Magyar uralom a listákon

Amíg az európai országban a helyi zene mellett igencsak kelendő a nemzetközi muzsika is, a magyar helyzet valamivel eltér ettől: a legkelendőbb nagylemezek listáján alig találni külföldi előadót.

Amíg az európai országban a helyi zene mellett igencsak kelendő a nemzetközi muzsika is, a magyar helyzet valamivel eltér ettől: a legkelendőbb nagylemezek listáján alig találni külföldi előadót. A legtöbb országban az eladott lemezeknek körülbelül harminc százaléka hazai, Magyarországon 2004-ben tíz albumból hat volt ilyen. Négy évvel ezelőtt még az eladott nagylemezek kevesebb mint fele volt magyar.

A lemezeladási listát magabiztosan uralja az Irigy Hónaljmirigy: immár tizenegy hete szerepel az összesítésen a Bazi nagy lagzi, és egyelőre nem mutatja a gyengülés jeleit. Az első tíz igen vegyes csapatot alkot: Zámbó Jimmy újabb posztumusz-albuma mellett hallható még víg harmonikaszó (Márió), dübörgő, őszinte rock (Tankcsapda) és musical is (Rómeó és Júlia).

A kereskedelmi rádiók játszási listáját ellenben egy nemzetközi dal vezeti hetek óta. A Duran Duran (Reach Up For The) Sunrise című slágere áll az élen – de rögvest utána magyar előadók jönnek, Zsédenyi Adrienn, Gáspár Laci és a Crystal személyében. (o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?