Máraiék élete immár nyitott könyv

Lola hatvankét éven át volt Márai Sándor hű társa jóban-rosszban, mégsem tudunk róla szinte semmit. 1926-ban, párizsi tartózkodásuk alatt kezdett naplót írni, de az 1948-ig született feljegyzéseket Budapesten hagyta megőrzésre egy barátnőnél, és nem tudni, mi lett a sorsuk.

Máraiék épp emigrálni készülnek, csaknem ötvenévesen, amikor belecseppenünk a történetbe. „1948. VIII. 19. Megkaptuk az útleveleket. Majdnem csalódásérzés, hogy el kell menni. Szívfájdalom – könnyebben kellene csinálni, érzelmileg is” – írja a feleség, aki bárhová követné férjét. Többször leírja, hogy „én nem akarok mást, mint amit Ő akar”. Egyébként sosem nevezi nevén Sándort, amikor Őt említi, Neki teremt békés otthont, Róla vet papírra személyes dolgokat, vagy éppen Hozzá vágna valamit dühében. A párkapcsolati mélypontokat úgy kezeli, hogy leveszi a polcról férje valamelyik könyvét, elkezdi olvasni…. és minden meg van bocsátva.

Ötvös Anna szerint nem csak irodalmárok és Márai-rajongók számára lehet érdekes ez a csaknem 1700 oldal. „Nyugodtan elvonatkoztathatnak attól, hogy Lolának Márai Sándor a férje. Egy nő életének harminc éve tárul elénk 1948-tól 1979-ig. Pont az az időszak, amelyről az én korosztályom még nem tanulhatott. Ez egy társadalmi rajz, rengeteget meg lehet tudni belőle arról, hogyan éltek az emberek Nyugat-Európában, Kelet-Európában, vagy épp Kassán, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük a magyar emigránsoknak az Egyesült Államokban. Egy olvasó szerint regényként is működik a szöveg, ő alig várja, mi történik legközelebb a szereplőkkel.”

A 296 füzetnyi feljegyzés egy részét Ötvös Anna gépelte le, másik részét Mészáros Tibor, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa. A most megjelent szövegáradat csak a naplók fele, a szerkesztő, Nagy Zselyke ugyanis kiszűrte a gyakran ismétlődő, napi rutint leíró részeket, illetve mindazt, ami a nagyközönség számára unalmas lenne.

Ötvös Anna azt ajánlja, merüljünk el a naplókban, töltsünk el akár éveket is Lolával, vissza-visszatérve a szövegfolyamba. Sőt, Márai Sándor naplóit is érdemes ismét elővenni, és összehasonlítani, hogyan tárgyalják ők ketten ugyanazt az eseményt. „Magánéleti jellegű megjegyzések nagyon ritkán fordulnak elő Márainál, Lola viszont olyan történeteket is kibont, amelyeket férje csak megemlít, olyan személyekről is részletesen ír, akik férjét nem foglalkoztatták annyira” – mondja a kassai történész, hozzátéve, hogy Lola remek megfigyelő volt, állandóan emberek közt mozgott, ezért témákat, ötleteket is szolgáltathatott férjének.

A naplóbejegyzések remek stílusa miatt adódik a kérdés, hogy vajon voltak-e ennek a nőnek irodalmi ambíciói, amikor még nem férje tartozékaként élte az életét. „Lola leírja, hogy amikor 18–19 éves korában a Felső-Magyarországban megjelent az első cikke, a szedő megdicsérte. Ő maga teszi fel a kérdést: miért nem folytattam az írást? És meg is válaszolja: azért, mert találkoztam Vele. Valószínűleg voltak írói ambíciói. Édesapjának lapkiadója volt Kassán, amely később könyvkiadóként is működött. Említi az egyik ottani szerkesztőt, Szepesi Miksát, aki biztatta, mert tehetségesnek tartotta. Egyszer elejt egy mondatot, hogy Márainak segített párbeszédet írni az egyik drámájához. És minden művét ő olvasta, ő véleményezte elsőként” – tudtuk meg a történésztől, akit 2010 óta foglalkoztat Lola személye és élete. Kutatásainak első eredményeit 2017-ben publikálta, és mivel a Lola könyve abban az évben hatezer példányban fogyott el, a Helikon Kiadó úgy gondolta, talán a naplók is érdekelnék az olvasókat. Azokhoz ugyanis sokáig nem lehetett hozzáférni, a jogutódok nem járultak hozzá, hogy kutatók lapozgassák a füzeteket, amelyeket Matzner Ilona nem szánt közlésre. „Márai minden évet úgy zárt, hogy megsemmisítette a feleslegesnek ítélt iratokat, leveleket, jegyzeteket. Felesége halála után ezeket a füzeteket is elégethette volna. De nem tette, sőt a hagyaték részeként hazaküldte őket Magyarországra. Nyilván tisztában volt azzal, hogy előbb-utóbb irodalomtörténészek kezébe kerülnek, mint minden, ami vele kapcsolatos. Ezért általa feljogosítva éreztük magunkat, hogy közreadjuk Lola naplóját” – magyarázza Ötvös Anna, aki a budapesti Vörösmarty téren mutathatta be a köteteket. Lola naplójából aznap Rezes Judit olvasott fel részleteket, tíz nappal később pedig Hegyi Barbara és László Zsolt bújt Lola és Sándor bőrébe a Várkert Bazárban, egy újabb felolvasás erejéig. Ebből is látszik, mekkora az érdeklődés a kötetek iránt.

Kérem önöket, ne rettenjenek meg a méretektől, mert bár nem vihetőek ki a strandra, esténként szórakoztatóbbak, mint a tévésorozatok. Egy intelligens, szellemes, vagány nőt ismerhetnek meg belőle, és még sok más szereplőt, köztük egy önkéntes emigrációban sínylődő, zseniális írót.