Márai a Márai Stúdióban

Kassa. „Tanú vagyok rá” címmel mutatja be Márai Sándor írásaiból összeállított, monodrámába hajló műsorát Erdélyi György budapesti színművész az író szülővárosában.
Az elhangzó szövegrészletek Erdélyi György azonos című, Márai-művekből válogatott kötetéből valók.

Kassa. „Tanú vagyok rá” címmel mutatja be Márai Sándor írásaiból összeállított, monodrámába hajló műsorát Erdélyi György budapesti színművész az író szülővárosában.

Az elhangzó szövegrészletek Erdélyi György azonos című, Márai-művekből válogatott kötetéből valók. Az érdeklődők két egymást követő estén, holnap és holnapután is tanúi lehetnek a polgári értékrendet makacsul védelmező író „hazatérésének”. Az összeállításról Fried István irodalomtörténész így vélekedik: „A különböző szemelvények egy meg nem írt, addig össze nem állított, de most jól összeszerveződött szellemtörténeti sort alkotnak. A legendák Máraija a földre lép, közénk, hozzánk szól önnön szavaival, a legendából egy huszadik századi embersorsot formáz, a jó ismerősből még jobb ismerős lesz...” A helyszín mindkét alkalommal a Thália Színház Márai Stúdiója, a kezdés időpontja este hét óra. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?