. Nem így Bohumil Hrabal: ő, amíg élt, besegített Jiří Menzelnek. A Szigorúan ellenőrzött vonatok, a Pacsirták cérnaszálon, a Sörgyári capriccio, a Hóvirágünnep közös munkájuk nyomán született, csak az első, a Baltazár úr halála és az utolsó, az Őfelsége pincére voltam kötődik egyedül Menzel nevéhez.

Márquez ezúttal sem írt forgatókönyvet. Neki erre egyszerűen nincs ideje. Főleg, amióta tudja, hogy gyógyíthatatlan beteg. Ez adta neki a végső lökést ahhoz, hogy nekiálljon három kötetesre tervezett emlékiratainak. Érzi, sürgeti az idő. Visszavonult a nyilvánosságtól, barátaival egyre ritkábban találkozik, reggel nyolctól délután kettőig csak ír és ír. Nem szülőhazájában és nem is Amerikában, hanem Mexikóvárosban. Az Azért élek, hogy elmeséljem az életemet már magyarul is megjelent, ebben élete első évtizedeiről számol be, a születésétől egészen 1955-ig, első regénye, a Söpredék megjelenéséig. A másodikban a közel harminc nyelven kiadott, és tízmillió példányszámban elkelt Száz év magány megjelenéséig (1967) dolgozza fel élete eseményeit, a harmadikban pedig a politikusokhoz, köztük Fidel Castróhoz és Bill Clintonhoz fűződő barátságáról beszél.

Az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája óta, kérését tiszteletben tartva, senki sem próbálkozott nála, hogy terjedelmes életművének bármelyik darabjából filmet készítsen. Csaknem húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy Mike Newell felkeresse kérésével. A brit rendező ugyanis annyira megszerette a nagy kolumbiai mesemondó Szerelem a kolera idején című regényét, hogy nem törődött Márquez egykori döntésével, és addig könyörgött neki, míg az író végül is kötélnek állt. Két év kitartó győzködése vezetett el idáig, hogy Gabo, ahogy közeli barátai nevezik, megváltoztassa korábbi elhatározását. A forgatókönyv megírására azonban Newell sem tudta rábeszélni. Ezt a munkát az Oscar-díjas Ronald Harwood végezte el, akit Polanskihoz két (A zongorista, Twist Oliver) Szabó Istvánhoz pedig egyetlen film (Csodálatos Júlia) köt. A Szerelem a kolera idején a XX. század fordulóján, Dél-Amerikában játszódó lebilincselő történet, amelyben két férfi, a rendíthetetlen Juvenál Urbino doktor és Florentino Ariza, az egyszerű postahivatalnok ugyanabba a nőbe, Fermina Dazába szerelmesek – halálosan. Urbino feleségül is veszi, Florentinónak azonban egy egész életen át várnia kell arra, hogy egymáséi lehessenek. Ami meg is történik: a doktor halála után a már idős asszony és a roncs testű, koros férfi között minden idők egyik legnagyobb boldogsága teljesedik be – Márquez által gyönyörűen elmesélve.

A film elkészült. Már közeledik a bemutató napja. Az 1880 és 1930 között játszódó páratlan love storyhoz Cartagena, Kolumbia festői kikötővárosa szolgált háttérként. Florentino Arizát a Mielőtt leszáll az éj, a Belső tenger és a Goya szellemei (az új Forman-film) főszereplője, a neves spanyol színész, Javier Bardem alakítja. Newell szerint ez egy olyan történet, amely őszintén megmutatja, milyenek vagyunk – kamaszéveinktől egészen idős korunkig.

Aki pedig arra kíváncsi, mivel lehetett végül is rászedni a Nobel-díjas írót, hogy igent mondjon a rendezőnek, annak csak annyit: volt az a pénz! Hárommillió dollár. Ennyit kapott Márquez a remélhetően egész világot boldogító igenjéért.

„Mercedesnek, a feleségemnek szerettem volna nyugodt éveket biztosítani” – nyilatkozta a szerződéskötés után.