Mark Zuckerberg könyvolvasásra buzdít

<p>Könyvolvasásra buzdít Mark Zuckerberg: a Facebook-alapító idén kéthetente elolvas egy új könyvet, és erre ösztönzi barátait is.</p>

Zuckerberg A Year of Books (könyvek éve) címmel nyitott új honlapot, amelyen időről-időre bejelenti az újabb kötet címét, közös olvasásra és arra biztatja követőit, hogy osszák meg gondolataikat a tárgyalt műről és bátran ajánljanak új olvasmányt is. A felhívást vasárnapig már több mint százezren lájkolták.     Mint írta: nagyon izgatott a program miatt, az olvasás intellektuális feltöltődést hoz számára. "A könyvek lehetővé teszik, hogy egy témát teljesen megismerjen az ember, és sokkal mélyebben elmerüljön benne annál, mint amit manapság a legtöbb média nyújt" - fogalmazott.    Elsőként Moises Naim The End of Power című kötetét választotta olvasmányul. A venezuelai író, televíziós műsorvezető és egykori kereskedelmi miniszter a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békéért Nemzetközi Gazdasági Programjának oszlopos tagja. Könyve 2013-ban jelent meg.    "Ez a könyv bemutatja, hogyan mozdult arra a világ, hogy a korábban hagyományosan csak a nagy kormányok, hadseregek és egyéb szervezetek kezében összpontosuló hatalom egyre inkább az egyes emberek kezébe kerüljön. Nagyon hiszek abban a trendben, hogy az embereknek több hatalmat kell adni" - írta Zuckerberg.    A Facebook-alapító irodalmi ízlése a görög és római klasszikusokra, életrajzokra, hírességek memoárjaira, a tudományos munkákra és a tudományos fantasztikus művekre is kiterjed. Vergilius Aeneisát tartja kedvenc könyvének, és interjúiban idéz is a műből. Platón mellett Orson Scott Card Végjáték című regényét is kedveli, de olvasta a rapper Jay-Z Decoded című memoárját és Walter Isaacson Albert Einsteinről írt nagy sikerű életrajzát vagy a Pulitzer-díjas James Gleick The Information című tudománytörténeti munkáját is. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?