Makra Ferenc csigaháza

A mai napig van egy ünneplő és egy használati példányom. Ez utóbbi a legbodrosabb fejes salátán is túltesz, formájának már semmi köze a könyvhöz. Lapjai olyanok, mint az egyetemi könyvtárból folyton hallgatótól hallgatóig vándorló fontos főiskolai jegyzeté: kék, fekete és piros színű szaggatott, folytonos, hullámos vonalakkal és felkiáltójelekkel kijelölve vagy kétszer aláhúzva fontos, fontosabb és még fontosabb passzusai, lábjegyzetbe kiemelve, margóra vetve a saját értelmezésemben hozzáfűzött elemző magyarázatok. Értelmiségivé válásom bibliája volt ugyanis. Egyetemistaként, tizenötödszöri elolvasása után is könnyeimet nyelve tettem vissza a polcra, kiemelt helyre. Mert az életnek azokat a titkait rejtette magába és előlem, amelyek teljességükben a mai napig sem tárultak fel számomra: hogy mitől válik ki valaki a környezetéből, és hogyan tudja viselni a kiválást. Hogy miért nem meri vállalni önmagát, miért nem tudja elfogadni és miért engedi ki a markából – gyávaságból, előítéletektől féléstől stb. – a legcsodálatosabb kapcsolatlehetőséget, amelyet az élet az útjába hoz, s miért azt a formát és megoldást választja, amely belesimul az átlagba. A mai napig ott keresem a választ a sorok között, a géplakatos, esztergagép-kezelő Makra Ferenc és a képzőművész Vali elbaltázott nagy szerelmében: a tiltott gyümölcs csábítására fogékony személyiségjegyeink lenyesegetésével miért igyekszünk megalkuvón közszokásokhoz igazodni, és eldobni magunktól vagy hagyni elveszni a kiteljesedés esélyét még ma is, miután kihullottunk a szocialista egyenfalból, amelybe a Makra-félék még téglaként illeszkedtek, mert odaillesztették őket. És vagy nyögtek, mint Makra Ferenc, vagy kapálóztak és kiszöktek ötvenhatban, mint Vali.

Nem érzelgősségből teszem, de estefelé születésnapi jókívánság gyanánt leemelem a polcról a ma hetvenéves Kertész Ákos szívemnek és lelkemnek máig oly kedves regényét, az 1971-ben írt Makrát. Pedig, ha álmomból riasztanának fel, akkor is idézni tudnám minden fontos részletét, a lehetséges tanulságokkal együtt. Köztük azt is megemlítve, amelyet maga a férfi főhős, Makra Ferenc példáz: ha kibújtunk, soha többé nem leszünk képesek vargabetűvel visszakanyarodni a konvenciókkal kibélelt csigaházba, kibújva viszont az elmulasztott önmegvalósítás tragédiákhoz vezethet. Azért lapozok bele a könyvbe mégis, hátha ezúttal sikerül belőle megfejtenem a titkot: hogyan kell a csigaházból kibújva, önmagunkat vállalva sérelmek nélkül megmaradni.