Selyésként a Rákóczi Táborban

Idén sem volt ez másképp, s a többórás út után végre megkönnyebbülten foglaltuk el a szobáinkat, majd következett a megnyitó. Azt hiszem, titkon mindenki várta, hogy vége legyen, és megismerkedhessünk csoporttársainkkal, csoportvezetőinkkel. Én legalábbis borzasztó kíváncsi voltam arra, hogy kikkel fogom eltölteni ezt az öt napot. Nem sokkal később összegyűltek a csapatok, s hamar kiderült, hogy felettébb barátságos emberek közé kerültünk, illetve a vezetőink is hihetetlenül kedvesnek, türelmesnek bizonyultak.

A gyülekezést a Reptér című dal jelezte, s napról napra egyre idegesítőbbnek tűnt a közkedvelt zeneszám. Kissé kínos volt az az eset, amikor Korda Gyuri bácsi fogmosás közben fakadt dalra, és pontatlanságunkat kisebb büntetéssel jutalmazták vezetőink.

Több érdekes előadást hallgathattunk meg, kirándulni mentünk, sportoltunk, néha-néha átszöktünk takarodó után a barátainkhoz éjjel, ekkor vezetőink olimpiai sportlövőket meghazudtoló pontossággal lőttek ránk vízipisztolyaikkal. A kirándulások során ellátogattunk a borsi Rákóczi-kastélyba, s ezzel betekintést nyerhettünk II. Rákóczi Ferenc életébe, és megtudtunk egyet s mást arról a korról, amelyben élt. Délután sárkányhajózni mentünk, a vizet nem kedvelőknek biztosítottak különböző társasjátékokat, így mi sem unatkoztunk a Bodrog partján. Más csoportok a Zemplén Kalandpark, a Magyar Nyelv Múzeuma, illetve a Megyer-hegyi Tengerszem szépségeit csodálhatták meg.

Mindemellett egész héten zajlott a készülődés a csütörtöki Ki mit tud-ra, ez a sok erőfeszítés meg is hozta gyümölcsét az utolsó este folyamán. Mind a tíz csoport kitett magáért, jobbnál jobb produkciókat láthattunk tőlük. A végén minden csapat összegyűlt egy hatalmas ölelésre, ami egészen megható volt, rengetegen törtünk ki könnyekben. Ezt követte a Kiss Zenészek fergeteges koncertje, majd sor került a záróbulira is. Péntek reggel mindenki kialvatlanul kelt, mivel hosszú volt az éjszaka, majd reggeli után lassacskán kiköltöztünk pavilonjainkból, s Komárom felé vettük az irányt.

Igaz, hogy az út rettentő hosszú és fárasztó volt, de visszagondolva a tömérdek szívmelengető, vicces pillanatra, mindent elölről kezdenék, hogy ismét átélhessem ezt az öt napot a kedvenc embereimmel ezen a csodás helyen. Kísérőnknek, Elek tanár úrnak pedig köszönjük, hogy idén is elkísért minket Sátoraljaújhelyre és biztonságban tudhattuk magunkat vele! Azt hiszem, a 2024-es Rákóczi Tábort sosem feledjük el.

Marikovecz Dóra, a Selye János Gimnázium diákja